Éjfél anya - Prológus

Talán a leveleken csillanó zöldes fény az első emlékem. Az udvar, ami olyan végtelenül nagynak tűnt és a védettség amely kétségtelenül jelen volt és érezhető is volt mindenben és mindenütt. A kis Karmelita kolostor és a vele egybeépült három emeletes épület kb. 50 léleknek adott fedelet a vidéki kisváros árvaházakként. A nővérek, vagy ahogy gúnyoltuk őket, az acél banyák, szigorúak voltak de igazságosak és valódi szeretet és törődés munkált bennük. Azt a számomra, lázadó kis tinédzserként illuzórikusnak tartott elképzelést képviselték, hogy az élet, bár számunkra félre siklottan és keményen kezdődött mégis egy élhető, szép élmény lehet. Csak tanulj szépen, dolgoz keményen és szeresd az Istent, hiszen ő is szeret téged, különben nem bízott volna ránk hogy vigyázzunk rád - mondta mindig a vezető főnővér, Klára, meleg szeretet lángját csillogtatva a szemében.

 Védettség. Egyértelműen és vitathatatlanul ez az egy szó amely mindennél jobban összefoglalja azt amit itt kaptam 18 éves koromig. Védettséget de erőt is egyben, hogy szembe tudjak nézni „Az élet elkerülhetetlen viharaival és megpróbáltatásaival, valamint a nyájtól elkóborolt hitvány lelkekkel” mondta mindig Margaret nővér, Klára vezető főnővér jobbkeze, aki közmegegyezéses alapon szimplán boszorkány volt, ugyanis nem öregedett. Legalábbis az alatta 18 év alatt amíg én ott voltam nem változott 1 g-ot se. Életünk a külvilággal kapcsolatban szinte meseszerűen nemlétező volt. Értem ezt abban az értelemben, hogy a külvilág történései zajai még nyiladozó tinédzser korunkban sem igazán jutottak el hozzánk, vagy ahogy a nővérek mondták egymás között és nekünk, minél kevesebbet tudtok róla, minél kevesebb dolgotok van vele annál boldogabban tudtok élni majd. És az a mi dolgunk hogy ez a burok, ameddig lehet és ameddig szükség van rá, köztetek és a kerítés rácsos kapuja között fennmaradjon. Nincs semmi dolgotok a külvilággal, hangzott el számtalanszor, csak tanuljatok, legyetek rendes szeretetreméltó emberek, a többi a mi gondunk, mondták az összes nővérek és az a kevéske személyzet szintén ugyanúgy. Persze az ember kíváncsi, csak nekünk nincsen hét életünk mint a macskáknak, amit most már értek, hogy nekik azért kell mert jóval kíváncsibbak az embernél. És a kíváncsiság nem egészen egy veszélytelen dolog, de erről majd még mesélek bővebben. Csak menjünk csak szépen sorjában, hisz a rendesség Istenesség és aki Istent tekinti példaképnek, az igazán nem lehet rendetlen. Vagy valami ilyesmi…

Először ugye megérkezünk erre a szép világra, bár ez azért vitatható mármint a szépség hiszen sok múlik az érkezés körülményeitől. Hát az enyémek mondhatni a kosár aljáról valók voltak. A siralmas élet kezdés körülmények nem verseny műfaj de ha valaha az lesz, jó esélyekkel indulok a dobogó körüli helyezésért. Mondok egy pár kulcsszót inkább mert engem sem derít fel igazán az erről való túl sok beszéd: autóbaleset, koraszülés, család elvesztés a balesetben. A többit meg rakd össze magadnak. Szerencsére elég vastag a sebszövet már ami ezen van. Sajnálj ha akarsz, de nem ezért mondom el ezt a történetet, de a szokásokat amiket a jó nővérek belénk neveltek, kétségtelenül nehéz levetkőzni, így minden, mindig csak szépen sorjában. Szóval zajos és véres érkezésem után a megfelelő hatóságok hamarosan továbbítottak az árvaházba, ahol az elkövetkező 18 év telt többnyire szeretetben, békében és igaz lélek erősödésben. Na de csak szépen sorjában…

1. Év (folyt. köv.)

És a szórakó előadásában is… (almás)

És a szórakó előadásában is…(robotos)