Befejezetlen…menetrend

Az életem mint néha céltudatos, néha tétova vonat halad előre

Azzal a tudás adaggal, hogy van előtte-alatta pálya teste párja

Mit szív-motor kocsija felülről ölelve magához zárja,

S ketten együtt ők az az egy, mi harmóniában, előrehaladást teremt.

Mert az élet vasút hálózatának bonyolult térképén, néha túl sok

A keresztező vagy ellentétesen haladó szerelvények sora, mik ki tudja

Hova s mi célból tartanak, hisz szövődményes és bonyolult eme szövevény

S se szeri, se száma a félre vagy ki siklott vonat létnek vagy ami

Talán még rosszabb, vak vágányra kerülésnek s onnan nem megy többet

Soha többet már sehova, cél, érdem és szeretet nélkül, mikor már

Senki sem emlékszik végül, mi volt a műszaki hibád oka, mely olyan embertelenül

Emberi és felvállalni szinte sehol, soha senki sem meri, és jutottál oda hol a talpfák között

Lassan felkúszó élettel teli életelszívó gaz átfogja s minden láncnál jobban

Odabilincseli, magához, néha már közép korban s többé, a menetrendjét már

Nem leli, s ez oly könnyű hiba, s itt megáll minden vonat mert innentől nincs szabály,

Kerettelen acél kerekeken pálya társ nélkül nincs cél állomás hova menni,

Volna még érdemes, s jön a hosszú veszteglés a nyílt pályán olyan megveszekedetten

Egyedül s árván, mert nincs az a gördülő lét mi innen elég momentumnyi

Löketet ádván, miből jön az az el s ki mozdulás miért érdemes vonat-Embernek maradva lenni, 

S önmagad ordító fájdalmát szorító gyolcsba tenni, s talán egy új rendező pályaudvaron át

Megnyílik még egy menetrendi alkalom, hol csuklós tengelyes hajtó karom még egyszer

Nyomatékba tarthatom, s büszkén roboghatom át,

A mesés csillag fényes nyári éjszakát.

És a szórakó előadásában is…