A kilépő

Ó te drága!

Annyi érzelmi tartalommal küldtél el engem a… valahová ára,

Mert én csak egy szellem gyáros vagyok, ki csak talmi ragyog,

De igazából önmagamért vagyok, de belül ürességemnek lopok,

Boldogság pillanatokat hazudva magamnak, kötelet nyakamnak.

Kibírhatatlan vagyok, apró-cseprő ügyeim felfalnak, s nem látom,

Se a fát se erdőt, nemhogy egymástól-e kettőt, míg te vártad időd,

Mi nem jött, mert a vers/bármi jött előbb, hiába ez a láz megaláz.

S tüzével egyedülre éget, nem hősi végzet, én se értem, az egészet.

Mert határaink véres szögesdrótok jelzik, az aknamezőink szélén,

És árulást kutatva kémlelünk lövészárkaink végén, mert én már,

Soha nem ülök le sehol bejáratnak háttal, mindig szándékomban,

Van számolni egy váratlan érzelmi stratégiai támadásoddal.

Így ez a kilépő dal, ki számolja, hogy hanyadik, mert ez vagyok én,

A ghosting fanatik, s hogy ez lelki szegény ennyi idősen s szégyen,

Vita ebben köztünk egyetértés hiányában sincsen, csak egy gyalog,

Dünnyögmény és jobbra te és ballra én, kacagó Bajazzók opera legény.

Kontroller a kézben, Digitál fény eső,

Reggel vagy ne hidd mégse jön el,

Velem lettem nélkül, rossz ízű száj ej

Kihagyom zicc nem érhet ide majd

Megyek, változom hát, hidd.

És a szórakó előadásában is…