dobosigyorgy blogja

Mikor patkány két lábra áll,
nem nézi Istent sem fiát,
ítéli csúszó-mászó társakat,
kíméletlenül bántja bárányi álmokat.

Eljön másnapi pirkadat
és ő csapdában bennragad,
irigyli majd bárányi vágyakat,
elgondolkozhat,mert neki most csakez maradt.

Hiába néz sok hajnalon,
gyötri nem múló fájdalom,
nem lesz ki mond érte egy szép imát,
magányosan töltheti élete ritmusát.

Gondolja kérdez valamit:
-Jóság az vajon hol lakik?
Kérdezhet,most már senki nem felel,
hogy szeressék őt,ez már csak múló képzelet.

Szürke szamár ül a ködben,
nem látja ő az utat,
de a szeme nincs bekötve,
csak az agya kábulat.

Azt hiszi,hogy ő most jót tesz,
pedig attól messze van,
talán neki így most jó lesz,
de a lelke odavan.

Nem tudja,hogy mi a helyes,
ki mondja meg őneki,
más embernek rosszat tenni,
így senki sem szereti.

Megfőhet majd egymagában,
éri fájó gondolat,
másnál azért mégis nyár van,
nála mindig tél maradt.

Így élheti majd életét,
lehet,hogy most gondtalan,
mégis eljön majd a jobb lét,
de ő marad hontalan.

Nem szereti majd őt senki,
rossz élete lesz neki,
megtanulhat rosszul élni,
sötétben mindig félni..

Mért hiszed,gyenge,Te rosszul látod,
izma nem penge,agyban a sármod.
Ésszel kell győzni,szemmel meg látni,
a nagy szerelmet végig kell járni..

Ha szívvel érzel,és ezt megérted,
az ész sem vész el,a jót megérzed.
Nem kell már félned,semmi sem téveszt,
látod az éned,megvan a jó teszt.