TURIKARI68 blogja

 

Csuhába öltözött templomos lovagrend,

Őrzik, odabent a nincset.

A kulcslyukon surran be guberálni a fény is,

Mely meg akarja érteni mégis odabent a giccset.

 

Beoson mise közben, keresni a rejtett értékeket, a létező összes nyelven,

Átsuhanva fényéveket hogy feloldozást nyerjen minden szentnek, titoknak, s zárnak.

Hát, ha kiderül az igazság s maga a bűnbánat lesz a felcser, leül a padokra akár a por,

De egyszer véget vet, mindennek így is, úgy is akkor, mint Jézus a Jeruzsálemi bazárnak.

 

A néhai pásztorbot és stóla,

Mind- mind vitrinbe díszelegve lóg.

Szent kehely halállal hirdeti az életet,

Pedig a szív szeretni akart! Csak az elme volt demagóg.

 

Esztergom. 2021/ 07/ 21/

 

Írom ezt a levelet,

Emlékül az időnek.

Mikor rajtam, majd ha egyszer tán,

A mezi virágok is kinőnek.

 

Kihez nem jön el zokogni,

Csak a csapzott felhő.

S gyerek cipőben nézte az ég is,

Ahogy a fű alatt mégis felnő.

 

El kell, dugjalak te drága énem előle, mert itt kujtorog e szélhámos,

S az igazság utáni vágy, egy lassan ölő méreg.

Ki itt csalódott, de hitt, hogy a líra volt a mátkája!

Inkább legyek áldozat s még beleférek, ott lent megvár Noé bárkája.

 

Tán nem leszek súly test nélkül,

Ahogy vitorlánk a csillagok közt tántorog.

Csak az elmebaj kísér, hogy megszűnök,

S a tudat mely háborog.

 

Az árbockosárból, ha meglátom az urat,

Ki lehet nem is sápadt,vagy  szomorú, hanem inkább mulat,

Mint a galamb röppenek feléje.

S átjár a döbbenet hogy ott lapul az igazság,

Mint isten igéje.

Gic. 2021/ 07/ 18.

 

Attól féltem mindig,

Hogy olyanná válhatok akár a többi ember.

Lopok, csalok, hazudok,

S el is felrejt majd az isten engem egyszer.

 

Duzzogva néz az atomokból,

Kesereg, amivé váltam.

Tetézve a bajt, nem kerül elő a semmiből,

Ha majd, kőbe ütöm pont a lábam.

 

De volt, aki sugallt a keresztúton,

Hisz csak kérnem kellet mindig.

Szólt, hogy merre menjek,

És nem süllyednem le soha, addig a szintig.

 

Ott lesz velem a lélekvesztőn,

Tán ő lesz ki megkísért, a mumusom.

De ott lesz velem, amit megígért,

Ha lehull a húsom.

 

Gic/2021/ 06 / 27 16:15.

 

Ha kilehelné lelkét,

E szegény pára teste.

Tán, mint felhő jönnék ismét a temetőket járva

Virágokat ötözni az este.

 

Mint egy messziről jött vándor,

Ki könnyekből alakot ölt, akár egy langyos zápor.

Leülök melléd a zuzmós kövekre, mind ahányszor, s némán hallgatok!

Ott várlak, hogy aszott szemeidnek előcsaljam a harmatot.

 

Utánad tévedt tekintetem,

Egyre gyakrabban nem talál! Mert mint egy megszállott

Kukkoltuk a mennyországot az élettel, ő meg én.

Ki felett önfeledt őrködik a halál,

De hittem, hogy a hold is csak egy lyuk lehet odafent az éjszaka közepén.

 

Oroszi temető. 2021/ 06/ 01/

 

A boldogság nekem egy üres lepedő,

De ritkán, e sors, mint temető, reá házi áldást hímez.

Júdás volt s irigy a perc, ki ígért valamit is

Mert hisz szólnék én, most de nincs senkihez.

 

Boldogasszony anyám ezért, ha ott vagy valahol,

S lelki atyám te messiás.

Mint falat kenyér úgy kellene a szeretet,

Mert te vagy az eredet, senki más.

 

Hisz e kehelyből pezsdültem én is ide,

Időbe és térbe.

S borulok, ha lehullik rólam puha húsom

Búsan bocsánatért térdre.

 

2021/ Április 19.