TURIKARI68 blogja

 

Én próbáltam megérteni a kort,

A világot ahova születtem.

Ha elfújod bennem a lángot mi égett, s a port, de úgy is keresni téged!

Ismeretlenül is szeretni, apró cetliken üzentem.

 

 

Mert hát olvastál tőlem levelet,

Megannyiszor százszor.

Ahogy kifakadt velem a tavasz,

Jöttödre bokorról, s fáról.

 

 

Lelket leheltél árnyékomnak,

Éltem, még lenem ment a nap.

Aztán, vitorlát bontottál a csillagok közé,

Hol hiszékeny szívembe a sötétség harap.

 

 

Ím, hát ki sírt, csak ennyi volnék?

Folyóvá duzzadt medret vájt kiírt bánat!

A szó csak becstelenül némán matatott ajkamon,

Mert az ige ott volt nálad.

 

Oroszi/ 2023/01/14.

 

 

 

Amikor az idő elindult velem onnét,

Szerencsét próbálni,

És az órám ketyegni kezdett itt bent könnyeden.

De talán máshová szántak engem,

Mint ahová jöhettem.

 

 

E kigyúrt világban anyám, egy naiv kislányvolt,

Én meg elhittem mindent odafenn.

De altatónak jó volt, ha sírt a tűz is,

És orvosság lettél te, és a teáskanál csend.

 

 

Mindig lejelentkezek nála,

Kinek palotája talpig márvány.

Aztán otthon is, megjelenek,

A falu felet néha, mint eső után a szivárvány.

 

 

Lassan kezd összeállni a kép, ahogy derengek magammal szembe,

Megannyiszor fürkészve téged, mint a nagy elmék.

Valahol biztos, hogy láttalak!

Te csillagszemű, ahogy a sor velem araszol, én is itt vártalak.

 

Oroszi/ 2022/11/26.

 

 

Az éjjel veled álmodtam,

S nem féltelek szeretni.

Én, ki eddig messze jártam az igazságtól,

Éberen foglak keresni.

 

Én a rattan, ahogy belőlem,

Mint ágak hegyéről a rügy úgy hit pattan!

Mert kikelet vagy s szeretlek, egy madárként szállok feléd az égen.

Kereslek éjjen s nappal,

Akár a szerelmet babám a szemében.

 

S amennyi fájdalom gyötrelem itt volt,

Miközben tanított az élet mégis.

Most látom csak úgy, ahogy te nézted

Nem maradt rajtam már egy sötét folt sem,

De biztos kellet ide olyan, mint én is.

 

S ha csak ez az álom jutott volna

Már megérte a valóság most.

Fizetett helyetted a bánat, és én minden könnycseppet írtam,

Addig sírtam, még meg nem láttam a magasságost.

 

 

 

 

Ezért nem lesz többé köröttem csend,

Bár ellopott az idő, mint egy kincset elcsent, miközben szóltam.

Még alszom, valahol mélyen azt kérdezem majd tőled,

Hogy kellette ide olyan, amilyen én voltam.

 

Oroszi / 2022/02/12.

 

A nap ragyogott,

S mi közben az árnyékokkal vacogva egymáskezét fogtuk.

Vannak még emlékeink s e sebeket, mint a keresztet,

Te is úgy szerezted, mint ahogy mi sem loptuk.

 

Az idő feslett vászon, ahogy utánad emlékképről, képre mászom,

Eltűnik alakod a múltba, fantáziám csak körötte képkeret.

Alig érinthetlek vacak álmaimmal,

S ott sem mindig én, inkább csak a képzelet.

 

S ha egyszer megszabadulok e bűvöletből,

Istenemre mondom, a tejúton nyomodba eredek, hisz bírtalak!

Mint a fény mely tartozna valahová,

S csak kujtorogott a sötét égen még nem,

Hazacsalta a pirkadat.

 

Gic/ 2022/01/16.

 

 

 

Te sötétség ablakából nyíló világosság

A reménység sugara ahol terem.

Mosolyogj reánk, vagy gyújts szikrát!

Mert olyan lett e bolygó, mint egy kórterem.

 

Lázálmaimban, ha sétáltattad alakom,

Csipkebogyó voltál, s galagonya, az utak porán, ahogy vittél tova.

Mert én abba az istenbe bíztam,

Akibe ti, nem hittetek igazán soha.

 

S midőn, e teli csészékkel csoszogsz a világ felé kedvesen,

Tudva, hogy a halál nem mindíg orvosság.

S ha nem maradna, időm megköszönni most megteszem!

Hogy aszott lelkünknek mily jó volt néha ez az instant boldogság.

 

Gic/ 2021/10/24.