TURIKARI68 blogja
VallásSzent Grál.
Te sötétség ablakából nyíló világosság
A reménység sugara ahol terem.
Mosolyogj reánk, vagy gyújts szikrát!
Mert olyan lett e bolygó, mint egy kórterem.
Lázálmaimban, ha sétáltattad alakom,
Csipkebogyó voltál, s galagonya, az utak porán, ahogy vittél tova.
Mert én abba az istenbe bíztam,
Akibe ti, nem hittetek igazán soha.
S midőn, e teli csészékkel csoszogsz a világ felé kedvesen,
Tudva, hogy a halál nem mindíg orvosság.
S ha nem maradna, időm megköszönni most megteszem!
Hogy aszott lelkünknek mily jó volt néha ez az instant boldogság.
Gic/ 2021/10/24.
Vártalak.
Újjal mutogattak reád folyton,
De hát nem ugyanabba az istenbe vagyunk szerelmesek.
Ki arannyal hajigál meg bennünk
Hogy kőbe ne üssük, a lábunk s learat helyettünk minden babért.
De azért én is vártam, hogy lássalak,
Hisz szinte csak álmaimban sodródtál felém.
Nekem ott támaszkodsz a sűrűködben, ha eltévednék szüntelen,
Mint a sarki lámpafény.
Ím, visszaadom a kincset,
Melyet fényévekre sodort el az élet tőled.
Egy percet sem kérek melyek imádnak engem,
S nem kérnek belőled.
Mert általad voltam s leszek,
Ha felgyújtod az estet, fényes csillag az égen valahol.
Kihez a sutalélek, ha megérti mért öltött testet,
Hazagyalogol.
Gic/ 2021/10/08.
Reinkarnáció.
Te, vagy aki vagy, az egyetlen az igaz s örök,
Kit nem tartanak fogva a rögök,
Csak te értesz meg s vagy itt belül.
Ha eljő az alkonyi órám, ó nézz rám!
Ha e madár mely bennem dalol, hazarepül.
Mert annyi minden belefér, tán én is a magos égbe,
Mint szerelem, halál, s bűnhődés, az ó és újszövetsége.
Mert gyóntatómnak itt van hát e bűnbánat,
Ki faggat már minduntalan,
Ott jön elém, ím, a kvantumokban.
Hisz ismertük már egymást anno,
S most ismét vár a nano fotonokba száguldani újra.
Részecskéim lefekszenek a tejúton,
Tán arra jár az irgalom,
Honnét ismét valahová össze leszek gyúrva.
S ti nem is gondolnátok, hogy valósak az intelmek,
Ha felnéztek a csillagokba,
Mikor eljő az este, hogy ott leszünk mi mind, kik felkelnek.
Mert ott járnak az istenek,
S újra szárnyat festenek kismadár lelkemnek.
Gic. 2021/09/02
Templomos lovagok.
Csuhába öltözött templomos lovagrend,
Őrzik, odabent a nincset.
A kulcslyukon surran be guberálni a fény is,
Mely meg akarja érteni mégis odabent a giccset.
Beoson mise közben, keresni a rejtett értékeket, a létező összes nyelven,
Átsuhanva fényéveket hogy feloldozást nyerjen minden szentnek, titoknak, s zárnak.
Hát, ha kiderül az igazság s maga a bűnbánat lesz a felcser, leül a padokra akár a por,
De egyszer véget vet, mindennek így is, úgy is akkor, mint Jézus a Jeruzsálemi bazárnak.
A néhai pásztorbot és stóla,
Mind- mind vitrinbe díszelegve lóg.
Szent kehely halállal hirdeti az életet,
Pedig a szív szeretni akart! Csak az elme volt demagóg.
Esztergom. 2021/ 07/ 21/
Ezt a levelet.
Írom ezt a levelet,
Emlékül az időnek.
Mikor rajtam, majd ha egyszer tán,
A mezi virágok is kinőnek.
Kihez nem jön el zokogni,
Csak a csapzott felhő.
S gyerek cipőben nézte az ég is,
Ahogy a fű alatt mégis felnő.
El kell, dugjalak te drága énem előle, mert itt kujtorog e szélhámos,
S az igazság utáni vágy, egy lassan ölő méreg.
Ki itt csalódott, de hitt, hogy a líra volt a mátkája!
Inkább legyek áldozat s még beleférek, ott lent megvár Noé bárkája.
Tán nem leszek súly test nélkül,
Ahogy vitorlánk a csillagok közt tántorog.
Csak az elmebaj kísér, hogy megszűnök,
S a tudat mely háborog.
Az árbockosárból, ha meglátom az urat,
Ki lehet nem is sápadt,vagy szomorú, hanem inkább mulat,
Mint a galamb röppenek feléje.
S átjár a döbbenet hogy ott lapul az igazság,
Mint isten igéje.
Gic. 2021/ 07/ 18.