TURIKARI68 blogja

 

 

Odakünt a nyirkos kövön, harmaton,

Feszületnek támaszkodva, mint egy családfa

Eleven ága a fadarabnak.

Gondolatban ismét megszületek, s vagyok gyermek,

Imigyen felnövök,

Irigyen vár ez a kert! S talán még szívesen is jövök,

Mert, milyen jó a madaraknak!

Sohasem keseregnek még én, ha idejárok,

Csak inni adok az egereknek.

 

 

 

Szinte megszólít minden, ami múlik

Végül maga a csend, a tohonya lusta idő,

Aki most együtt lóg velem s vénül a végtelen.

Belestünk újból azon a kisablakon, ahogy, amint bent,

A kisasztalon teamécses égett!

S nekem a legnagyobb mumusom pont ez az idő volt, s lett,

Hogy egyszer elvesztelek téged.

 

 

 

 

 

Mennyire fáj most az alternatív elképzelt valóság!

Mitől az ember szabadulna, de nincs, hogy fizetni

Nem a test beteg, a lelket nyomja az adósság! Ó hazám!  Te temető!

Ha most csuklasz néha jó nagyot te nő hisz…

Nemsokára itt az ősz, s lassacskán tán megtudom milyen érzés lehullni a fáról.

Nem fogja meg a kezem többé senki,

Elengedett kujtorogni ő is,

S nem érdekli, jó anyám majd merre s hol vagyok.

 

 

Gic/ 2023/11/08.

 

 

A horizont egy révvolt,

S ez év alkonyán kikötött az éjszaka,

Balkonján a tejút, valahol még csermely csenevész.

A betlehemi csillagot kerestem meredten,

Ahogy retinám tükrében az égbolt lassan belevész.

 

 

Az emberek misére bandáznak,

De nem úgy, mint egyébként máskor ha…

Úgy, mintha valamit ingyen is adnának,

Ott még mindenki keresett, uramfia, a jászolba.

 

 

A lángot hozzák valahonnan, mint ajándékot a télapó,

S gyertyák lobbannak, az öreg padok roppannak,

Mint szűz hó a talp alatt, miközben tat matat a kilincsen,

Az ige lassan földet ér!

A hajóban valóban jézust várva a bilincsen aztán,

Az alfa és az Omega is lassan körbeér.

 

Zirc / 2023/10/24 Erzsébet kórház.

 

 

Én téged vártalak ki meghódít,

És ledőlnek e várfalak egy hajnalon,

Kit mindig mindenki becsapott, ha kapott a végére.

És együtt lestünk kerestünk a balkonon növényeiddel,

Hátha megjelensz, mint egy napsugár a kertvégébe.

 

 

Most már csak szeressünk, az lesz a mi dolgunk itt,

Hisz egymásnak kreált az isten,

S mi minden imádjuk is érte.

Ím, meg hogy reád találtam,

Mint hogy hálát adva felnézzek az égre.

 

 

Ó te drága! E jó és rossz világra leszállva egy jel vagy

Rőzse szívemnek szikra, izzó faláng.

Mi nincs eldugva többé előlem, s érintelek! Perzselsz!

De majd eggyé válva belőled, ha felkelsz, innen köddé,

Hol e csoda földet adott alánk.

 

 

Oly érzése van, e vacak embernek feléd,

Ha téged lát, fel se fogja temérdek.

Mintha csak egy angyal volnál,

És el se hisz a szemének.

 

Engem úgy adoptált a Kárpátok a Magor,

És e hun, akkor ő maga ott adott át valahol anyámnak.

Szívem, ha költ, hozzá, s hozzád simul örökké,

Majd újból minden a rögöké, nála megtalálnak.

 

Zirc/ 2023/10/24 Erzsébet kórház (205 kórterem)

 

 

 

Őszintén szólva,

Egy csomó dolog juthatott volna az eszembe,

Mitől pénz csörög a zsebbe, nem, de én a szavakkal fizetek

S nem érdekelt!

Volt közöttük vers öregnek s próza aprózva,

E szív volt a költőm,

Mi bölcsőm felett e hon énekelt.

 

 

Azért volt, aki magamért szeretett talán,

De többen voltak, azok, akik nem.

S a korba kikhez szóltam, hallgattak, lestek a vakok, engem süketen

Csak a porba kerestek hol a holtak vártak,

És a földanyám tárt karokkal azt hiszem.

 

 

S ha kifűti magát belőlem ez a szerelem érzése,

Az-az idő is csak a jövő kérdése a szélhámos,

Ki mint egy ripacs színész engem reklámoz, sertepertél.

Aztán a levél sem integet, amelyik bokor ismert lehet, kivágták,

Csak a fák, de az se nekem szól, de tán a nemzet mordul!

Miután a harangszó is visszafordul, amikor te magad is elmentél.

 

Oroszi/ 2023/10/11.

 

 

Kellene már egy hely ebbe a világba

Lehetne akár e hon mi figyel, mi véd,

Mi az emberre vigyázna, s teszi vele a csodát

Ha tévedne az árva ott belül.

Ahol e jószág lelkem enni kér, s bár megfedd, de megbocsát

Aztán, mint a madár estefele, vele az ágra felül.

 

 

Te magyar haza! És majd ha egyszer én, meg ön maga,

Ki érted én e hittel fönn, hozzád szólhatok, s megvallak!

Együtt alkotunk valami igazat valami jó nagyot,

Mikor ahol oda ahova az egekbe felnőttem

A városoknak onnét szavam csókot hint el

Te vidék! Téged meg egy felhőben, mint a langyos eső tavasszal érte megnyallak.

 

 

Hajszál híján voltam költő,

Jobb napokon majdnem apa,

De kiáradva e jellem itt a csend szava a szeretet!

Aztán mikor eljött értem a nap megtalált a kapa,

És a remény is akár, mint  a latyak bennem elesett.

 

 

 

De ha csak ennyi volt az idő mi elszállt, anyám te gyönge nő!

Ímhol a fiad ki visszajönne,

De ide mintha már csak kísérteni járna!

Valahol azért itt leszek én a vacak s még a szívem is, ha visszanőne, akkor sem adom többé másnak,

Mielőtt e testet ölve ismét ködbe veszek, a platánfák alól,

Csak is neked Johannám drága.

 

 

 

Koporsóba zárom ezt a napvilágot temetőm síri csendjét magát,

Magammal vive, amint látott reám sütve bélyegét,

Hogy érezze a létezés minden mérgét a végtelen.

E ladikban evezek köröttem e vérkép, mint csillagtengerek

Te gyermeteg tudós doktorom-teremtőm mond meg hát,

Jobb e túl lenni ezen az életen?

 

 

Gic/ 2023/ 10/ 03.