stapi blogja

Gyerekeknek
stapi•  2017. november 3. 14:37

A mesemondó kalandjai – Vers a mesében

A mesemondó kalandjai – Vers a mesében

 

            Volt egyszer egy mesemondó, aki már a holdat is megjárta egy kis tündér kíséretében. Emlékeztek rá? Tudjátok, aki űrtaposóval jutott el a holdra...

 

            Hááát, hogy is mondjam, az a meséje nem valami jól sikerült, hiszen a végén kiderült, hogy csak álmodta az egészet. Na, ezen aztán olyan sokat mérgelődött, hogy szinte megöregedett tőle. El is határozta, hogy elmegy a helyi óvodába, és kilesi, miket csinálnak ott a gyerekek, megkérdezi őket, hogy milyen mesét szeretnek a legjobban. Amikor aztán eleget tud, megírja a gyermekvilág legjobb, legszebb, leghosszabb meséjét. Jó nagy csattanó lesz a végén!

 

Elkezdett készülődni, de mielőtt elindult volna, eszébe jutott a számítógépe. Gyorsan leült elé, és elkezdett keresgetni az interneten. Addig-addig, hogy talált egy olyan oldalt, aminek a címe ez volt:

 

            Mesemondók iskolája

 

Hej, nagyon megörült neki! Nyomban elfelejtette, hová is indult, elkezdett olvasni, és már estefelé járt az idő, amikor az egyik mese - hogy, hogy nem, én nem tudom, de - kibújt a monitorból és egyenesen a mesemondó feje felé tartott. Olyan gyorsan mozgott, hogy nem volt képes félrehajolni, így aztán a fülén, orrán, de leginkább a szemén keresztül beszivárgott a fejébe. Na, ott aztán olyan dolgok történtek, hogy ha elmondom, ketté fog állni a fületek!

 

            A mese járt tekervényről tekervényre... Ja, hogy mi az a tekervény? Háát, az egy olyan „izé“ az agyban, ami segít a gondolkodásban. Minél több van belőle, annál több dolgot tud megtanulni az ember, ha elég szorgalmas. Na szóval, a beszivárgott mese csak bolyongott és kereste a megfelelő tekervényt, ahol beágyazódhat, hogy később emlékek formájában előjöjjön, és a mesemondó el tudja mondani a gyerekeknek.

 

Hej, mikor megtelt az a bizonyos agytekervénye a mi hősünknek, csakúgy futott az óvodába! De nem ám tanulni, nézelődni, ahogy eredetileg tervezte, hanem me-sél-ni!

 

            Hogy a gyerekek miképpen szimatolták meg, hogy jönni fog, én nem tudom, de mire odaért, már szép csendben üldögéltek, úgy várták, hogy elkezdjen mesélni. (Ti is tudtok olyan szépen üldögélni?)

 

Miután illedelmesen köszöntötték egymást a mesemondó és a gyerekek, el is kezdte a meséjét. De hogy milyen furcsa és rövid mese volt ez, nem is tudom pontosan, mert csak fél füllel hallottam, hiszen engem nem engedtek be, így csak az ablak alatt hallgatóztam. De valahogy így szólt:

 

Vers a mesében

 

Megy a mese vándorútra,

ráakad egy ásott kútra.

A vizéből merít gyorsan,

két vödörrel, szépen, sorban.

A két vödör meg azonnal

önti vizét, szép haszonnal.

Haszonleső versek népe

mesém lesi, ugyan, szép-e?

Öntözgetni vajon kell-e,

vagy megnőtt már, s ingáz fel-le?

Belelátnak a mesémbe,

fejemben a tekervénybe.

Aztán, mire észbe kapok,

mindent rímekbe faragok.

Haszonleső versek népe

így kerül be e mesébe.

Talán rövid, talán kurta,

de így nem kell nagy-nagy jurta!

Ez a kis könyv elég neki,

a lába sincs már ideki.

Elmondom a gyerekeknek,

így a szemek kerekednek!

 

Hát, megmondom őszintén, szégyenkeztem ilyen gyenge és buta mese hallatán, de úgy látszik, a gyerekeknek tetszett, mert olyan zsivaj lett utána, hogy még a mesemondó sem fért el odabenn tőle. Kiszorult az ablak alá, így aztán együtt indulhattunk haza. De olyan büszkén jött mellettem, hogy azt hittem, valami karót nyelt le, azért olyan egyenes a tartása.

 

            Amint haza ért, egy e-mail várta a számítógépében, ami arról szólt, hogy a gyerekek máskor is szívesen hallgatnának tőle mesét, jöjjön el hozzájuk minél hamarabb. Erre – ha lehet – még nagyobb büszkeség töltötte el, csakúgy dagadt a melle! Azonnal neki is látott a következő mese megírásának, hogy ha hívják, mindjárt futhasson az oviba mesélni. Én meg hazamentem, hogy ne zavarjam a nagy munkában, és nyomban megírtam nektek ezt a történetet. Tegyétek zsebre és vigyázzatok rá! Vagy csak hagyjátok, hogy beszivárogjon az agytekervényetekbe... :)

 

2017. november 2.

stapi•  2017. április 6. 14:35

Kicsicica

Kicsi cica ül a padon,
nyá-nyá, nyi-nyi-nyá!
Előtte a kerti vadon,
miaó, miaó!
Ilyen rövid, amit dalol,
az orra meg csak szimatol,
nyá-nyá, nyi-nyi-nyá!

Kicsi cica ül a kövön,
nyá-nyá, nyi-nyi-nyá!
Csurran a víz le a csövön,
miaó, miaó!
Ilyen rövid, amit dalol,
ugrásával majd' letarol,
nyá-nyá, nyi-nyi-nyá!

Kicsi cica az ölembe,
nyá-nyá, nyi-nyi-nyá!
Pici lába a zsebembe,
miaó, miaó!
Torkán akadt a dorombom,
azóta is csak dorombol,
nyá-nyá, nyi-nyi-nyá!

2017. április 6.

stapi•  2017. március 21. 19:50

Kiscicák

Kiscicák

 

Ha játszik a kiscica,

nagyot nevet Katica!

Fogócskázni hívja őt –

Odaszalad mind az öt!

 

Pörög, forog valahány,

az udvarunk talaján

körbe-körbe karikáz’ –

Kati, Kati, jól vigyázz!

 

Pörgő-forgó kiscicák,

nem kékek és nem lilák,

sárga, barna, meg fehér –

Egy kis futást nem megér?

 

Ha játszik a kiscica,

nem kergeti Katica!

Öt cicával ülni jobb –

Mind felugrik erre, hopp!

 

Egér szalad a füvön,

villany meg a testükön!

Uccu, rajta, ugranak –

Egérútra hullanak!

 

Kicsi egér ügyesen

iramodik, tüzesen,

s az öt macska... Szent egek! –

Egyrakáson hempereg.

 

Nagyot nevet Katica:

minő buta öt cica!

Ha kiképzést nem kapott –

Egeret se foghatott!

 

2017. március 21.

stapi•  2017. március 21. 12:00

Háladal

Háladal

(Hermann Marika: A szív melege c. verse hatására)

 

Jégvirág az ablakokon,

jégcsap lóg az ereszen,

Erzsébet jön fehér lovon,

faág ropog deresen.

 

Novemberi fagyok csendjén

duruzsol a vaskályha,

öreganyó ül a helyén,

doromboló cicája

 

hunyorogva, az ablakon

madarat néz – nem bánja,

hisz odabenn, a paplanon

tele van a pocája.

 

A madárnak sincs nagy gondja,

öreganyó ellátta:

hogy a sorsát jóra oldja,

teletöltve a láda,

 

így a télben a sok madár

bőségesen jóllakhat,

örömteli táncot, ha jár,

vidám füttyöt is csaphat.

 

Ablakodban, ha meglátod,

kínáld te is magokkal!

Fogjunk össze, meg nem bánod,

hálálkodnak dalokkal!

 

2017. március 18.

stapi•  2017. március 13. 08:16

Tigris és Garfild

 

Tigris és Garfild

 

 

              Valahol a falu határán túl, vagy talán még azon is túl, volt egy szárítóüzem, ahol a termést megszárították, hogy eltárolható legyen. Jó nagy udvara volt és óriási épületek, meg tornyok álltak benne.

              Nos, ezen az elvarázsolt helyen élt egy magányos macska, amely egy napon két kis cicának adott életet. Az emberek szerették, vigyáztak rájuk, rendszeresen etették, gondozták őket. Amikor már elég nagyok lettek, hogy önálló életet éljenek, Jani bácsi, az üzem egyik vezetője felkínálta a cicákat a faluban lakó szomszédjának, ahol egy kislány is volt, Ramira, aki nagyon szeretett volna egy cicát. El is hozta, és - hogy ne kóboroljanak el - becsukták őket a garázsba. Néha-néha kiengedték játszani az udvarra, ott szaladgáltak a kislánnyal együtt. Ramika nevet is adott nekik. Mivel sárgák voltak, és emlékeztettek a tigrisekre, a kisebb szőrűt Tigrisnek, a szőrmókot (mert perzsa keverékek voltak, és annak nagyobbra nőtt a szőre, mint a másiknak) pedig Garfildnek nevezte el (a mese után).

 

Amikor már megszokták a helyet, végleg ki lettek engedve, és egy kis házat készített nekik a kislány apukája. Éjszakára rácsot tettek az ajtaja elé, nappal pedig szabadon bóklászhattak az udvaron, amiért a hátsó udvarba zárt doberman nagyon irigykedett. Olyan ugatást csapott, hogy zengett tőle a fél falu.

Egy alkalommal a kislány nagyapja ment fáért hátra, és hogy, hogy nem, az egyik cica, Garfild, utána ment. Hjaj, hogy megrémült a Papa, amikor látta, hogy az a hatalmas kutya nekimegy annak a csöpp macskának! Kiabált rá, futott oda, de meglepődve látta, hogy a kutya csak nyalogatja, döfködi az orrával, játszik vele. De bizony Garfildre is rájött a frász, mert összehúzta magát, farkasszemet nézett a nagy jószággal, és fújt, mint a gőzmozdony. – Hhhhfff – sziszegte, és a körmeit kimeresztve, készenlétbe állt, hogy védekezzen. A nyagyapa gyorsan felkapta és kimenekítette, aminek megint nagy ugatás lett a vége. Tigris meg a biztonságot jelentő kerítés másik oldaláról figyelte az eseményeket. Lehet, hogy nem tanult belőle?

 

Teltek múltak a napok, és már annyira jól érezték magukat az udvaron, hogy egyre messzebbre merészkedtek. Néha már az útra is kiszaladtak, sőt, ha meghallották a szomszéd Jani bácsi hangját, hozzájuk is átmentek, hiszen ráismertek előző gondviselőjükre. Az egész család kezdett aggódni, hogy mi lesz, ha elkóborolnak, ezért ha elmentek otthonról, akkor újra becsukták őket. Egy ideig ment is a dolog, de aztán már úgy látszik, nagyoknak képzelték magukat, különösen Tigris, mert egyre többet csavarogtak az utcán. És ez így ment, amíg egyszer azt vették észre, hogy Tigris bizony hiányzik.

 

              Végigjárták a szomszédokat, hirdették az Interneten, szórólapokat tettek a postaládákba, hogy nem látta-e valaki, de bizony mind a mai napig nem került elő. Ti nem láttátok valahol? Ha találkoztok vele, feltétlenül szóljatok, mert Garfild azóta nagyon unatkozik, Ramika meg egyre sóhajtozik: "Bárcsak visszajönne!"

 

2017. március 13.