Visszavarázslás

 

Visszavarázslás

 

Nem kell már kipótolgatnom

a körbekerítő fájdalom foghíjait.

Maradjanak így bennem

hiányosan, átlépve az idő árkait.

Szépséges, meggyötört ráncaid

többé ki nem simíthatom. 

Istenem mennyire szerettem!

Csak most értem, mikor arcomon

arcod vonásait felismerem.

 

Visszavarázsollak. Nap-óráim

rezdüléseiben hívom vissza

barna pillantású alkonyod,

hangodban a boldog gyerekkor

cseng fülemben, és láthatod,

még most is te teremtesz engem,

lettem megtartó földi otthonod,

megszülsz naponta a hajnalokra,

s én mégis a részed maradok.

 

Csakis neked hiszem el,

vannak csodák.., kicsik és nagyok,

de most, mit is mondhatnék erről

őzszemű Anyám, hiszen te tudod…

Átölelem helyetted a csendet,

az életadó májust, a lombsusogást,

mert anya vagyok, de védtelen gyermek,

… hát arcomra simogatom a mosolyod,

ami soha nem veszhet el, látod,

újra május van, s te újra anya leszel,

 

…mert Te Anya,  vagy és leszel…