Télikert

Mindig  is nagyon szerettem volna egy télikertet. Minek? Nem is tudom, csak úgy.. kellett volna... Tán. Mert évek óta küzdök a muskátlikkal, leanderekkel meg a szobát kinövő más örök zöldségekkel...meg azt gondoltam mindig, hogy a télikert az olyan nyugalom szigete, ahol a zember elme-renghet.. a zúton, a kúton, meg az összes búkon... De a télikert-projekt nálunk sose valósult meg sajnos, mert a családi költségvetés mindig  borult és mielőtt még megépülhetett volna, hát belekondult a télikertbe a deficit. 

Ma megint eszembe jutott a télikert... de meglepő módon, mert ma végre mégiscsak lett egy igazi téli kertem, és ráadásul hitel nélkül szereztem. Teljesen ingyé. Az egész kert, mind a 3200 m2 egyszerre lett olyan igazi téli, amilyenre mindig vágytam. Az udvari részen, mikor kinéztem az ablakon, már láttam, hogy ennek a fele sem tréfa, minden-minden hófehér és folyamatosan hull, csak hull föntről, mintha pótolni akarná az elmúlt évekről elmaradt karácsonyi-összes fehéreket. Épp a szokásos körjáratra indultam volna kedvenc seprűnyelemen, hogy berepüljem a kertet, - fölülről valahogy mégis jobban látszik, hogy bírják a gyümölcsfák, meg az imádott fenyőim a hirtelen rájuk zúduló nagy fehér semmit..  Csakhogy kedvenc járművem, a seprű is hó alá került, fogalmam se volt hol is keressem. Kénytelen voltam a jól bevált hólapátot elővenni és nekiállni a lapátolásnak. Na épp ideje is volt, mert a népek itt az ablak alatti járdát, mint közmunka -mentes övezetet használják, így aztán azt is én takarítom. Az önkormányzat is felszólított mindenkit, hogy a maga portája előtt a zuccát tarccsa rendben, szóval én törvénytisztelő vagyok és eleget is tettem a kérésnek. Kemény, kitartó lapátolással  végül megleltem  a  seprűmet is..,  hááát mit mondjak? Megérte a munka, csodaszép volt odaföntről a téli kert, a repülés a hófehér télben. A feketerigók kísértek, a Móric meg a Frici meg  lent hancúroztak a friss hóban. úgy örültek neki, mint a fehér-egérnek.  Leó úrfi  meg csak bámult, de ő szegény már tényleg nagyon öreg, 11éves, sok telet meg ért má. A sövényből még kipiroslott a rajta hagyott csipkebogyó (errefelé csitkenyének mondják), de mifelénk anno egyszerűen csipkének, hát nekem már ez a neve marad meg. Egészéges nagyon, és még finom is. Ja, ha nem mondtam volna, persze, tiszta ingyé van ez is. Szedtem is egy keveset teának, mielőtt a fagy végez vele.
Most, hogy végre van nekem is téli kertem, már tudom, mégis csak szép dolog ez, akármilyen mínuszok röpködnek majd, a fák már betakarva mosolyognak, bírni fogják a szabadban is. :)