Ó, milyen ostoba dolog....

 

 

 Ó, milyen ostoba dolog…

 

Ó, milyen ostoba dolog ez,

mire leírom, hogy hiányzol,

az már régen

nem ugyanaz a pillanat,

mint amiben

a hiányod született,

ezért itt most

hiába is írnám;

Ami fontos

úgyis ott maradt

abban a megátalkodott

másodpercben,

amikor eldöntöttem

hogy igazán valami

nagyon szépet

írok végre neked.

Ennyi lett belőle.

El is hagylak

egy időre,

mert nem lehet

sokáig túlélni, ha

azt hiszem, hogy olvasod,

amit úgysem tudnék megírni,

és a vége az lesz,

hogy látni fogod

amint kicsit

bele is halok,

de soha nem fogom

neked megírni,

hogy egyáltalán nem

két dimenzióban,

mert  milyen ostoba dolog

tudni, hogy neked is van

egy megátalkodott perced,

mikor valami verset,

vagy engem olvasol…