Nem nekik...

Nem nekik…

 

Sírokon lobbanó gyertyák,

lassan hamvadó mécsvirágok,

kint pislákoló, novemberi fények

festenek távoli, hideg világot,

összehúzott, fázós kabátok

alá behúzódnak kis gyertyalángok…

 

Bent a szélvédett melegben

szív-mécsesek emlékei égnek.

Csendekből font fekete napokon

a sötétség kimondhatatlan szava

kopog az ajtón, bezörög ablakon,

bárcsak ne jönne el soha!

 

Hívatlan vendég, ki otthonunkra tör

váratlanul a lelkünkre taposva,

tolakodva gyötör. Bár ne jött volna!

Ám ez gyönge óhaj, nincs, ki meghallgassa,

s ők nem segíthetnek,

akik nincsenek már velünk.

Szívünk elmerül a gyászban és fáj nagyon,

... nem nekik ott kint.., csak bent, nekünk.