Fényörvények mélyén

Fényörvények mélyén

 

 

Egyre jobban távolodik,

bár követhetem a szívemmel

ősdobbanástól a végsóhajtásig,

a legföldibb szerelemmel,

mert nincs égi, és nincsen másik.

Érzékelem csupán, hogy itt van

kvaterkázik a csendemmel,   

nem tűnt el egy fekete lyukban.

 

Csillagvére sokszor kibuggyan,

folyik fénypatakokban, s nyílik Pandora

szelencéje. Illúzió csorog a szemembe,

de nem engedik az Egyetemek

hogy láthassam szemtől szembe

ki lesz, aki a végén nevet,

kinek száguldva is szót fogadnak

lázongó csillagrendszerek.

 

Nem tehetek mást, őrzöm a békém,

s mint a bukott diák újra tanulom

határaim a föld átrajzolt térképén.

No-go zónákkal telített képzetek

közepében félelmes fekete lyuk van,

belezuhannak a fények, az életek

többé ki nem jöhetnek onnan,

odaveszik az is, ha tévedek.

 

Kiégett, aszályos földemet

ha szerettem is, tudom elhagyom.

Nem mérem máshoz léptemet,

nem borít sár, nem húz vagyon.

Itt ülök s várok egy galaxis szélén

szokva sötétségeket, mert lehet,

hogy a fényörvények mélyén

Ő mégis vár rám és szeret.