Egy képzeletbeli irásbeli irodalom érettségi :)

Egy képzeletbeli irásbeli irodalom érettségi :) 

A tétel címe: 

Egy tettszőleges mai modern vers  ösze hasonlito ellemzése

Azért választotam eszt a szép tömőr verset, mert a víz, a tenger, a tó a költészetbe mindíg is ki emelkedö szerepet kapot, motivumait  a legnagyob bak is be építeték salyát költészetükkbe.

A tejjeség ígénye nélkűl fel sorolnék itt egypáratt:

 

József Attila: Tószunnyadó

Jammes: A zöld víz partján

Tyutcsev: Tavaszi vizek

Charles Baudelaire: Az ember és a tenger

Szabó Lőrinc: Tenger

József Attila: Megfáradt ember

Juhász Gyula :Tiszai csönd

Dsida Jenő: A tó tavaszi éneke

Ady Endre: A Duna vallomása

Tamkó Sirató Károly: Dal a tóról

Áprily Lajos: Tavaszi vizek

Alphonse De Lamartine: A tó

Petőfi Sándor : A Tisza

Mihai Eminescu: A tó

Kosztolányi Dezső: Az ember és a tenger

Váci Mihály: Balatoni félrevezető

Vajda János: Nádas tavon

Orbán Ottó: A víz

Gyóni Géza: hideg tavak táján

Kányádi Sándor: Elnémult a kis patak

John Keats: A tenger

 és végüll, de nem utolsó sorbann :

Goethe: Szélcsend a tengeren .. ( de ere mégmajd visza térek ösze hasonlitás kép...)

 

A kiválasztott modern vers:

 

Skary Károly:*

 

 tavon

 

hullámok hátán az eső

szél röpítette szerető

és a visszatérő dallam

most egészen halkan

suttogja el az életet

ami eddig is éltetett

az most is itt van

a habokban

mint valami ősleves

aha a nyakleves

le s fel dobál

s a hajó száll

jah a tengeri beteg

re issza magát

köröttem hegyek

én csak nézem magát

a haját ahogy fújja a szél

olyan vad meg szép meg minden

de látja ez a beszéd

is eltűnik a habokban elfeledten

 

 * A szerző nem keverendö ösze Bari Károly roma-cigány származásu  késő zavar-kori költővel, kinek számoss  keserves sirató verse és nagy ismeretlensége van. Skary Károly viszont mint a Homokhátság most 116 éves szülöttye  a Poeta ’társ a dalom” ismert,  meg becsült taglya, (vagy tajga a fák el kötelezet al-földi védelmezője) sőt ojkor „kecske-körmölő” áll néven is firkállgat némej falakra. Eddigi díjjai: „Arany Szőrű Bárány-Felhő díj ”;  „A Graffiti Rend Lóvagja” díj,  valamint idén Május 1. alkalmából meg kapta a „Tiszteletbeli Örökös Partizán”  díj,  puska nélküli hajnali gerilla fokozatátt iss.  

 

 A vers ellemzésse:

 

A vers egy minden napos természeti képel kezdődik, ojan széppen és tiztán indúl, mind  a nép dallok első sora:

„hullámok hátán az eső”…

Egy tavat el képzelhetünk és a tavon a nyári essőt.., akár meg szokot és idili is lehetne a látvány, ám a kővetkező sor metaflorája  azonnal árnyajja is eszt a képett, mert a természeti jelenség

  „szél röpítette szerető”

  -vé vállik azonal a költői fantázijába,  ami a kővetkező sorokban továb lódul és immár a képhez dallamot is társitt:

„és a visszatérő dallam

most egészen halkan

suttogja el az életet”

Az ellen tétre építet hatás meg ragaggya az olvasó fantázijáját is.., hiszen külőnnős tulajjdonság, amikor egy dallam suttog.. és itt már érződikk valami delelyes titokzatoság,  ami ki ragad a hétközznapok pártikularitásából ez a susogva kiemelkedő érzet.., ami be igazolódik és továb is fokozódik a fojtatásban:

„ami eddig is éltetett

az most is itt van

a habokban

mint valami ősleves” 

..és it asztán már egésszen félelmetess távolra kalandozik el a költöi fantázija, hiszen az eső és a hulllámok – azaz a VIZ-  látványától aszocciácicója az élet-bölcső-éig jut visza: az élet a vizbe, az „ős-leves”- be keletkezet,  mint aszt tuggyuk, a víz éltet mindent, nélküle nincs élet, és nincsen még szerelem…sem. Sosem. Az. nem. nincsen. Az sem.

Mielőt azomba el merengne és el merűlne  az olvasó ebe a hangulatban.. egy profán fordúlat visza rángatt a tömény valóságba:

„aha a nyakleves

le s fel dobál

s a hajó száll

jah a tengeri beteg

re issza magát”

A nyakleves ellemi ereje kelőképp ki józanit az idilikuss hangúlatból, érződik, it már komoj vihar van, de hogy aviharbane, amikor „le s fel dobál” egy hajót ,mi kőzben  a tengeri betegség kínjai is fel villanak - össze hasonlitva a részeg ember émejgésével.. A költői eszközök arzénájja vonul fel, remekk mekszeméjesítések és egy szójjáték  segiccségével a tengeri (közismerten a kukorica) is beteg-re issza magát, ami útalás a hirtelenn le zúdulló essőre, amit képtelen elnyelni a föld és a termés ezt bizonyhogy megsínyli… naná!  Le hangolló a kép és már így is maradna.., ha nem következne egy ujjabbb  szivlágyittó fordúlat, ami mintegy a hegyek védelmébe vonnya a költőt a szem éjes szférályához enged egésszen közelbe:

„ köröttem hegyek

én csak nézem magát

a haját ahogy fújja a szél

olyan vad meg szép meg minden”

 ..és már mi is aszt láttyuk pont, amit a költő akar: „olyan vad meg szép meg minden” – nincs szűkség töb jelzőre , a ”meg minden” tömőr szófordúlat pont anyi, mintha le írná  az őszes létezző szép akarmit az érzéki látomás mélltatássára...

…és végül eből az emelkedetségből ismét  tudatossan vissza ránt a földre.. vagy is az el sűjjedő valóságba.. ez a vers habja a tórtán.

„ de látja ez a beszéd

is eltűnik a habokban elfeledten”

Csodállati szép sorokba és a sorok közé issírt, csak egyben tévedet a költő, de ez meg erthetö mert ő már digitálissan irt ki mindent magábol az élő beszéd forma bontássában  és ezér ojan minthacsak ön magának mondaná.. vagyis írja ki magábol hitetlenül, látomásósan, nem bizva salyát érzéssei és szavai hatássába.

Bizony, mijjen sokszor élünk át hasonlótt, képzelletbe szóllva, szóllitva meg valakit.. nem bizva  már a szavak erelyében, meg aban, hogy meg halgatásra, meg értésre talál amit mondani szeretne a lirikuss…

A másik klaszikuss - akire már útáltam - a Gőte verse a Skary-vers tarajos elentéttye, mert Gőténél ott ugye hijába van tenger, hull lám taraja sincs, ám mégis ojan beteg, nem is mozdul a semmi se csak áll..  A két vers fordúlat számja és a dinamikálya köszt meg feszűl, érzödikk a mult és a jellen külömbsége nagyon erőtejjessen. A társadalmi kőzeg más volt Gőte korában, akkor még másféle szelek fulytak, másfélle jukkákból, amint ez láttszik, sőt nem is volt sémmi szél se, csak ha kavarta maga körűl a költő... Idézem:

 

Goethe: Szélcsend a tengeren

Néma csöndben áll a tenger,
fodra, ránca mind megállt,
s a hajós szorongva nézi
a tükörsík láthatárt.

Semmi nyoma semmi szélnek!
Csönd, halálos rémület!
Az iszonyú messzeséget
egy hullám se töri meg.

(Ford.: Szabó Lőrinc)

Nekem  azomba mégis mint a kettő tettszikelem ,  mer  én szerintem a jó lira nem változikk a lényegétt tekintve mindig hat ott a szivekre , a kórtól fügétlen is joban, mint a sok gyógy-szer és még be se kel venni csak olvasni. Én is szivbaj néllkül sokk szép verseket olvasok,  reméllem  hogy eszt a fenti sokk szép idézett is bízonyittya. 

 

 

Tófalvi Csaj-Ághy Laura

 Fa-sors Gimnázijum IV. c. osztáj