Csúzlival kéne...

 

Csúzlival kéne

 

Csúzlival.

Azzal kéne kilőnöm a harmadik szemed,

ott a homlokod közepén

a szemöldök- ív felett pont középen,

de félek, ha rajtakapnál a csínytevésen,

használnod kellene a maradék kettőt

és ki tudja, mit néznél vele?

Talán azt is látnád, hogy a kezem üres:

se csúzli, se parittya...

Az önbecsülés szittya múltja megcsal,

az emlékezet réveteg, hazug,

a bátorságom is csúnyán elhasal

góliát előtt, bár neki nincs harmadik szeme.

Kifosztott a föld. A harc lételem,

de nem küzd csak a katasztrófavédelem.

Sehol sincs már egy tiszta zug,

fényszennyezésmentes erdő-rejteke,

hol a kő kemény borostyán,

de nem lőnék vele.

 

Asszurbanipal pár ezer éve nem sejthette

hogy csak csőre töltött fakanál

lesz kezemben minden védelem,

ékírásos agyagtáblák titkai helyett.

Sosem volt nekem más fegyverem,

néha a ceruza, az is afféle digitál,

aminél a hatósugár elérhet akár

Szíriába vagy Egyiptomba,

de mégis, a kőtáblák üzenetei

és a talánok pergamen tekercsei

örök talányok maradnak már.

 

A homlokok mögött még mindig látszik,

ahogy a tudás ma is lángokban áll,

mint az az ókori könyvtár, ami porig égett régen,

ahol minden titok összegyűjtve várt,

pontosan ott tart ma is a világ, középen:

Isztambulban, Párizsban, vagy a Mezőségen

lobog a tűz.., ahogy egykor Ninivében

s a Múzsák Csarnokában megint gyász lesz,

... mint akkor rég, Alexandriában.

 

2016 07.14.