A semmiben eltűnő

Rozella•  2016. augusztus 19. 19:56


 

 A semmiben eltűnő


(gondolatok egy magyar ÜNNEP és egy NÉV ürügyén…)

 

Így az augusztus  20.-i ünnep táján Szent István és a magyar államiság ünnepe okán elgondolkodtam azon, hogy milyen sokféle megítélése van még ma is nagy királyunknak és tetteinek. Vannak ma is akik gyalázzák, de a magyarok többsége szentként tiszteli; akadnak akik elítélik, / mondván hogy az  "ősi pogány" hitet és szokásokat gyökerestül és kegyetlenül irtotta ki…, sokan mások dicsőítik, mert  utat, jövőt és fennmaradást biztosított a magyar népnek, a nemzetnek. Magyar vonás ez. Miért pont történelmünk nagyjai körül lenne egyetértés? Ma szabad állítani, bizonyítani, cáfolni, hinni bármit. Az azonban nemigen vitatható, hogy Szent István nélkül most aligha lennénk itt jelen, népként, nemzetként, önálló államként Európában és a világban.

(Ennek döbbenetes és világos okfejtése, tényekre épülő magyarázata sok helyen megtalálható olvasható, látható. Nem egészen úgy, ahogyan az iskolákban ma is tanítják. A lényegét Pap Gábor előadásának részetéből megismerheti, akit érdekel:  https://www.youtube.com/watch?v=3DuD5PEfAbc )

                                                                                             

Hagyom másra a vitát, nekem az ünnep inkább alkalom arra, hogy  pl. az én saját magyarságomon  - legalább ilyenkor-  eltöprengjek. Magyar az anyanyelvem, magyarul beszélek és írok és nem számít hány nép, vagy törzs vére keveredik az ereimben. A szív számít. A Duna. A Tisza. Az Alföld. A Mátra. A Balaton. A Hargita. Pákozd. Nándorfehérvár. Mohács. Szigetvár. Visegrád. Eger. Buda. Arad… és Pusztaszer. A szülői ház. Nagyanyám és nagyapám. Anyám és apám. A Salgó, a Kercseg-lapos, a Karancs, a Tatár-árok.  A Dolinka.  Az árva őzgida, amelyiknek kecsketejet hordtam... Az első meséskönyv. Öreg néne.  A zengő ABC. A kis bice-bibóca. Vuk és Kele. Mazsola. Nemecsek. A  Kőszívű ember... A 80 huszár... A Ludas Matyi. Petőfi. Ady. Radnóti. Neumann és Bolyai. Paál László és Csontváry... Az első Csepel- bicaj... az első csók a kis tó mellett... az első fizetés... az első külföldről hazaérkezés... a gyerekeim itt születése... a régi iskoláim...  a nagyszüleim, szüleim sírja...   Felsorolhatatlan mindaz, ami ma úgy tartozik  magyar mivoltomhoz, a hazámhoz, hogy nem tudatosul, csak van, mint a levegő. Ha elvennék, megfulladnék.


Én is csak pont olyan magyar vagyok, mint Petőfi. Élő és a semmiben eltűnő. Ha megkérdenék, hogy ki a valaha élt, itthon és a világban legismertebb, magyar költő…, vajon ki az, aki ne Petőfit mondaná?  Én is. Sok van még akit szeretek, tisztelek. Na de Petőfit emlegetni ma??  A modernség kellős közepén? Ugyan már! Az elvetélt szabadság-eszméivel?? Az elavult hazafiságával? Itt?? A migrációs hullámok, a terrorizmus, a  környezeti katasztrófák, a pénzjátszmák, a világ újra felosztása, a mindennapi lét-küzedelmek és félelmek, a jövőtlenség  kellős közepén? Ki a fenét érdekel, ki volt és mi írt? És miért írta azt, ami írt? Miért változtatta a nevét Petrovicsról Petőfire? És egyáltalán magyar volt? Igaza volt-e abban, ahogy a hazáról, a magyar népről, a sorsról gondolkodott? Lehet-e ma még példa egyáltalán az ő élete?  Ha igen, akkor miért nem nyugodnak bele egyesek, hogy az életét adta a hazáért? Miért nem elég ennyi? Több száz verse , hátrahagyott művei, és a 48-as eseményekben játszott szerepe azonban úgy látszik, nem elég.

 

Le kellett rombolni, tönkre kellett tenni a nimbuszát, nehogy már legyen egy lánglelkű ember, pláne egy költő, akire susmus nélkül, büszkén, magyarként fel lehet nézni.  Akit elismer a világ és akinek „forró fejét” szobrok, szellemét meg az utókor őrzi.  Kétséget kellett támasztani.., megkérdőjelezni, megosztani… Szomorú, de ez a vérünkben van. Magyar vonás. Ami nem adatik meg Szent Istvánnak sem, az miért járna  egy „egyszerű” költőnek, még ha Petrovicsnak vagy Petőfinek hívták is?

 

Terjeszteni kell, a be nem bizonyított, sosem igazolt tényt, hogy 3000(!) fogoly társával együtt, két évig(!) tartó menetelés után Szibériában végezte, hallgatva a „farkasok dalát” - szégyenszemre kutyaként. Szolgamód hasra esett, s ez lett a végzete, ráadásul versekben, oroszul sírta el, mi történt vele:  engedelmesen, sőt alázatosan esengve kinyalta az elé tett barguzini köcsögöt, azon fényesedett tovább a nyelve.  Így van ez, manapság a fél világ magyar, kivéve ez a szerencsétlen, vézna Petrovics. Minden falusi főutca ma úgy látszik, csak egy nevet takar, mert példája annyit se ér, mint egy szétrúgott kavics. A szabadsághős hazafi, a szájhős költő, ki alázatos fogolyként tengette nyomorult életét, sőt néhány verset is írt oroszul, hiszen megtehette, s egy termetes barisnya kedvéért Júliát is elfeledte… Megállapították róla, hogy „Sámánista-hitű” volt,- híres orosz néprajz professzorok szerint, ezért aztán titokban éjszaka kellett eltemetni egy ovális(!) végű koporsóban - tiltott rítusú (!) szertartás szerint...  mindezt  olyan kb. krisztusi korban...

 

Nem folytatom...NEM AKAROM TUDNI, valójában hol halt meg Petőfi fizikailag. Petőfi soha nem hal meg sehol, amíg magyar költészet létezik! Felőlem kiáshattak hatalmas jellegzetes „agyar-szemfogú”(!)  őszes Fekete(!!)  hajtincsű koponyát, és kilencvennégyes(!) medence méretű csontokat Barguzinban, mindezt Petőfinek tulajdonítva,  és visszafordíthatnak oroszul írt verseket magyarra az ő stílusában... és mindezt leírhatják még ezerszer hitelesítve, kifacsarva, beleerőszakolva az „abszolút tárgyilagos és korrekt” sajtóba,  a netre, meg az ingadozó fejekbe… Nem érdekel. Mint ahogy a Szent István megítéléséről, halálozási, ill. temetési körülményeiről folyó viták sem befolyásolnak abban, hogy magyarként tiszteljem, és nemcsak az Imre herceghez írt intelmei miatt!


Ünnep lesz, de valami  az ünnepekben is változik, változott. Szomorú vagyok, mert látom, tudom, érzem, hogy vannak magyarok, akiknek nincsen soha ünnep, sem március 15.-én sem augusztus 20-án, sem máskor.

És vannak olyanok is, akiknek senki és semmi sem szent és akik elvennék a levegőt, a szabad gondolatokat is, ha lehetne. És ha hagynám.

Persze én is csak pont olyan magyar vagyok, mint Petőfi. Élő és a semmiben eltűnő.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2016. augusztus 21. 20:43

@csillogo: Ritkán írok ilyen hosszan. Nagyon köszönöm, hogy elolvastad.. és ilyen szépet írtál. KÖSZÖNÖM!

csillogo2016. augusztus 20. 08:48

Kinek költészete és hazaszeretete alapokat rakott le és gyarapította a Magyar nyelv kincstárát, kinek verseit nem lehet elfeledni, mert nemzedékről, nemzedékre száll - annak magva él, mint isten magvai, hová hinti, ott új élet fakad... lávaként felüti fejét és a szívnek meleget ád!

Együttérzéssel, szeretettel olvastalak!

Rozella2016. augusztus 20. 08:09

@skary: igaz is, meg nem is... "hoztam is meg nem is.." :) amúgy mindig a /pillanatnak van igaza szerintem, mert a múltnak már nem, a jövőnek meg még nem.. ez ilyen eccerű...:)

Rozella2016. augusztus 20. 08:06

@merleg66: Tudod azt hiszem senki sem így képzelte, de hát a valóság mindig más...köszönöm a megtisztelő figyelmed, szép ünnepet kívánok!

Rozella2016. augusztus 20. 08:04

@kevelin: köszönöm a kedves bíztatást, és főleg az olvasást és megértést, nagyon jó lelkű ember vagy! :)

skary2016. augusztus 20. 03:16

mindön és mindönki eetűnik a sémmiben...még ha /pillanat ő nem is így gondolja :)

merleg662016. augusztus 19. 22:11

Kedves Róza! Szívemből írtad ezeket a gondolatokat! A magyarnak mindig kell egy ellenségkép, ez a befogadó nép az évszázadok alatt átalakult. Kifejlődött benne, hogy senkit és semmit nem tisztel, legkevésbé a halottait, még akkor is, ha azok tettek valamit ezért a hazáért! Ez ma is így van! Mindig más a hibás de közben aki közel van a tűzhöz két kézzel harácsol és tapossa el az alatta lévőket, miközben a bölcsesség koszorúját lengeti, önmagát tömjénezve. A magyar egy szolgalelkű nép lett! Miért kellett Petőfit bántani, mai napig sem értem! Embertelen, elfajzott világban élünk! Szerintem nagy elődeink, nem így képzelték a jövőt! Gratulálok soraidhoz!

kevelin2016. augusztus 19. 21:36

Kedves Rozella! Hidd el,semmi sem a semmibe eltünő,minden gondolat ami elindul patakkènt,folyóvvá duzzad,hisz ezt te mondtad,ès igy is van.