Békesség a szívben

• Miért nem vagy az akire vágytam
• mint rózsás tavasz hajnalán
• hószínű álmoknak hősére
• ábrándos,édes sejtelemmel 
• vágyik mindig egy lány?
• 
  
• Miért nem vagy az, akire vágytam
• úgy mintha itt az izzó nyár
• tűzcsókos forró éjszakákon
• párjára szomjas öleléssel
• Egy asszony nagyon  várja?
• 
  
• Miért nem vagy az akinek a lelke
• fenn szárnyal tiszta ormokon
• s kit ott láthatnék ahol az ember
• a föld porától megtisztulva 
• az istenséggel mégsem rokon
• 
  
• Miért nem vagy az kinek szerelme 
• Szíve mélyében ott pihen
• mint drága gyöngy a kagylójában
• az életével összeforrva
• tengerfenekén oda lenn?
• 
  
• Miért nem vagy az,akit szeretni
• úgy tudnék mint  meg senkit sem
• hogy te lennel az imádságom,
• a kárhozatom,megváltásom
• bűnöm,bálványom,mindenem
• miért nem vagy az ?Miért nem vagy az
•  

Kacagó örvénybe hullt szép idők
zizegnek az izzó erdők tövén,
s a nap sárgás villanások övén
az égen máris fénynek kell lenniük.

Csupa ringó-bomló susogással
őszi légnek nyálkás fodrai,
keringnek velem az idő bomlással
behálózva sorsom szennyeit.

Ami emberi volt könnyen tapadt
szelíd csillagom lazán vezérelt
nem tagadtam meg sosem szívemet
szájam némán őrizte tettemet..

Mert rabja voltam az ég kékjének,
a levegőtlen földi káoszban
mint az emberiség részecskéjének
túl érleltem magam szokásokban.

Valami földöntúli forróság hevített
földöntúli újuló erővel lobogott
s megcsapott a maga gyönyörében
de már eltűnt a homály küszöbén.

Ébredő világban hunyorogva nézel
ajkam a csókoktól még  pirosan éget,

ahogy felém fordulsz álmod tüzével

kedvesen mosolyogsz a történteken.

                   *

Lassan felöltözöm,de oly félszegen

elrejtve előled amit már nem lehet

fázósan húzom magamra a kezed,

a csendes pihenés puha fedélzeten.

                    *

Köztem és közötted a távol közeleg,

így didergősen várom hogy átölelj

nőies vállamhoz érsz a napos reggel

férfias arcéled  megnyugvással regél

                    *.

Felém hajolsz s halkan súgod nekem

-vágyódó szemed többre ösztökélne

kezed bolyong, hol csupasz a testem,

de elválunk örökre remegő szívvel.

                      *

S míg a nap a holdat üldözésbe veszi

máris vágyainkat a szél szét kergeti

úgy fáj hogy az illatos bohóság álma

szívünkben teljesen össze van zilálva

                     




























.
                  

                     

                   

                     

Kék most az ég és süt a nap,
sugár zubog, mint tűzpatak,
szívemben bimbóként bomlanak
kimondhatatlan, szűz szavak.

 A vágyak magamtól rég elszálltak,

már nem tűnődöm, mik várhatnak, 

lemondásom végigsétál a földi bájon

úgy, mint a holdsugár  a fénysugáron.

Nap ernyőt nyitok ki csendesen

szívem fölé, mint kényes úri dáma,

szívem, sértett ne érje hő, ne fájjon,

könnyezek, én fukar nem engedem.

Ablakom a tavaszba ki nem tárom,

nem ízlik rest kedvemnek életem,

durcásan tolom el szerény ifjúságom.

Magam sem tudom mit képzelek én

fejem két párna közt, csókok idején

s ébren álmodom , mi is az a végtelen.