Békesség a szívben

Mũvészet
babumargareta01•  2020. május 23. 20:48

Az árvalányhaj

Hová készülsz ?- kérdi ősszel a fa a fecskét,midőn az el akarja hagyni meleg fészkét.

-Elmegyek oda, hol most a napsugár fényes és az ég kék, hol csillagok ragyognak a leánykák szemeiben, hol a citrom illata fűszerezi a levegőt, hol a narancs színe vetélkedik a napsugárral és hol nem hullanak le a fák levelei.

 

    Elmegyek abba a hazába, melyet az ég is megkoszorúzott, midőn a babérfát adta  neki.

-Hová szállsz?- kérdi a mohos háztető a gólyát,mely kiterjeszti nagy, szürke szárnyait.

-Elszállok oda, hol a hindu leány fürdik a szent folyónak, az ő termeténél is lengébb habjaiban.

Hol a mirtuszbokor illatozik és a lótusz virul.

Messze messze, hol fényesebb a nap, de hervasztóbb is hol gyorsabb, de rövidebb is az élet.

-Hová bújsz?- kérdi a patak a virágot, ha szirmaid megsárgulnak és és lehullanak  rólad.

-Le a földbe, a meleg kamrába, ott álmodom  fényes álmokat, míg visszajön a napsugár, a szellő és a harmat.

 

Mindenkinek  van valakije,  aki elmegy,  aki elbúcsúzik tőle, csak az árvalányhajat nem hagyja el senki, mert nincs senkije.

 

Ott fönn virul a hegy kopár magaslatán, magányosan, társ nélkül.Csak az őszi szél fúj el fölötte és a lenge fű elborul magában csendesen, bánatosan.

Olyan szomorú a kicsiny fű története, mint ő maga.

Bár finom,szép bársonyos teste ring jobbra -balra  keresve új lehetőséget ,hogy megszabaduljon.

 

   Elmesélem nektek, ha úgy tetszik; én a szellőtől hallottam,mely mindennap besusog ablakomon,az meg a vén akácfától tudja, mely századok óta fenn   virul a hegyen

 

 O szemtanúja volt az egésznek és mint igaz történetet, melyet ő maga átélt, mesélte  el a szellőnek.

  A mese így szól:

Ott lenn a völgyben, a szellő és a virágok hazájában,élt egy árva tündér. Nem tudta senki: honnan jött, kinek a gyermeke, de bezzeg azt tudta mindenki,hogy szép, nagyon szép, szebb mint a nap.

 

Hosszú szőke haja egész a földig ért, s ha lebegő azúr-szárnyaival virágról virágra szállott, haja mintegy nagy aranypalást repült utána.

 

Abba a szép szőke hajába szeretett bele a hegy.A hegy már öreg volt, nagyon, nagyon öreg, azt beszélték, hogy a virág teremtése óta él.

 

De azért még mindig friss, zöld ruhába öltözött, feldíszítette magát mindenféle csillogó kővel, dereka körül zöld fűből álló övét kötött s feldíszítette  magát gyönyörűen.

Mindezt hiába tette ám, mert fönt egész kopár volt, s haja hófehéren csillogott a felkelő nap fényében.

De ő azt képzelte magáról, hogy még fiatal és szép, sokkal szebb, mint más hegyek, a fiatalokat sem véve ki, s  egyszer  friss , zöldebb ruhába öltözött és elment kérőül a szép tündérhez.

 

      Igért neki rengeteg sok aranyat, ezüstöt. A völgy illatos A völgy illatos harmata helyett fényes gyémántot.A lenge szellő cserébe a tengerszem zúgását, mely ormán elterül,ígért neki egyszerű lakása helyett fényes kristálypalotát,s a virágok mosolygó, lengő játékai  helyett cserébe sötét kedélyű, de pompás öltözetű törpéket játszótársul.

 

 

 

A tündér hitt mézes szavainak s elhagyta a völgy ifjú fényben ragyogó természetes szépségét, a hegy cicomájáért és pompájáért; elhagyta meleg, napnapsugaras hazáját, s felment a magas hegyre, hová még a tavasz is fél közeledni, hol örök tél van.

 

      Eleinte elkábította  őt e fény látása és bírása, de lassanként megkezdte  szokni de  akkor kezdődött nagyravágyásának büntetése.

Észrevette,, hogy e fény hideg és érzéketlen, hogy itt minden csak külső csillogás, hogy azok a fényes napsugarak melyeket a völgyből oly ragyogóknak, életet sugárzóknak hitt, itt csak megaranyozzák, de a szívig nem hatnak.

Hogy itt csupa jólétben, pompában, mint egy jéglepel borul szívére  a bánat elhagyottságának s árvaságának érzete.

Visszavágyott egyszerű völgyébe, hol nem volt semmije, csak a megelégedés és szeretet  és kezdte érteni, hogy ez a szív valódi kincse.

 

Végre egyszer kétségbeesésében elhatározta, hogy el fog illanni, de midőn szárnyait kitérje szté, a hegy megragadta durva vas-kezével szállongó arany haját s nem akarta  elereszteni.

     Ekkor a tündér szívből fakadt, forró fohászt küldött fel minden lénynek teremtőjéhez, urához, ki a hegyek és a tündéreknek, ki mindnyájunknak atyja, Kérte, vegye áldozatul egész ragyogó szépségét,csak láthassa viszont a völgyet.

 

 

 A jó Isten meghallgatta. Pompás termete egyszerre szét kezdett foszlani, s számtalan fehér pillangó alakjában lebegett le a völgybe. Csak fényes szőke haja maradt a hegy markában, késő szerelmének bús emlékéül. Még most is ott van árván, magányosan,míg valamely ujjongó, játszó gyermek le nem szakaszba,hogy kalapjára tűzze.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom