Békesség a szívben

Sétáltál - e tüzes alkonyban

zöld réteken , lombos fák alatt

hemperegtél-e pázsiton nyárban,

mikor minden felforrósodott?

Sétáltál- e hűvös hajnalban,

mikor lágyan ringat a szél,

a nap szélének karimájából

szakítottál- e kihűlt fényt?

Fürödtél - e langyos légben,

ha mosolygott reád a Nap

bizsergett- e szíved hévvel 

ha fogtál rendbontó felhőket?

Nevettél-e - az erdők mélyén

holt avarban lágyan ringatózva

tancoltál-e szerelmes tűzzel

a legszebb férfi karját fogva?

Ezek az apró örömök kinyitják 

szívedben a legszebb perceket

ha érzed ,hogy bársony keze 

finoman simogatja szőke fejedet.

Meghalnék  könnyen,  büszkén  boldogan

Csak  egyszer szépnek álmodnám magam

Olyan  örömmel  térnék  a  sírba

Csak  egyszer  hullna  lábamhoz  sírva.

De  oly  borús  és  oly  reménytelen

Örök  vergődés  így  a  szerelem

A   lelkem  tiszta,  ragyogó,  fehér

Mesevilági  drága  kincset  ér.

A   szívem  is jó ,  fiatal,  meleg

S a  mélyén gyöngyös  nóták  rejlenek

Bátor,  erős  és  dolgos  a  kezem

S az  érintése  láqy  habos  selyem.

De  a  szemem józan,  hideg,  komoly

Az  ajkam  szélén  nem  villan  mosoly

A  lépésemnek  nincsen  ritmusa,

Vállam  se  hajlós,  csábitó, puha. 

 A   csókomnak is  hideg  lángja  van

 Álmodva  hull,  fehéren,  hangtalan

.Örök  vergődés  így  a  szerelem!

Mindig  borús,  mindig  reménytelen

.Csak  azt  tudnám,  hogy  vágyott  utánam 

Nem  volna  többé,  ah !  semmi vágyam

Csak  egyszer  hullna  lábamhoz  sírva

Olyan  örömmel  térnék  a sírba. 

S ha  egyszer szépnek  álmodnám  magam

Meghalnék  könnyen,  büszkén,  boldogan

 S nem  volna  többé,  ah! semmi vágyam;

Csak  azt  tudnám, hogy vágyott utánam !

1. Osztonosen keresem a holnapot ,
   de becsap ámítva a fogyó Hold ,
   mit ma kaptam elég lesz nekem
   kaparászom múltamban fészkem.
   
   Csöndben átjönnek varázs dolgok
   figyelek egyre, de gyenge vagyok
   örök játék ,sötét véres változások
   derűs közönnyel egyre lemaradok.
   
   De szép volna éjsötétben látnom
   kihívó mosolyokat varázs szárnyon
   édes találkák,apró simogatások
   hol könnyek ,csókok ,búcsúzások 
   
   röpködnek felettem zárt ajtókon
   közönyre várva ,hogy megalázzon ,
   hogy nem minden víg , néha inog
   a hit ,homályos lesz a bocsánatom.
   
   De rongyos lelkem hajtom egyre
   gőgöm elfárad magam élek vele ,
   s a tűnődés füstjén csak szeszélyek 
   hajtogatják egyre a gyűrött lepelt. [W.B.]

O, azok a bús őszi délutánok,

mikor szívünk úgy sóvárog

mikor úgy tépődnek a gondok,

és üresen konganak roncsok.

Még ,langyos szívünk dobog

üresben ver és mereng, ropog

az őszi eső átkosan lehangol,

mikor egyedül gondolkodom.

S a vágyódó emlék belemarkol

ázott ,összeaszott szívembe

és remegő, könnyek peregnek

mint százszorszép eső gyöngye.

S rád gondolok egyedül búsan

ragyogó holdnak kék fényében 

áldom a szép percet ,mi remeg

a halotti bágyadt sötét csendben.

Kisváros utcáin naphosszat

kódorogni így, céltalan

mint én, mi lehet ennél rosszabb

de jó is, kinek célja van.

Mi lehet kegyetlenebb, kínzóbb

mint így járni, bénán, vakon

S keresni egy arcot, mi nincs ott

a háztetőn, a falakon. 

Két csillogó szemet kutatni

mi nincs sehol, a messziben

Csak lenne, kinek megmutatni

tudnám egyszer véres szívem .

Csak lenne, kinek eldaloljam

az álmaim, a terveim !

Életem mért kell könnybe fojtsam

és kábultan, földre verve így.

Miért? Miért? O, senki sincsen

ki meghallgassa a szavam 

Zörgetek százezer kilincsen és

minden ajtó zárva van .

És kószálom a siket utcák

kígyózó, mély végtelenét

s az égre sikoltom : 

Hazugság,hogy szép az ifjúság,

s az élet.

Hazugság! Hisz megfojt az élet,

sara, szennye szívemre foly

S hiába, nincs is mit reméljek

nincs cél, kiút sehol, sehol!