Békesség a szívben

Úgy eltűntél, mint a hó tavasszal,

Mikor a Nap mint kamasz legényke,
Vígan táncol a világos kék égen
S bő sugarait könnyelműen szórja
Mint tébolyult kártyás az aranyat

*


Mint az ifjúság, úgy röppentél tova,
Elmúltál mint egy tavalyi álom
Mint az öröm, úgy suhantál el
Lábad nyomát sehol se találom.

*
 

Hiába nézek itt maradt tükrödbe,
Mert a metszett, fényes-hideg lapról,
Csak sápadt arcom mered vissza búsan
De jaj, téged nem látlak, nem sehol.

*


S nem lelem hosszú ujjaid nyomát,
Verses könyvek finom lapjain.
Sem erős kezed meleg bársonyát,
A szoba néma, halott tárgyain.

*


És a falról, drága arcod mása
Úgy néz engem csodálkozva-furcsán.
Úgy nézi a könnyeim hullását,
Úgy nézi vergődéseim vad árját,
Úgy nézi-nézi kacagva, vidáman
És nem szólal meg vigasztaló szóval.

Úgy eltűntél, mint tavasszal a hó.

Apám te bukkansz mély ködökből,

elém naponta,hogyha már

a fény elfonnyad és az este,

a dombok mögött lesben áll.

Betűk halmazán ha bolyongok

szemeidet érzem hirtelen,

amint némán könyvre hajló

vállamon percre megpihen.

Néha járásodat látom olykor,

s gondokba ráncolt homlokod

amely mögött a kis családért

annyi emésztő tűz lobog.

Árván maradt erdélyi gyermek,

ki koplaltál s küzdöttél sokat

megharcoltál minden pontért

hogy tiszta legyen a sorsod.

Így kaptad lassan homlokodra,

mélyen sötétlő ráncokat

s szájad körül a keserűség

szakadékos vonásait.

Mi volt az életed?Szinte semmi

az idő sodrásában végtelen,

mostani koromban voltál akkora

mikor legkisebbnek jöttem én.

Apám,pihenj a föld kegyelmes,

te is vitted a Golgota keresztet

Siralomházunk ajtajában tőlem

nem hallod Jeremiás siralmát. 

Apam ,kemény bűnökett vallok

nem engedtem hozzád a papot

annyi év utan is szivemben lüktet 

lehet te sem akartal találkozni vele.

Elment egy ember

Nem csábítgat már 

Aranyemlékes, drága múltam,

Derűs szemekkel 

Sötéten látni megtanultam.

Nem vonz a távol 

Ezer mámortól víg zenéje

Kacagva visznek.

Kínzó órák a csöndességbe.

Egy kis szobában.

Kialszik majd a füstös lámpa

S elmegy egy ember,

Ki a hajnalt hiába várta 

 S akkor megértik

Mért volt mindig vidám az ajkam

S mért sírtam annyit minden dalban.

Ragály, ne veszekedjünk,

legyen más a végzetünk,

ismerem szoros törvényed,

burkoltan, dolgozom ellened.

Ragály, nem kergetlek,

de szólok gyermekül veled

szepegve és bátortalan,

talán leejted fegyvered.

Szétfújtad gőgünk mámorát,

csaló győzelmeink torát

vonaglásba törtél, íme, ledől

a szép Világ, fejünkre dől!

Hűvös figyelmed rajta van

szívünkön, s rágja zajtalan,

mint féreg a gyümölcsbelet

sepersz mint szél az útporát.

Halálnál is több a halott

a mozdulatlan domb alól

örök biztonság sípja szól,

fújják a bánthatatlanok.

Amin tűnődtem hajdanán

de útjainkra sok köd kering,

mit látok így? a csúf jelent

letörted vidám reményeink.

Inog a föld, és inog az idő

holdbéli ígéret marad a jövő.

meddig mész még,meddig ölsz

meddig maradsz még erős?

Mond előre miért sanyargatod

törékeny-csontú gyerekeinket,

Hiába könnyek,fájó sóhajok

komor napokhoz érkeztünk.

Felleg borult az erdőre

a nap játékos aranygyíkjai

nem villognak fű közt,levelén

a tölgy leszegi fejét

komolyan néz.

Mintegy bosszúra készülő barát

a halvány gyertyánok

megdöbbenve virítanak elő

a fecsegő nyárfák

tiszteletből keveset beszélnek

a fenyők feketébbek mint valaha

a sok becsületes

fejcsóválva

gondolja el,

hát ezt kinek volt lelke elkövetni

a fáknak 

legsötétebb mélyén

egy lányka eldobta életét 

a feketerigó úgy megijedt!

Sakk-sakk,takk-takk.