Békesség a szívben
Borong az őszi napsugár
Borong az őszi napsugár
Borong az őszi napsugár,
Oly szép, oly álmodó a fény
Remegve, ábrándozva jár
A gond s a vágyak tengerén.
A bimbót, mely fakadni kezdett
Homály a sirba kergetett
S a bokron, melyen rózsa lengett
Madár a fészkét szétszedte.
A hervadó ősz bús ölében
Fájós, magasztos érzetében,
Mereng szivem a múltba téved
Ábrándvilágom Isten véled!
BESZEL A CSEND
BESZÉL A CSEND
Beszél a csend a csenddel,
s én csendben hallgatom.
A csendből valami csendül
csendes dallamon.
Valami mintha fájna,
valahol mintha égne,
valahonnan mintha
valaki visszanézne.
Szemem a messzeségbe
mélán hiába tágul,
emlék-emlékbe fásul,
emlék-emlékkel társul,
és jön felém a csendből az
aki visszanézett.
Kérdőn reám tekint
s megkérdi: hogy még élek?
VÁGYOM A VÁGYÉRT
VÁGYOM A VÁGYÉRT
Vágyom az ajkak játékos szavára, vágyom a szavak ritmus-zenéjére, vágyom a zene láng lobbanására és messzi szférákba uzenésére.Vágyom a lélek csodaszépségére, vágyam a szépség plasztikus formája, vágyam a formák teljesedő harca, vágyom a harcok nagy diadalára.Vágyom az eszmék igaz értésére és az értelem bölcs igazságára s a létezők tökéletességére s vágyam: az örök tökéletes ember.Vágyom ember erejére a hitben, vágyom a hit beteljesülésére, törvény-igazság testvériségére, és testvér-emberek szabadságára.Vágyom a Napnak örök sugarára s a sugarak játékára a holddal, vágyom a Holdnak száz bolygók titkára, ember — természet harmóniájára.S mindenre, ami elérhetetlen még, s vágyom emberöltök évszázadjaira évszázadok évezres györüjére, meri bennem a vágyak tüzkohója ég Vágyom a vágyért.Kicsinyes férfiak
Rut ferfiak
Ti rut férfiak, kik mély szemembe néztek,
Csak ti szerettek hűen, igazán
Mig szép igazi férfiról szövök bús verseket
Ti megöleltek sok-sok éjszakán.
Kicsinyes férfiak, kik szeretni akartok
Amíg fiatal és ég a véretek
Égő, lemondó, gyakran könnyes arcok,
Könnyetek között én is szép leszek
Lelkem áldása csak azoknak szóljon
Akiknek nem fájt minden ölelés,
Akiknek mindig kevés volt a csókom
Lelkem áldása csak azoknak szóljon.
Milyen szomorú minden ölelés
S milyen kevés a csók,
Milyen nagyon,nagyon kevés.
az osz szineben
Reg elhangzott melódiák,
Szertefoszlott szép, büszke álmok,
Ifjúkori nagyakarások,
Nektek az időtök lejárt.
A hajam hull s a homlokom
Megülték már a szürke szálak,
Isten veletek, régi vágyak
S ti régi szép melódiák,
Nincsen dalom, nincsen már vágyam,
Kopasz fejjel, szürke hajjal
Gondszántotta homlokommal,
Szépen, lassan, immár megálltam.
Az „Igen" elszállt , s a ,,Nem“ m aradt meg,
A nehéz önmegtagadások,
Isten veletek nóták, álmok
M egálltam. Tovább nem megyek.
Lelkem kertjébe száz virág nyílt —
Száz színpompás álomvirág
S a sok virág mind-mind kiszáradt
Kalász fonnyasztó nagy hevében
Beállt az ősz. Levélhullással
S én egyedül, mély lemondással
Bús egyedül, nagy gyász a csendben
Minden álm om at eltemettem.