Békesség a szívben

Szeretném átölelni a Világot

Örök megváltó szerelemmel

Szeretném, ha idelenn a földön

Nemes volna minden ember.

Szeretném, hogyha a gyűlölet, lángja 

Már kilobogna egyszer végképp

Szeretném, ha a lelkeket nem érné

Az elfogultság , sötétség.

Szeretném, hogyha felednék a múltat

Fátyolt borítva könnyre, vérre

Szeretném, ha az összetört szívekbe

A hit vigaszul visszatérne.

Szeretném, ha mi szép, jó a Világon,

Azért mindenki lelkesülne

S ember az embert testvérként ölelné

Egymást szeretve megbecsülve.

Körül öleltek férfi vágyak

S lepergett rólam minden ölelés

ajkamról s karomról forró szorítások

aranyperece lehullott.

S én megyek tovább 

Illatosan,ragyogón, tisztán, örök asszonyosan

s bársonyos bőröm a tavaszba feszül dalolón

Nem kell meddő ölelés,nem kell virágtalan csók,

Gyümölcs kell.Örökkévalóság

ideges, húsos gyümölcse- Ember

Most bennem pihen az idő

és testem arany ágyéka örök, szent maradás

s életem ritmusa , zene 

Öröm,könny, gyermekkacagás.

Vagyok egy messzi, távoli,idegen

planéta lakója

kit földre hullatott a Sors

Édenből a sivár valóba.

Szívemben csupa régi kép

Lelkemben csak tűnt álmok élnek

Ezért nem illek ide én

én sem értek, s engem sem értnek.

A föld, s lakói énnekem

mind ismeretlen, furcsa titkok.

S úgy néznek itt most engemet

miként egy oldhatatlan titkot.

Közöttünk nincs semmi kapocs

A szavak, hangok, jelek másak

Más az érzés, a gondolat,

lándzsákként feszülnek egymásnak.

Egymással szembe gőgösen

villan a szem, támad a lélek.

S hull az ütés, nyílik a seb

érzetén egymás erejének.

Örök dac és küzdelem ez

Lankad mindkettő, s mégse hagyja

És állni fog végig a harc,

míg le nem hullok szívszakadva.

A fény elsurran rémülettel,

a villám fércet öltöget

nagy tűje villog s port kavarva

még dörmög, aztán összevarrja

a földet és eget.

Ó szörnyű zsák e tág világ most

és úgy szűkül, hogy fojtogat,

a villám varr s a zord oromra

rátűzi bőszen és morogva

a felhő-rojtokat.

Aztán már szinte vaksötét van

egy rántás csak s megfulladok

Az ég is izzad s úgy dereng még

didergő bőrén a verejték

mint hunyó csillagok.

Bizony  mondom  nektek  

Bennünk  van  a  béke

és  bennünk  van  a  háború-parázs

Es tölünk  függ,  hogy  eljön-e  a  Csend,

vagy  elönti  a  világot  a  Láz.

Magamban,  benned,  őbenne,  bennetek

mindenkiben a  békét  keresem

piros  vért  lökő,  lüktető  szivekben

a  békét  jelző  fehér  fényt lesem.

S  m íg  gyilkos  gázokat  fejleszt  a,  lombik 

 s  fegyvert  csempésznek  határokon  át

s  az  ember  tágra-ijedt  szemmel látja

húsz  év  előtti  lázas  onmagat

kiáltok  mindén  em ber-testvérem nek 

Barfatom gyűjtsük  a  fehér  sugarat!

Baratom  ássunk  aknát  a  fény-erővel

a  háborúba  vivő  út  alatt.

Káltok  minden  mcgremegö  szívnek

  es kérdem   minden  szivek  összességét 

Ttőled  függ  és  a  többi  testvérektől

  kivárnod  ?  vágyód ?  akarod  a  békét?
 

Mert  bizony mondom,  bennünk van a  béke

és  bennünk  van  a háború-parázs

és tölünk függ,  hogy leszáll-e a  Csend

vagy felgyújtja  a  világot a  Láz.