Egyedül

 

Egyedül 

(parafrázis Babits Mihály: A lirikus epilógja c. versére)

 

Csak én vagyok itt e versben egymagam,

bennem kezdődik el minden sorom,

s bennem is végződik, ám hogy szavam

a mindenség küldte, azt csak álmodom. 

 

Nem tudhatom mi van rajtam kívül még?

Hol kezd a vég, és hol érhet a kezdet

véget?  Szándékkal zárt be ide az Ég,

s mint dióban a bél, vaksötétbe nézek.

 

Kutató lelkem egy apró rést talál,

azon át lövi szép vágyak nyilait

célt tévesztve, be, szívem közepébe.

 

Börtönöm foglyaként élek immár

alfától omegáig; és az út tanít

egyedül menni a Mindenségbe.

 **********************************************************************************

 

 

Babits Mihály: A lirikus epilógja

                       

Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.

 

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,

de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?

Vak dióként dióban zárva lenni

S törésre várni beh megundorodtam.

 

Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,

Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -

de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

 

Én maradok: magam számára börtön,

mert én vagyok az alany és a tárgy,

jaj én vagyok az ómega s az alfa.