Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Csendben állok a sírod előtt,

imát nem mormolnak ajkaim,

nézem a csendben úszó felhőt,

és lassan mozdulnak karjaim.

Színes falevelek hullanak,

szőnyeget vonva a márványra,

ott vadrózsatövek hajlanak,

s húznak boltívet egy bálványra.

Mécsesek lángja imbolyog,

színbe ölti a rideget,

zavartan igazgatom csokrodon,

az aranyszìnű zsineget.

Még nem tudok szólni hozzád,

fájóak az emlékek,

pedig oly rég volt, hogy elmentél,

s azóta én nem élek.

2022.11.01

Baljós félhomály uralkodott a folyosón. Gerda számára ismerős volt ez a hely.Túlontúl is ismerős. Lassan másfél éve visszajáró "vendég " itt, a röntgen és izotóp részlegen.Az egyetemi tanulmányai utolsó évében derült ki, egy szűrővizsgálat után, hogy rosszindulatú elváltozást találtak nála.  Összetört. Annál is inkább, mert úgy érezte, nincs ereje szembeszállni a kórral. Mióta az eszét tudta, csak magára hagyatkozhatott.Családjában elfoglalt helye nem volt átlagosnak mondható.  Amolyan kakukktojás szerepet töltött be. Más volt mint a többiek, amit nem néztek jó szemmel. Nem volt ő rossz ember, dehogy! Csak más. Más érdekelte mint a többieket, más volt a dolgokról a véleménye, más az életvitele, stb, stb  Ez sok nehézséget okozott neki családon belül. Az étkezéseknél különültették, hiszen az ízlése, étkezési szokásai is mások voltak.A közös családi programoknál ő volt a mindenes.Felszogáló, hordár, beszerző, mosogató, takarítónő, és minden egyébb. Annyira betöltötte életét ez a másod-sokadrendűség, hogy a szakközépiskolai évei alatt is magányos maradt. Pedig ott nyitottak voltak felé. Végül az egyetem hozta meg számára a szabadságot. Szándékosan olyan városba jelentkezett, ami távol volt otthonától.Így családja nem tudta őt kihasználni. Aztán megtörtént az a bizonyos szűrővizsgálat. Rák, jött a kegyetlen diagnózis. Rtg vizsgálat, gyógyszeres kezelés,amitől harmatgyengévé vált, újabb Rtg, vérkép, orvosi konzultáció következett.A sok gyógyszertől hormonzavara is keletkezett, hirtelen 30 kilót szedett fel, pedig a gyomra szinte minden ételt elutasított. Utálta magát és a tükörképét. S most itt ül , MR vizsgálatra vár. Végre, ennyi idő után kapott időpontot. Az eddigi vizsgálatok nem mutattak teljes képet a betegségről, Gerda állapota pedig rohamosan romlott. Bent, az adategyeztetés, és rövid tájékoztató után befeküdt a gépbe. Nem tetszett neki. Tudta, hogy saját érdeke elvégeztetni a vizsgálatot, de már nem igazán érdekelte. Mennyi ideig leszek bent?-kérdezte elkeseredve a szakasszisztenst. Kb 35 perc. Ne mozogjon! Ha rosszul érzi magát, nyomja meg a csengőt, amit a kezébe adtam!-jött a határozott utasítás. Bent a gépben, a kattogó zajok ellenére majdnem elaludt. Nem is olyan rossz itt bent!-gondolta megnyugodva. Itt aztán tényleg senki nem zavar. Az össze-vissza  kattogó zajok elterelték a gondolatait a bajáról. Majdnem hangosan felnevetett. Na, ha ezt a családom tudná!-húzta félmosolyra a száját. Más, "normális" ember szorong egy ilyen vizsgálatnál, agyal a betegségéről, én meg itt kapcslódom ki. Megint különc vagyok! De hát miért baj ez? Kinek ártok vele?-rántotta meg ösztönösen a vállát. Ebben a pillanatban megszólalt egy hang. Ne mozogjon, kértem rá! Most ezt a részt újból meg kell csinálnunk! Gerda visszafogta magát, pedig szíve szerint újból rántott volna egyet a vállán. Nem is értette, miért válalta a vizsgálatot. Beteg és kész. És ez senkit nem érdekel. Mit nem lehet ezen érteni? Igaz, senkinek nem beszélt a bajáról. Otthon sem tudták. Ha tudták volna, sem változtatna semmin. Ugyanúgy szekálnák a felszedett súlyfelesleg miatt. A gép tette a dolgát, ő pedig hamis biztonságban érezte magát. Mint egy robotinkubátor. Erős, zárt védőburokkal. Lassan tényleg félálomszerű állapotba került. A vizsgálat végén, lapos, álmos pillantásokat vetett az asszisztensre, aki meglepődött ezen a viselkedésen. Többnyire félős, ideges betegek fordulnak meg itt. Kérem várjon kint a folyosón , ellenőrizzük, minden rendben ment-e! 

Sokáig várakozott, türelme fogytán volt. A vészcsengő akkor szólalt meg benne, amikor meglátta a kezelőorvosát. Tudta, hogy aznap ügyeletben van a kórházban, de , hogy csak úgy lejön őt megnézni... 

Gerda bejönne velem a kezelőbe?-kérdezre az orvos feszült hangon. Nocsak! Mi történhetett? Miért olyan sápadt a doki? Hisz biztosan nem először közöl rossz hírt egy beteggel. Az, hogy rossz hírt fog kapni, egy pillanatig sem volt kérdéses számára. Nem is érdekelte. Sőt, kis túlzással , örömmel töltötte el. Végre vége lesz. Csak a fájdalomtól tartott. Azt eddig megúszta. Érdekes módon, soha nem fájt semmilye. Egy pillanatig sem. A kezelőben, az üvegfal mögött, monitorok sokasága állt, rajtuk különböző felvételek látszódtak. A doki rámutatott az egyikre, és magyarázatba fogott. Ne! -kiáltott fel a lány. Úgysem értek semmit belőle!Azt mondja meg, mennyi időm van még hátra! A doki arca  most hirtelen vörössé változott. Hát éppen ez az!Ezt nem tudom, de bizonyára még minimum 50-70 év is akár. Gerda bambán nézett maga elé. Hirtelen fe sem fogta, amit hallott. Aztán lassan feleszmélt. Tessék? Súlyos hibát vétett valamelyikünk. Hogy melyikünk, azt vizsgálat fogja kideríteni. Ez az intézmény központi jelleggel mindenhonnan fogad betegeket az országból. Így került egy önnel azonos nevű hölgy ide egy másik nagyvárosból, a Dunántúlról.Az önök édesanyjának leánykori neve is azonos. Sőt a lakcím szerinti utcanév és szám is megegyezik. A születési nap, hónap is ugyanaz. Az évszám, nos ott van egy év eltérés. Summa summárum, a sok egyező adat miatt a másik Gerda felvételei alapján kezeltük önt, majd 2 évig. Tévesen. Önnek az ég világon semmi baja nincs, ezt a most készített MR vizsgálat  is megerősítette.De hiszen a tajszám! A felvétel száma, a helyszín, a vizsgálatokat kérő orvos, intézet neve, stb, stb!-hördült fel Gerda. Bár eljutott az agyáig, hogy egészséges, nem tudott örülni neki. A felháborodás, a düh, a keserűség érzése mindent elnyomott. Sajnálom, kérem higyje el, hogy sajnálom!-szólt őszintén az orvos, aki most összetöpörödve, bűntudattal teli tekintettel állt a fiatal lány előtt. Gerda szó nélkül hagyta el a kezelőt. Kint gyönyörű, napfényes idő fogadta. Egy pékség előtt elhaladva édes süteményillat ütötte meg az orrát. Bement, és vett egy kürtőskalácsot, amilyent kiskora óta nem evett.  Lassan csipegette, élvezte az ízét. Elégedetten sétált tovább. Már észrevette maga körül a világot. A színeket, a madarak csivitelését, az emberek arcán a mosolyt. Görcsös testtartása megváltozott. Kihúzta magát, beleszippantott a levegőbe. Élek, hurrá!Egészséges vagyok! Hirtelen tervezni kezdett. Most, hogy már nem kell többé gyógyszert szednem, le fogok tudni fogyni. Új ruhákat veszek, és munkahelyet is váltok! 

A Dunántúli megyeszékhely kórházigazgatója idegesen pörgette ujjai között a tollat. Végül megérkezett akire várt. Foglaljon helyet kérem Gerda! Van egy jó hírem az ön számára. Adminisztrációs hiba következtében önt rákkal diagnosztizáltuk, s gyógyszeresen kezeltük. Azonban most kiderült, önnek semmi baja nincs...

• Novella

Béla elmélyülten dolgozott.Sosem unta meg. A munkája egyben a hobbija is volt. Ráadásul jól fizetett, s nem utolsó sorban jól tudott vele csajozni. Egy véletlennek köszönhette, hogy ő lett a színház maszkmestere. Jó 10 éve a mestere egy meghívásnak eleget téve külföldre utazott, s onnan haza sem jött. Ledöntötte egy Thai szépség iránt érzett szerelme. Ekkor, mivel az épp futó darab premieréig csak 3 nap volt hátra, megbízták Bélát a hátralévő munkálatokkal. Olyan jól teljesített, hogy véglegesítették a maszkmesteri pozicíóban, amihez az évek során a sminkvizsga is társult. Sőt, újabban a divattervezői szakma is soraiban tudhatta Bélát. Magánélete szinte nem is volt, hiszen más színházakba is beugrott, ha délelőtti, vagy gyerekelőadás volt műsoron. Éppen egy gyerekelőadás főpróbájára igyekezett, hogy hihető maszkot készítsen egy fiatal lánynak, aki meglepő módon a gonosz banyát alakította a Hófehérke és a 7 törpe színdarabban. Nem értette, miért vállalta el a lány ezt a szerepet, hisz fehér bőre, ébenfekete haja miatt smink és maszk nélkül is méltán lehetett volna Hófehérke. A kissé zárkózott lánytól azonban nem kapott magyarázatot. Béla nem értette miért szűkszavú Szilvi. Esetleg unszimpatikus vagyok neki?-gondolta Béla. Való igaz, hogy a harsány vidámsága, nyílt érdelkődése a művészek iránt sokak számára tolakodásnak tűnhetett, pedig ő pusztán nyíltan fordult az embertársai iránt. Most, hogy Szilvi ismét mély csendbe burkolózott, visszakozót fújt, pedig igen csak tetszett neki a lány. Délutánra egy könyvtárlátogatást tervezett. Ritkán jutott el oda, pedig szeretett olvasni.A Szabó Ervin könyvtár hangulata, színessége mindig lenyűgözte, ráadásul ott már névről ismerték őt. Ez kapóra jött, hiszen ha jól hallotta, Szilvi ott tölti a délutáni óráit. Imponálni akart neki, így mindent eltervezett előre. Az élet azonban közbeszólt. Az egyik színész, aki szintúgy különc volt, mint Szilví, sürgős segítséget kért tőle. Kelletlenül ugyan, de megígérte Lázárnak, hogy elmegy a lakására, egy kis "igazításra". Miközben az operaház fantomjának csinálta a profi maszkot, végighallgatta Lázár történetét. Izgatott lett, úgy érezte, gondolta, ha Szilvit nem tudja levenni a lábáról, cselhez fog folyamodni. Homályos terv fogalmazódott meg benne. A munka végeztével már nem volt ideje benézni a könyvtárba, készülődni kellett az esti előadásra. Az elkövetkező egy hét sem hozott változást. Bár minden második nap sminkelte Szilvit, és igazított a maszkján is, pár semmitmondó mondaton kívül semmit nem sikerült kiszednie a lányból. Azt tudta a többiektől, hogy nincs kapcsolata a nőnek,de más információval senki nem tudott szolgálni. Kezdeti lelkesedése kezdett alábbhagyni. Egyik nap pedig szörnyű dolog történt. Az operaház fantomja című előadás alatt tűz ütött ki, és Lázár súlyosan megsérült.  A darabot levették a műsorról. Lett volna ugyan aki helyettesíti Lázárt, de a vezetőség úgy látta jónak, ha megvárják, míg felépül. Béla letörten, gondolataiba merülve végezte Szilvi maszkján az utolsó simításokat. Most neki nem volt kedve beszélgetni. Már épp indulóban volt, mikor a lány utánaszólt: hallottam mi történ Lázárral. Látom, nagyon megviselt téged is. Igen.-válaszolta szűkszavúan Béla. A jég megtört. Ettől kezdve egyre többet beszélgettek, és egy idő után már találkozgattak is. Randinak ugyan nem lehetett hívni ezeket a sétákat, de legalább már nem egy helyben toporogtak. Béla rendszeresen látogatta Lázárt, és újsütetű barátként segített neki, ahol tudott. Gyakran vitt neki hazait, amit az édesanyja főzött, tudván, a kórházi koszt silány. A szennyesét tisztára cserélte, hangoskönyveket töltött le neki, egyébb apró szívességeket tett meg. Egyik alkalommal Lázár megkérte, olvassa le a víz, villanyóra àllását, hogy bediktálhassa telefonon. A lakáskulccsal a kezében, Bélának remek ötlete támadt. Felhívta Szilvit, elmondta, hogy festéshez kéri a segítséget, és megadta Lázár címét. A lány vidáman érkezett, s meglátva a festékes dobozokat, pakolászni kezdett. Újsagokat terített le, a neobarokk bútorokat letakarta, sürgött-forgott, elemében volt. Csak akkor torpant meg, mikor kivette Béla szavaiból, hogy erről Lázár nem tud, neglepetésnek szánja Béla a festést. Ézt nem lehet!És ha nem fog tetszeni neki? A kívánt színt sem tudjuk! -replikázott Szilvi. Mindent tudok.-felelte Béla. Itt készitettem hetekkel ezelőtt el a sminkjét, maszkját, abban ment dolgozni, még ügyeket intezni is. Akkor szó esett a lakásról is. A színezőpaszta pedig ott van a dobozok tetején. Középszürke és napsárga. Meglátod örülni fog neki!-nyugtatgatta az elbizonytalanodott lányt. Sikerült meggyőznie, s munkához láttak. 3 nap alatt végeztek az apró lakás kifestésével, már csak a takarítás volt hátra.  Azon a délutánon Béla nagy szatyrokkal érkezett. Mi ez a sok cucc?-kérdezte a lány. Hoztam otthoni maradékot, töltöttkáposztát, húslevest, és almáspitét. Anyu küldi.Megmelegítjük a mikróban. A többi szatyorban pedig kellékek vannak. Te nyüstölsz már egy ideje, hogy tanitsalak meg pár trükkre. Sminkelni, maszkot készíteni. Most itt az alkalom. Kitakarítunk, és utána csinálunk egy rögtönzött  bulit. Hoztam vörösbort is.- kacsintott Béla. Na, azt csak a legvégén kérem, józan akarok maradni!-mosolygott Szilvi. Már besötétedett, mikorra végeztek. A töltöttkáposzta maradéka felett halkan beszélgettek. Milyen maszkkal kezdjünk?-kérdezte a férfi. Legyen az Elefántember arca.-válaszolta a lány. Oké, de elmeséled vegre, mi ez a különös vonzalom benned a csúnya emberek iránt? Miért vagy te banya a szereped szerint, mikor Hófehérke is lehettél volna? Szilvi nagyot nyelt, majd halkan mesélni kezdett. Még kislány voltam, mikor apámat baleset érte. Egy vegyigyárban dolgozott vegyészmérnökként, mikor egy robbanásban csúnyán megsérült. A maró sav az arcát, kezét, nyakát roncsolta szét. Megmentették, de a sebek maradandó nyomokat hagytak a bőrén. Az addig mindig jókedélyű, mosolygós édesapám befelé forduló emberré vált. Bezárkózott, nem járt el otthonról. Könyveket írt, publikált, az internet online világába merült, s szép lassan egy egoista akarnok lett. Egy diktátor. Folyton veszekedett, ordibàlt, tárgyakat dobált. Már viszolyogtam tőle, ha néha magàhoz ölelt. Aztán egy nap elköltöztem otthonról a keresztanyámhoz. Magára hagytam az apámmal szegény édesanyámat, aki végül elvált tőle. Azóta vele néha találkozom, de apámról nem tudok semmit. Próbáltam neten, telefonon elérni, de úgy tűnik, nem akar tudni rólam. Béla lesütött szemmel hallgatta a lányt. Nem akarta, hogy meglássa szemében a könnyeket. Pár pillanat múlva azonban óvatosan magához húzta Szilvit, s meg akarta csókolni. A lány nem tiltakozott, de olyan merev volt a testtartása, és oly jeges a tekintete, hogy Béla megdermedt. Értetlenül nézett Szilvire. Nem szeretnéd a csókom?-kérdezte fájó hangon. Dehogyis nem, nagyon is akarom!-szólt amaz sírós hangon. De képtelen vagyok egy csúnya embert megérinteni. Az ordítozós apámra emlékeztet minden extrém eltorzult arc. De a banyamaszkod! -értetlenkedett Béla. Az pont ezért van. Hogy átverekedjem magam ezen a traumán. Nekem meg az a véleményem, így bünteted magadat. Azért, mert otthagytad őt, és anyádat. - szólt letörten Béla. Nem igaz!-sikította a lány, majd felpattant és szó nélkül elviharzott. Jó 2 hétig nem találkoztak, még a munka sem hozta össze őket, mivel szünet volt a színházban. Ezekben a napokban  Bélában meglepő módon Lázár tartotta a lelket. Mesélt Timivel való közös életükről, arról, hogy babát terveznek, és az általa elképzelt jövőről. Bár annak idején Béla pont arra vágyott, hogy egykor barátokká váljanak, most mégis alig figyelt a színészre. Tanácsot nem kérhet tőle, hiszen  járatlan szerelmi ügyekben. Udvariasan végighallgatta hát, mosollyal nyugtázta a dicséretet az ízlésesen kifestett lakás miatt, majd egy üveg sör elfogyasztása után gyorsan távozott. Felhívta Szilvit, aki kinyomta a hívását. Ennek hatására betért egy bárba, ahol néha megfordult egy-egy premierelőadás után a munkatársakkal. Nézelődve fogyasztotta egymás után az egyre erősebb italokat. Mi van velem?-kérdezte magától, mikor  meglátta magát a mixer mögötti tükörben. Nyúzott, lestrapált, koránál jó 15 évvel idősebb férfit látott visszatükröződni. Szerelemes vagy, s ebből nem szabadulsz kisapám!-szólalt meg benne a kisördög. Na, ennek véget vetek! -gondolta magában, s a parkoló felé sietett. Tudta hol lakik  a lány, de még sosem járt ott. Nem hívták. Most mégis arrafelé igyekezett. Nem érezte részegnek magát. Reflexei működtek. Csak az elméje nem. Akkor is Szilvi arca lebegett előtte, mikor a nagy teherautó oldalába száguldott a Mazdával. Egy éles sikoltást még felfogott, aztán a körülötte lévő forróságtól elájult.

Az égési osztályon a műtét utáni 5. napon a főorvos szobájában ült.  Nagy szerencséje volt!- szólt bátorítóan a főorvos. Csak ott égett meg, ahol nem fedte a testét ruha. Egy járókelő idejében szabadította ki, így nem menthetetlen az arca sem. Korrekciós plasztikai műtéttel pedig majdnem teljesen visszaállítható az eredeti állapot. Bélával megfordult a világ. Csak majdnem? -horkant fel borzalommal a hangjában. Igen, és adjon hálát Istennek, és a megmentőjének is! A haja nem fog visszanőlni, de hajbeültetéssel.próbálkozhat. Nem tudott sírni, akkora volt a sokk a hír hallatán. Nem csak Szilvit veszítette el a saját felelőtlensége miatt, de a jövőt is. A szakmáját sem fogja tudni folytatni, lelkileg képtelen most erre. Talán, ha helyrejön. Talán, ha beleegyezik a plasztikai  műtétekbe. Talán, talán... Most azonban úgy érezte, nem lesz hozzá ereje. Nem fogadott látogatókat akkor sem, mikor kikerült az intenzív osztályról. Már 2 hete volt otthon, mikor csengettek. Lázár állt ott, számára teljesen váratlanul. Mit keresel itt?-kérdezte nyersen. De hisz számtalan üzenetet hagytam, de nem válaszoltál!-méltatlankodott a barát. Aggódtam, aggódunk érted. Figyelj! Ha én végig tudtam csinálni, neked is sikerülni fog! Mindig erősebb voltál nálam! Sokkal-sokkal erősebb! Kit érdekel?-vont vállat Béla. Engem.-jött a halk, sírós hang az ajtó felöl. Szilvi állt ott, arcán könnyek folytak végig. Tűnj innen!Azonnal!-ordította Béla, s kifelé tuszkolta a lányt. Kidobhatsz, de nem megyek el! Itt fogok ülni a küszöbödön!-zokogta egyre hangosabban a lány. Lázár elképedve nézte őket, majd megértve, hogy ő itt most felesleges, csendben elment. Ha gond van, hívj!-suttogta oda Szilvinek , elmenőben. Óŕák teltek így el. Bent Béla zenét bömböltetett, kint a lány csendben sírt. A férfi most ismét lerészegedett. Reggel, ébredés után erősen fájt a gyomra. Ennem kell valamit, szétmarta a gyomrom a pia.- motyogta magának. A hűtő üresen tátongott. Nem nézett a tükörbe. Akinek nem tetszik, nem néz rám!-dacoskodott, s amúgy gyűrötten, kócosan indult el bevásárolni a közeli boltba. A küszöbön megbotlott a lányban. Ott feküdt-ült a küszöbön, mint egy hűséges kiskutya. Kezében egy  nylonszatyor, friss zsemléket, tejfölt, tojást rejtett, és még hideg paradicsomlevet.Béla úgy nézett, mintha földönkívülit látna. Te, te... dadogta elképedve. Én, igen én vagyok itt.Még mindig.Mondtam, hogy nem megyek el. Mégegyszer nem követem el ugyanazt a hibát...

A konyha levegője feszültséggel teli volt. Rea és Zsó az asztal fölé görnyedve próbálták értelmezni a matematika és fizika tananyag rejtelmeit. Rea jobban kiigazodott a tananyagban, mégis feszült volt. Már csak 4 nap van a vizsgákig, s alig haladtunk valamit!-szólt idegesen, s rágyújtott egy újjabb cigarettára. El fogok felejteni mindent hétfőre.-jegyezte meg Zsó, két köhögésroham között. Ekkor robbant be a konyhába Rea legkisebb gyermeke, Gábor. Szó szerint berobbant, bevágódott az ajtón. Anya, megyek fürdeni!-kiáltotta harsányan. Én engedem meg a vizet!-süvöltötte , majd a fürdőszoba felé száguldott. Olyan, mint egy hurrikán.-mondta Rea, és utánasietett. Mindent elrendezett a gyermek mellett, s most meglepő módon sikerült kiharcolnia, hogy köldökig érjen csak a víz a kádban. Akkor maradhatsz csak egyedül, ha csak kevés víz van a kádban! Az ajtó nyitva marad, hallani fogom, ha engedsz hozzá vizet!-szólt határozottan Rea.  Az alku sikerült. Egy gyors kávé , és némi siránkozás után folytatódhatott a tanulás. Anya!-kihűlt a víz! Cserét kérek-bömbölte kifelé a kisfiú.  A vízcsere után alig melegedtek bele a tananyagba, mikor újabb reklamáció süvöltött feléjük. A transzformeremet akarom!-jött a "parancs". Kérsz még valamit kisfiam? Maradjak itt melletted?-kérdezte Rea. Nem, nem!-felelte a csemete. Csendben maradok. És csendben is maradt. Úgy 10 percig, mikor is velőtrázó sikítás törte meg a csendet:Anya!Anya! Zsó és Rea egymás sarkára lépve rohantak az egy lépésre lévő fürdőszoba felé. Mi történt? Gábor kétségbeesett arcát látva aggódni kezdtek. Anya, teljesen kiázott a pöcsöm, nézd milyen ráncos! Azonnal kérek rá a Helia-D krémedből! A reklámban mondták, az ráncokra van!  -mondta, azaz inkább ordította, s csodálkozva nézte a két felnőtt nőt, akik a küszöbön ülve vidáman hullajtották könnyeiket...

ELSŐ FELVONÁS:AZ OPERAHÁZ FANTOMJA

Szélsebesen rohant át az úttesten, körül sem nézve, nem tartva a budapesti csúcsforgalomtól.Fekete kalapja, melyet kabalaként  is hordott, magához vonzotta a tekinteteket.  Meghökkent pillantások kereszttüzében igyekezett hazafelé, a számára biztonságot jelentő három szintes ódon bérház felé. Az apró, ám magas belterületű lakásban rendetlenség uralkodott. Szerszámok, vödrök, festékek hevertek szanaszét. Az egyetlen szoba közepén egy nagy , egyedi, megrendelésre készült ágy uralkodott. Az ágy bevetetlen volt, a gyűrött ágynemű viszont vonzotta a tekintetet. Látszott, hogy gondosan megtervezték a mintázatát, ami a Velencei karnevál egy részlete volt. A sarokban egy régi , 4 ajtós neobarokk tükrös szekrény állt, mellette egy apró, de mutatós fésülködőasztal, és egyetlen óbarokk faragott szék. Ez volt minden , amit magáénak tudhatott.A hatalmas hat ágú csillár kölcsöndarab volt, ami sárgás, tompa  fényével  rejtélyessé varázsolta a szobát.Lázár nyűgösen huppant le a székre, s hosszasan nézte magát a tükörben. Az előadás minden mozzanatát felidézte, elemezte, s végül arra a következtetésre jutott, hogy nem vétett hibát. Lassan mosta le a sminkjét, s változott vissza átlagemberré az operaház fantomjából.Szánakozó pillantást vetett lecsupaszított arcára, majd leoltva a csillárt az ágyra huppant. Lehunyt szempillái mögött felvillant a lány szeme. Azé a lányé, aki szinte egy előadást sem hagyott ki, mióta a darabot műsorra tűzték. Mindig az első sorba vett jegyet, s kitartóan bámulta Lázárt. Eleinte ez fel sem tűnt a férfinak, de  miután a darab már 6 évad óta folyamatosan műsoron volt, kénytelen volt észrevenni a lány átható, vizsgálódó figyelmét. Szinte a szeme előtt vált kamaszlányból nővé. Sosem várta az előadás után meg, nem hívta, nem tolakodott. S ez így Lázár számára épp megfelelt. Bár kifejezetten jóképű férfi volt a maga 191 cm magasságával, kristálykéken acélos szemével, hullámos barna hajával, s csodás orgánumával, mégsem volt párkapcsolata. Még futó sem. Egy gyermekkori trauma miatt undorító kis békának látta magát. Kisfiúként angyali külsejével  mindenkit elbűvölt. Azt a szomszédbácsit is, aki délutánonként rá vigyázott, és előszeretettel,arcán széles vigyorral mindig végigsimogatta Lázár testét.Mikor hosszas hetek múlva végre a heves tiltakozások miatt, miszerint nem akar a szomszédnál lenni, szülei kérdésére elmondta "szégyenét", a világ megváltozott körülötte. Csendben, szó nélkül költöztek el a környékről, s többet nem említették fel az esetet. Az új házban sem volt azonban nyugalma, mindenki a szépségéről beszélt. Olyan vagy mint egy kis szépséges angyalfiú!-kiáltották a felnőttek, a gyerekek, főleg a lányok pedig  mindenhova követték. Toporzékolva küldte el őket, mindhiába. Ekkor vált zárkózottá, szó szerint is. Suli után a lakásba sietett, s onnan másnap reggelig ki sem.mozdult. A hétvégeket pedig vidéki nagyszüleinél töltötte. Szeretett ott lenni, jól összekoszolta magát, különböző sebeket szerzett, amiknek örült. Minnél csúnyabb lesz, annál jobb. Egyik alkalommal göndör tincseit egy csorba kerti ollóval megnyírbálta, s egy esés után  nem zavarta az sem, hogy két foga letört. Szülei eleinte kétségbe estek, de ahogyan teltek az évek, megnyugodtak. Ugyan okozott némi meglepetést, hogy zárkózott fiúk színinövendék lett, de elfogadták a döntését. A színházban is  elfogadták olyannak, amilyen. Azt, hogy sminkben és jelmezben megy haza, hogy sosem láthatják valódi arcát, hóbortos sztárallűrnek tudták be. Csak az újságban közzétett fotója alapján  ' ismerhették"valódi vonásait. Az évadzáró bulikra sem ment el, s minden más meghívást is elutasított. Így egy idő után már nem is foglalkoztak vele, s ő boldogan éldegélt abban a burokban , amit megteremtert maga körül. Egyedül az a lány idegesítette. Kitartóan ott volt minden előadáson, s le nem vette róla a szemét. Egyik előadás közben aztán szörnyű dolog történt. A gyertya túl közel volt a függönyhöz, s mikor az első felvonás végén leengedték, lángra kapott. A tűz villámgyorsan terjedt át minden éghető anyagra, így a főszereplőnő ruhájára is. Lázár Christine  mellett termett, s köpenyét levetve igyekezett a ruhát eloltani. A megriadt nő sikoltozva botorkált égő ruhájában a füsttől gomolygó színpadon,mígnem a lángoló függönybe belegabalyodott.  A nehéz textília gyorsan zuhant lefelé. Lázár felemelt fejjel nézte a borzalmat, s egy erős lökéssel  tolta el onnan Christinet. A lángok belekaptak a kalapjába, hajába, arcába. A füst a torkát marta, kiáltani sem tudott. Elájult. A mentőautóban egy rövid időre magához tért, s annyi jutott el a tudatáig, hogy a Honvéd kórház égési osztályára viszik. Újból elájult. 

Mikor ismét magához tért, már egy kórteremben feküdt, s egy orvos kérdezgette az anamnézisét. Míg a kérdésekre válaszolt, egy nővér sürgölődött körülötte. Infúziót kötött be, vérnyomást mért, fájdalomcsillapítót adott. Némán, gyorsan és határozottán  végezte a dolgát. A riadalom, és a kiszolgáltatottság  érzése ellenére is  észlelte, hogy olyan ismerősnek tűnik a nővér... Összerezzent, mikor az orvos hangja újra elért az elméjéig: két óra múlva szabad lesz a műtő, akkor megműtjük. Addig ne egyen, ne igyon semmit!  Nem az arca miatt aggódott. Az altatástól félt, és a környezettől.Világ életében messzire kerülte a kórházakat, csak a kötelező  szűrővizsgálatokat végeztette el. A műtét előtt kapott némi nyugtatót is. A nővér óvatosan, már -már gyengéden adta be az injekciót. A műtőssegéd egy vidám dalt dudorászva tolta a lift felé az ágyát. Lázár megrettenve , elesetten nézett vissza a nővérre, aki ott állt, és hosszasan nézett a távolodó férfi után. Ez a nézés! Borzongatóan ismerős!

Szerencséjére csak másnap reggel tért magához, mikor már túl volt a műtéten. Ekkor még nem tudta, hogy  több beavatkozás vár rá, többek között egy plasztikai korrekciós műtét is. A kórházban eltöltött idő alkalmat adott arra, hogy jobban megismerje magát. Bár nála volt a mobiltelefonja, volt internet rajta, ő mégis a nyomtatott sajtót olvasta, azt szerette. Felháborodva konstatálta, hogy a firkászok milyen kitalált  szerelmi történettel fűszerezték a balesetet. Egyenesen azt állították, hogy a főszereplőnő nemcsak szeretője, hanem egyben a szerelme is volt. S "Christine" nem cáfolt. Ő hála Lázár önfeláldozásának, nem sérült meg. Tajtékozva mormogott magában, mikor a nővér behozta az aznapi gyógyszereit. Ellentétben a tegnapi nappal, most hűvös volt, s nem nézett a férfira. Lázár nem tudta ezt mire vélni,  zavarta ez a helyzet. Kábán, a fájdalomcsillapító hatására álomba merült. A színházról álmodott, s a hűséges nézőről, a lányról, a tekintetéről. Ébredéskor zavart érzett.  A kórterem félhomályában meglátta a nővért. Csendben, szakavatott mozdulatokkal a mellette fekvő beteg ágyán húzta át az ágyneműt. Timi, ha kész vagy, gyere a kezelőbe!-szólt be az ajtón egy másik nővér. Rendben!-válaszolta amaz, s fejét fel sem emelve folytatta a munkáját. Megismerte. A hangjáról ismerte fel, pedig sosem hallotta, mint ahogyan a szeme színét sem látta soha. Csak a tekintetét. Mégis, ilyen lágy, egyben  határozott hangot képzelt neki. Ez a hang a szívét járta át, majd onnan lecsúszott, egészen az ágyékáig. Sosem gondolta, hogy egy hangtól beindul. Örült, hogy takaró van rajta, s örült, hogy a nővér mindjárt kimegy a kórteremből. Timi. Tehát ez a neve. De miért olyan rideg most vele? Az arca miatt? De hiszen eddig is csak a csúf "arcát" láthatta a maszk alatt a színházban. Nem értette az okot, mi váltotta ezt ki a lányból? Az ezt következő napokban nem látta többet Timit. S a következő műtétek után sem. Arca szépen gyógyult, a plasztikai műtétnek köszönhetően nyoma sem maradt a balesetnek. A lány azonban eltűnt. Mikor nagy nehezen érdeklődött utána, azt a választ kapta, hogy már másik kórházban dolgozik. Csalódott volt, azonban az új évad visszahozta játszási kedvét. Az igazgató kitörő örömmel fogadta, s a színészkollegák is, ami meglehetősen meglepte. Nem tudta mire vélni, így betudta annak, hogy biztosan a megnövekedett jegyeladásnak örülnek, amit az ő szenzációs gyógyulása, és visszatérte okoz.  Csak Christine hiányzott, de Lázár túl izgatott volt ahhoz, hogy most ez foglalkoztassa.A nézótér szokás szerint tömve volt, de a lányt nem látta. Sem az első sorban, sem hátrébb. Érdekes módon ez nyomasztotta. Hiányzott neki a két figyelő szem. Eltelt három hét, túlesett az utolsó kontrollvizsgálatokon is, de Timinek nyoma sem volt. Az utolsó  tanácsadásnál aztán kínlódva ugyan, de addig faggatózott a lány után, mígnem megtudta, melyik kórházban találja. Ettől kezdve minden nap, mikor a lány nappalos volt délután hatkor ott állt a bejáratnál, egy szál kardvirággal a kezében, s várt. Várt, és csalódott. Timi minden alkalommal szó nélkül elhaladt mellette, rá sem hederített. Egyik délután egy ötlet pattant ki a fejéből, és felhívta a maszkmestert. Szia Béla! A segítségedre lenne szükségem! Bár én is el tudom készíteni a maszkom, mégis kérlek, gyere el hozzám, s végezz rajtam profi munkát! Hozd el a jelmezem is! Béla meglehetősen elképedt, de nem mondott nemet. Hátha megtörik a jég, és ez a különös fiú végre megmutat magából valamit, tán egyszer még barátok is lehetnek... Délután négykor érkezett, s Lázár már toporzékolva várta.  Annyira izgatott volt, hogy önmagáról elfeledkezve beavatta Bélát a tervébe. Miután elmesélte az előzményeket,  türelmesen hagyta, hogy a maszk felkerüljön rá. Ez most hosszabb időt vett igénybe, ugyanis orvosi tanácsra nem érhette még a bőrét sem festék, sem más kozmetikum, így egy rugalmas gumiféléből készült műarc került a fejére. Már majdnem hat óra  volt, mikorra a maszk végre a helyére került. Kapkodva öltözött, s köszönés nélkül hagyta ott az elképedt maszkmestert. A kórház melletti virágboltba már fújtatva robbant be. Őrült tekintete olyannyira összhangban volt a jelmezével, hogy a bent lévő vásárlók szó nélkül a sor elejére engedték. Már szállingóztak kifelé az ajtón a nappalosok, mikor futva megérkezett. Timi elgondolkodva lépett ki az ajtón, és csak a hirtelen beállt csendre figyelt fel. Ott állt előtte az operaház fantomja, teljes felszerelésben...

Az eljegyzést baráti körben tartották meg. Lázár kollegái és Timi munkatársai is jelen voltak. Fesztelenül nevetgéltek, mikor megszólalt a csengő. Timi sietett az ajtóhoz. Egy nagy tortás doboz takarta el az érkezőt. A konyhába tessék!-invitálta Timi a jövevényt. A doboz mögül , számára váratlanul Christine bukkant elő. Timi összerándult. Egy kínos pillanat után  kifelé indult, mikor a díva megfogta a karját.Ne menj el kérlek! Tudom, haragszol rám, és meg is van rá minden okod. Igen, én adtam az újságoknak olyan félrevezető információt, hogy azt hihessék, közöm van Lázárhoz. Akkor szakítottam a párommal, azt akartam , hogy egye a fene utánam. Fogalmam sem volt, hogy ezzel ártok nektek. Nekem.nem ártottál, akkor még nem voltunk egy pár. De az igaz, emiatt az újságokban megjelent dezinformació miatt kerültem el Lázárt és a színházat. Ha ő akkor nem keres meg, sosem jövünk össze. De ez már a múlt. Menj, érezd jól magad!-intett Timi békülékenyen  a szoba felé.

Már hajnalodott, mikorra mindenki elment. A konyha romjait hátrahagyva a fiatalok a teraszon állva csodálták a hajnal első napsugarait. A szemközti bérház homlokzatán egy kivilágított reklám fényei elhalványulni látszódtak. A plakáton egy mosolygós öreg néni kínálta a gyerekeket házilag készített girbegurba süteményével, amin  tortabevonóval  igyekezett leplezni a hiányosságokat. A felirat pedig alatta azt hirdette: Nem a külső számít ! ...

A második felvonás jövő héten  várható.