Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Költészet napja 2024

*

Az üres papírlap

~

Trixi búsan ült az íróasztalánál. Előtte egy üres lap fehérlett. Írni kéne valamit, elvégre ezt várják tőle. De mit? Nem jön az ihlet, meg amúgy is, parancsszóra nem megy. Pedig most muszáj, a kiadója megrendelt egy novellát e jeles napra. Kétségbeesetten szorította két keze közé a fejét. Feje többnyire  tele volt színes képekkel, versekkel, tarka pillangókkal, hegyekkel-völgyekkel, ismeretlen emberekkel, melyek életre keltek az ő fantáziájának köszönhetően. Most csend volt a fejében, ijesztő csend. Egy könnycsepp gurult végig az arcán, s csillogva ült meg az állgödrében, majd a papírlapra cseppent. Trixi bosszúsan kapott a lap után. Na, még ez is! Így pacásan nem küldhetem el a kiadómnak!-zsörtölődött saját magával. Felkapta a lapot, s a papírkosár felé hajította. Ahogyan a könnyáztatta lap lebegett a kosár felé, rávetült az ablakon beszűrődő napfény, s láthatóvá vált rajta egy pici tündér. Egy kis tündér, mely a könnyből született. Trixi szája boldog mosolyra húzódott. Már tudta miről, azaz kiről fog írni. A könnytündérről. Kivette a kosárból a lapot, s írni kezdett: Kedves gyerekek! Ma a könnytündérről mesélek nektek!

Élt egyszer egy tündér,

kicsi volt és bátor,

pici szárnyaira,

ráhullott a zápor...

( folytatása külön mesében, később)

2024.április 11

József Attila : Az én szivem ( töredék)

*

Az én szivem sokat csatangolt,

de most már okul és tanul.

Aki halandó, csak halandót

szerethet halhatatlanul.

*

Petőfi Sándor: Megfagy a szív ha nem szeret

*

Megfagy a szív, ha nem szeret;

És ha szeret, megég.

Ez és az baj. E két baj közt

Melyik jobb?… tudj’ az ég!

Pest, 1846. június-augusztus

Linda lassan baktatott fel az ódon lépcsősoron. A terebélyes tölgyfák lombkoronái enyhítő árnyékot adtak neki, aki így hatvannégy évesen már bizony levegő után kapkodott. Végre felért , s örömmel látta, hogy az eldugott kis kávézónál mintha megállt volna az idő. A teraszon régi tonettszékek sorakoztak az asztalok körül, a napernyők is a múltat idézték, szintúgy a többi kiegészítő is. Ahogyan remélte, ebben a napszakban nem volt teltház, annak ellenére sem, hogy Óbuda felkapott találkozóhelyeként tartották számon a kávézót.. Linda ide beszélt meg találkozót élete első szerelmével, Győzővel, akivel anno itt találkozott először, egy szép május elsején..Az órájára nézve megállapította, túl korán jött, így hát rendelt magának limonádét, és pogácsát. A kávét majd a férfival issza meg, döntötte el.Míg az italát szürcsölgette, megrohanták az emlékek...

Hetet ütött a toronyóra. Linda szíve a torkában dobogott. Jó fél éve már, hogy találkozgat a fiúval, titokban. Titokban, mert szülei másnak szánták.Jómódú, befolyásos család fia volt a kiszemeltjük, egyszem lányuk számára. Linda nem volt kiemelkedő szépség, de olyan karizmával rendelkezett, mint kevesen. Bárkivel állt szóba, mind a rabja lett. Így bármit, bárkit megkaphatott, de neki csak Győző kellett. Titokban hát, minden másnap találkozott vele a templom mögötti kis parkban. Győzőnek tetszett a lány, de nem akarta magát elkötelezni, ami bántotta Lindát. Mikor jössz el hozzánk?-kérdezte sírós hangon a fiút. Ha nem lépünk, kitűzik az eljegyzésem napját Ottóval! Győző nem szólt semmit, fejét lehajtva nézegette a cipője orrát. Holnapra elvárlak hozzánk!-mondta fojtott hangon a lány. Ha nem jössz, köztünk vége mindennek! - mondta, majd elrohant. Másnap délután hiába várta a fiút. Nem tette tiszteletét náluk, s a szokott helyre sem ment el. Linda két héten át várta mindennap,reménykedve. A reményt akkor adta fel, mikor híre kelt, hogy Győző egy hajóra szerződött dolgozni, s nem tudni hazajön e valamikor. Összetört, szívét megkeményítette. Úgy döntött a szerelem többe nem babrál ki vele, s mikor Ottó megkérte a kezét, habozás nélkül mondott igent.

 Nyugodt unalmas évek következtek, a munkát rutinból végezték, s szépen gyarapodtak. Gyermeket nem akart vállalni, szerencsére Ottó ebben is partnere volt.  Szabadidejüket utazgatással töltötték el, ez volt a hobbijuk is. Mikor Ottó megbetegedett, úgy vélték ezt az akadályt is sikerrel veszik, de nem így történt. Linda 54 évesen özveggyé vált. Döbbenten vette tudomásul férje hiányát. Szenvedett, sírt, tombolt. Hát mégis szerettem? Képes voltam szeretni? Most érezte csak igazán, milyen szeretet nélkül élni. Heteken át csak lézengett, a munkát is elhanyagolta, egészen addig, míg majdnem csődbe vitte a céget. Ekkor megrázta magát, s a munkába menekült. Végkimerülésig dolgozott, bele is betegedett. A kényszerpihenő alatt fedezte fel az interneten a közösségi oldalakat. Rákapott a hírekre, azon belül is a politikára. Éles szócsatákba keveredett azokkal, akik nem az ő nézeteit vallották. Egy  igen megosztó cikk alatt különösen felháborodott egy férfi véleményén. Kíváncsi lett, ki az, aki ilyen véleményt mer írni. Rákattintott az adatlapjára, ahol profilkép helyett csak egy hajógrafika állt. Idegesen görgette lefelé az adatlapot, hátha talál róla annál több infót, hogy Győző a neve. Lakhelyet, munkát, családot, bármit. Bármit, ami némi informacióval szolgál a férfiról. Már majdnem kilépett az oldalról, mikor egy régi fényképre figyelt fel. Egy templomtorony látszódott rajta, s egy toronyóra egy részlete. Lindában megfagyott a vér. Nem, ilyen nincs! Ez nem lehet, ő! Három napon át nem aludt, majd kételyeit, megtiport büszkeségét félretéve írt a férfinak. Tudni akarta miért tűnt el szó nélkül. Igenis, magyarázattal tartozik neki! Írt hát, s idegesen várta a választ.  A válasz meglepte." Hát te? Véletlenül nyitottam meg az üzenetedet, mert nem ismertelek fel a profilképeden, hisz háttal állsz a képen. Én is szeretnék kérdezni tőled. Találkozhatunk a budai kávézóban?" Igen, igen!-válaszolta gyorsan Linda.

S most itt ül, és várja a férfit. Vajon hogy néz ki? Sokat változott? Még élénken emlékezett a kisportolt testű fiúra, akinek dús szőke haját a lányok is megirigyelték, akinek a mosolyától, kékes szemétől annyi lány olvadozott. Győzőnek könnyű dolga lesz, hisz ő nem sokat változott. Igaz, hogy jó 25 kilóval nehezebb, a haja is vörösre van festve, de ugyanolyan ápolt, mint régen. Gondosan manikűrözött hosszú körmeivel egyre idegesebben dobolt az asztalon. Orrára tolt sötét üvegű napszemüvege mögül mindenkit alaposan megnézett. Nem voltak sokan, így hamar végzett a szemlével. Ott egy fiatal pár, ott egy hetvenes matróna, amott meg egy pocakos, majdnem teljesen kopasz, sokdioptriás szemüveges öregúr ücsörög. Egyik sem Győző. De hol van már? Már itt kellene lennie! Mikor fél órával a kitűzött időpont után felállt az asztaltól, csalódott volt. Becsapott! Megint becsapott!

Este üzenet várta a számítógépen: Kedves! Nagyon vártalak, de nem jöttél el. Miért? Ott ültem a teraszon, de te sehol nem voltál, nem láttalak, pedig a szemüvegem is megtisztogattam. Megkérdeztem volna,  haragszol e rám? Amikor munkát vállaltam a hajón, megírtam neked, légy etős, tarts ki, összegyűjtök egy kis pénzt, és kihozlak magamhoz, ha a szüleid nem adnak nekem. De te nem válaszoltál a levelemre. Később tudtam meg, hogy férjhez mentél. Máshoz.  Levél? Milyen levél?-kapott a fejéhez Linda. Eszébe jutott, hogy szülei az eljegyzése után gondosan  átválogatták a postát, így már sejtette mi történhetett.És hogy ott volt a kávézó teraszán?  Döbbenten emlékezett vissza a pocakos, szemüveges férfira. Idegesen, kapkodva nyúlt a billentyűzet után, hogy magyarázatot adjon, de az üzenetküldés lehetősége már le volt tiltva, a profilkép pedig kicserélve, egy, a kikötőből kisoroló , távozó hajóra. Ez a hajó már elment!-vette tudomásul Linda, immár másodszor.

Itt állok az ajtód előtt, bekopogok bátran,

előttem még várakoznak, éppen huszonhárman.

Folyik a sok drága kölni, eláztál teljesen,

a mezei ürge sem néz ki ily röhejesen.

*

Drága kicsi virágszál,

ugye nem hervadoztál?

Borítok rád kölnit,

egy egész vödörnyit!

Hí, azannya, hogy visít,

bár rajta ez nem segít!

Rusnya marad mindörökre,

majd rásózom az ördögre!

*

Meglocsollak szép leányka,

soká illatozzál,

belefolyt a kis szemedbe?

Nehogy elátkozzál!

*

Öntök kölnit a fejedre,

ráverek a seggedre,

tapló vagyok nem tagadom,

még a csecsed is akarom!

*

Borgőzös a leheletem,

számodra nincs kegyelem,

nyakon öntlek kis virágszál,

nekem el ne hervadozzál!

*

Piros tojás, bélszínroló,

én vagyok a Zsákos Frodó!

Fogam kettő, fülem három,

meglocsollak szép leányom!

*

Zöld erdőnek közepében,

áll egy kicsi kunyhó,

ne éldegélj tévedésben,

nem vagyok én tuskó!

Nem túrázok Húsvét hétfőn,

nem ettem én meszet,

locsoljon meg a hét törpe,

és kapd be a legyet!

*

Szép a lelkem, nemhiába

nézek mélyen a szemedbe,

ja, hogy az ott a nyakad alatt,

nem a lelked két tükre?

*

Füstölt csülök, torma, sonka,
meglocsollak szép Ibolyka!
Kölnim büdös, csípős, kénes,
na!-most mért nem vagy negédes?

Mindent megtettem... kontrázott rá Zsuzsi az orvos szavaira.

A távolba meredve állt ott még jó darabig, és emlékezett.

-Azon , az évekkel ezelőtti  késői őszi napon, mikor is kiment az urához a szőlőbe, hogy együtt andalogva induljanak haza, feszült volt.Tisztázni akarta a jövőjét az urával. Ne, most ne a kertek alatt menjünk Lacikám! - fuvolázta mézesmázos hangon. Menjünk a falun át! Laci fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon. Bánta is ő, merre mennek, csak mihamarabb otthon akart lenni, és vacsorázni. Bár neje jól főzött, mégis örült, ha anyja főztje várta otthon. Érzéseit nehezen mutatta ki, de a pillantása elárulta, hogy rajongásig szereti az ősz hajfonatú Zsófiát. Zsuzsi féltékeny volt az öregasszonyra. Sosem leszek az uram számára az első, mindig másodhegedűs maradok!-gondolta keserűen. Hirtelen felindulásból ura felé fordult, s rákérdezett: Laci! Azon gondolkodtam, hogy ha beütne a családba a ménkű, mi lenne velem? Vagyok-e annyira fontos neked, hogy szerepeljek a végrendeletedben? Laci szeme ijesztővé vált. Lassan mozdult Zsuzsi felé. Megüt, Istenem meg fog ütni!-futott át Zsuzsi fején. Hazáig futott, reszketve a félelemtől. Napokig kerülte a férjét, s ha semmiképp  nem tudta kikerülni, fejét lehajtva ült mellette, néma csendben. Zsófia nem szólt semmit, csak aggódva nézte a fiatalokat. Aztán egyik nap már csak Laci halálhíre ért haza. Egy siklótól megvadult ló elszabadult, s eltiporta ámokfutása közben Lacit. 

A takaros portára gyász szállt. Még magukhoz sem tértek, mikor Zsófia is ágynak esett, részleges izomsorvadás miatt. Zsuzsi ápolta az anyósát, de minden gondolatát a végrendelet kötötte le. Vajon csinált Laci végrendeletet? Ha igen, s ő a kedvezményezett,( amitben erősen kételkedett), akkor most örökölt vagy sem? Ha Zsófiáé minden, akkor földönfutóvá vált? Hiszen Gyuri, az unokaöccs a mindene. Az a világcsavargó, semmirekellő. Ő itt a belét is kidolgozza, és mégis csak egy megtűrt senki. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy kisemmizetté vált. Aztán Gyuri egyik nap meglátogatta őket. Az öregasszony kivirult, s végkimerülésig hallgatta az unokaöccse történeteit. Ő meg izzadhatott a konyhában, hogy a léhűtő minden kívánsága teljesüljön. Őrjöngött, belsejét átjárta a gonosz. Nagy nehezen összeszedte magát, s tervet eszelt ki. Mikor Gyuri délután kiment a konyhába enni, Zsófia szobájának ajtaját, ahogyan szokta, résnyire nyitva hagyta. Beszélgettek, s minden úgy alakult, ahogyan Zsuzsi szerette volna. Hogy bírod? -kérdezte Gyuri. Én nem bírnám körülugrálni, kényének-kedvének eleget tenni!-mondta hangosan. Nincs vele különösebb gond, s mindig jó anyósom volt!-felelte Zsuzsi. Na,ja! Úgyis te örökölsz mindent!- felelte Gyuri. Zsuzsi azonban ebben nem volt biztos, de abban igen, hogy Zsófia mindent hallott. Mikor aztán Gyuri elment, hívatta az orvost, vizsgálja meg anyósát, mert erősen köhög. Nem számított rá, hogy az udvari fürdőzés után ilyen hamar lerobban az öreglány. Ez némiképp hátráltatta a tervét. Az orvosi diagnózis után dermedten ült anyósa betegágya mellett, s figyelt a lázdelíriumos minden szavára. Gyuri, Gyurikám! Közjegyzőt hívjatok! A végrendeletem! Lacikám! Miért hallgattam rád? Zsuzsi pedig kombinált. Laci elmondta az öregasszonynak, hogy ő érdeklődött a végrendeletről, s ezért őt kizárták abból. Gyuri az örökös, ő pedig földönfutó. Egy esélye, reménye maradt. Mivel Laci halálakor már 8 éve házasok voltak, az elhunyt férje után, annak özvegyeként jár valamiféle jogos rész a vagyonból. Főképp, mivel ő ápolja Zsófiát. Ha az öregasszony felépül, s a közjegyzővel ráíratja Gyurira minden vagyonát, akkor lesz ő bajban.  Eddig ilyen okmány nem készült, mivel most hívatna magához hivatalos személyt az öregasszony.Úgy döntött, ezt nem kockáztathatja meg. Ezért , bár remegő kézzel, de  teketória nélkül túladagolta a nyugtatót. Terve bevált. Reggel, bár remélte, hogy mi lesz a végkimenetel, mégis lefagyott a mozdulatlan test láttán. Kellett pár perc, mire felocsúdott, s értesítette az orvost. Az orvost, aki sietett is Zsófiához, a betegéhez. A kedves, érdeklődő betegéhez, aki mindig figyelemmel kísérte az ő orvosi pályafutását. Aki mindig bátorította, ha beteget veszített el, aki mindig mondta, hogy tartson ki, mert a halált legyőzni úgysem tudja, csak késleltetni. Sietett hát Zsófiához, aki előző délután lázasan a végrendeletéről motyogott. Aki összefügvéstelenül ugyan, de elmondta, hogy hallotta Gyuri és Zsuzsi beszélgetését. Hallotta Gyuri cinizmusát, és azt is, hogy Zsuzsi jó anyósnak nevezte őt. Ezért közjegyző előtt szeretné mindenét Zsuzsira hagyni, aki évek óta ápolha őt. Ki is érdemelné meg jobban a vagyont? 

-Alaposan megvizsgálta az elhunytat. Idegenkezűségre  utaló nyomot nem talált. A holttestet a hullaházba vitette, s mivel Zsófia otthon hunyt el,hivatalból elrendelte a boncolást, a protokoll szerint. Erről azonban tudomása senkinek nem volt, rajta kívül. A szipogó Zsuzsit megnyugtatta. Ön mindent megtett, nyugodjon meg!

Másnap Zsuzsit bilincsbe verve vitték el a rendőrök, a jó doki pedig a mai napig nem érti, mi volt az indíték.

Fájt a dereka. Jó ideje minden háztartási munka csak az ő vállát nyomta. Mióta anyuka lerobbant, még az ő ápolása is a nyakába szakadt. 

Zsuzsi!-hallotta az ismerős kiáltást a szoba felől. Kedvetlenül indult meg a lesötétített szoba felé. A szobába lépve erősen hunyorogni kezdett. Bár becsukott szemmel is ismerte a járást, mégis zavarta a homály. Sosem fogja megérteni anyósa észjárását, miért van erre szüksége? Élve eltemetni magát, pedig csak a mozgása sérült meg a részleges izomsorvadása miatt, az elméje tökéletesen ép. De hiába is mondja, az öregasszony nem hallgat rá.

Zsuzsikám!-suttogta Zsófia, ma megfürdetsz?Na, még ez is! Még egy plusz munka mára! Igen anyuka, este jut rá idő.-felelte rezignáltan. Ne este! Délután, jó? Olyan gyönyörűen süt a nap, az udvari pavilonban, egy dézsában délutánra jó meleg lesz a víz! Zsuzsi nem szólt semmit, csak biccentett. Mióta férje 3 éve elhunyt, minden erejére szüksége volt. Eleinte nagy volt a félelme, kétségek gyötörték. Gyermeket nem szült az urának, a ház az anyósáé volt, attól tartott, hogy világgá menesztik, pedig anyósa galamblelkű asszony volt. A temetés után pár héttel derült ki Zsófia betegsége, melynek következtében ágynak esett. Zsuzsi negkönnyebbült, áplóként, cselédként biztosítva látta a jövőjét. Lassan döbbent rá, hogy fogollyá vált. Nem volt sorsával megelégedve, szájíze többnyire keserű volt. Az öregasszonynak rajta kívül csak egy élő rokona volt, egy távoli, ritkán látott unokaöccs, aki mindig színt hozott a házba, ha erre tévedt. 

-A verejték patakokban ömlött a hátán, mire a szinte teljesen tehetetlen testet átemelte a tolószékbe, s a kerti pavilonhoz gurította. Nagy nyögések közepette emelte át a dézsába az amúgy nem nehéz testet. Zsuzsikám!- bontsuk ki a hajam kérlek!-esdekelt az öregasszony. Zsuzsi szó nélkül engedelmeskedett. A hosszú, vastag, ősz hajfonat tisztán tartása külön feladat volt. Terhet jelentett, de Zsófia nem volt hajlandó megválni tőle. Mire Zsuzsi végzett e feladattal, alaposan ki is fulladt. Ne menjünk még be Zsuzsikám! Szeretném látni a lenyugvó nap fényét!-sóhajtotta Zsófia. Megfázik anyuka!-replikázott Zsuzsi, de aztán legyintett egyet. Mikor végre sikerült ágyba dugni anyósát, elfáradva huppant le a székre. 

Másnap vendég érkezett. Gyuri, a régen látott unokaöccs. Zsófia öröme határtalan volt, hisz ez a férfi volt egyetlen, élő, vér szetinti rokona. Meginvitálta hát ebédre is, s kora délutánig hallgatta a csavargó rokon történeteit. Egészen addig, míg egy köhögőroham ki nem fullasztotta. Akkor Zsuzsi pihenést parancsolt rá, s Gyurit kihívta a szobából. Hogy hallja anyósa minden rezdülését, az ajtót szokás szerint résnyire nyitva hagyta. Kint az ebédlőben aztán Gyuri faggatni kezdte Zsuzsit. Te hogy bírod ezt? Én megbolondulnék, ha minden nap ezt kellene csinálnom. Körbeugrálni, hallgatni, jópofáskodni vele, stb, stb. Nincs vele sok gond, ne hidd!-válaszolta Zsuzsi. Sosem volt rossz anyósom. S végtére is övé itt minden. Na, ja!-felelte Gyuri. Te tudod! Amúgy meg úgyis minden a tied lesz itt, ha ő meghal! Gondolod?-mélázott el Zsuzsi, aki pedig úgy gondolta, hogy éppen hogy Gyuri az egyetlen örököse az ő anyósának.

-Hajnalban nyöszörgésre ébredt. Morcosan sietett az öregasszony szobája felé. Zsófia teste tűzben égett. Orvosért küldött, aki hosszas, alapos vizsgálat után tüdőgyulladást állapított meg. Gyógyszereket írt fel, köztük altatót és nyugtatót is. Miért kell nyugtató neki?-érdeklődött Zsuzsi. A magas láz miatt nyugtalan, félrebeszél, és folyton közjegyzőt követel. Valami végrendeletről motyogott, nem értettem, hogy mit. Ha estefelé nyugtalan, ebből a szerből adjon neki 1.2 mg-ot. Nem többet, befolyásolja a többi gyógyszer hatékonyságát! Ha gond van, hívjon! Értettem doktor úr, hívni fogom, ha kell!-mondta Zsuzsi halkan. Félretett minden házimunkát, s csak ült Zsófia lesötétített szobájában, s nézte a lázálmában motyogó öregasszonyt. Este nagy nehezen belediktálta a gyógyszereket, köztük a nyugtatót is, 12 mg-ot, majd fáradtan zuhant ágyba. Reggel későn ébredt. A szokatlan csend megbénította. Félve nyitott be Zsófia szobájába. Az ágyon a test mozdulatlan volt. Azonnal hívta az orvost, aki már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Szegényt, elvitte a tüdőgyulladás, meg a kora. Ha akkor, hajmosás után nem engedem, hogy kint ücsörögjön az udvaron... pityergett Zsuzsi. Ne hibáztassa magát, ön mindent megtett! -mondta az orvos vígasztalóan.

Igen, mindent megtettem!-súgta Zsuzsi a távolba meredve...