Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Párás volt a levegő az alig 2000 főt számláló kis faluban. Átlagos falu volt, a hegyek között bújt meg. Meglepően kesze kusza utcácskái kopottas hatást keltettek, borongós hangulatot árasztottak, ahol a látogatók rendre el is tévedtek. Linda a faluszélen lakott az idős szüleivel. Késői gyerek volt, ami errefelé szokatlannak számított. Mindkét szülőnek ez volt a második házassága. Nem voltak szegények,mindenük megvolt, de mégis meg kellett fogniuk a pénzt. Az anya háztartásbeliként az otthoni teendőket végezte el, ami egész napra lekötötte. Háztartás, kert, állatok, ez csak az ő reszortja volt. Mellette a falu kultúrális életének egyik fő  szervezőjeként tevékenykedett. Az apa ércbányász volt, sokszor napokig nem tért haza. Mikor Linda pályaválasztás előtt állt, hosszas tanakodás után úgy döntöttek, szakmunkásképzőbe küldik. Legyen egy szakmája, dolgozzon, s ha az élet úgy hozza, majd továbbtanulhat. Varrónőnek taníttatták. Lindának nem volt beleszólási lehetősége. Mióta az eszét tudta, mindig azt csinálta, amit a szülei parancsoltak neki. Lakberendező, és bútorrestaurátor szeretett volna lenni, de tudta, erre kevés esélye van. Az iskola 70 kilométernyire volt, s a kollégiumba csak protekcióval lehetett bejutni. A mindennapi utazás pedig fárasztó, és idő , meg pénzfaló. Meg sem említette hát a szüleinek. S most 3 évvel később már a vizsga küszöbén állt. Alig 3 hónapja maradt, hogy a vizsgamunkáját elkészítse. Elmélyülten ült a nagy konyhaasztalnál, és egy rajzot készített. Modern ruhát, belecsempészve a népies motívumokat. Ekkor jött be a kertből az anyja. Készülődj, megyünk a farsangra!-vetette oda foghegyről. Inkább maradnék édes, ezt be kell fejeznem.- suttogta meghunyászkodva a lány. Öltözz, apád már vár ránk! Nem mert ellenkezni. Gyorsan magára kapta a legújabb ruháját, amit még a múlt ősszel tervezett, és sietve indultak a mulatságra. A teremben bor és sörszag terjengett, elvegyülve a mustár, virsli es a csörögefánk illatával. Az egyik sarokban a még nőtlen fiúk gyülekeztek, s zavartalanul mustrálták a fiatal lányokat. Harsányságuk, pimasz vigyoruk zavarta a zárkózott Lindát. A hirtelen felcsattanó zenétől összerándult. Ekkor tűnt fel mellettük váratlanul az apja. Már jócskan felöntött a garatra, s ez meg is látszott rajta. Vigyorogva lökte ki a lányát a terem közepére, s intett oda a fiúk felé: szabad a tánc! Egy robosztus, 20 év körüli férfi közeledett a lángoló arcú lány felé. Kérdezés nélkül kapta el a derekát, s rángatta ide-oda. Benne is volt már jó pár pohár bor, s ennek hatására  Lindára dőlve dűlöngélt. A lány viszolygott tőle, de az erős szorításból nem menekült. Nehezen teltek a percek,  az órák, amit ő kínszenvedésként élt meg. Másnap, a délelőtt folyamán legnagyobb meglepetésére a fiú meglátogatta őt a házukban. Mint kiderült, az apja tudtával és engedélyével. Nem volt csúnya férfi, sőt markáns arcvonásai görögös külsőt kölcsönöztek neki. Még Lindának is tetszett volna, ha lett volna szabad választási lehetősége. De nem volt. Alig hat hét múlva már az eljegyzést ünnepelte a két család, hatalmas , és bőséges, költséges csinnadrattával. Linda ezután minden szombaton a leendő apósa és anyósa házában ebédelt. Nem szeretett ott lenni. Anyósának hideg-rideg, parancsoló természete fájt a lánynak. Hamar rájött, hogy itt sem lehet majd szabad akarata, célja, vágya. Csapdában érezte magát. Vőlegényét csak szombatonként látta, jóformán csak az ebédnél.  Favágóként , vállalkozóként rengeteg munkája volt, ami jól jövedelmezett. Megtehette volna, hogy saját ház építésébe fog, de neki kényelmes volt a szülői házban élni. Úgy tervezte, az esküvő után is itt fognak lakni. Linda nem örült az ötletnek, s ennek hangot is adott. Ami ekkor történt, arra rémálmaiban sem gondolt volna. Leendő anyósa egész egyszerűen felpofozta. Azt csinálod, amit  mi, és a fiam mondunk! Ki vagy te, te kis ágrólszakadt, hogy ellenkezz? Örülj neki, hogy a fiam téged akar! Linda kérdőn nézett Artúrra, a vőlegényére. Az nem szólt semmit, jó étvággyal ette tovább a levest. A lány  köszönés nélkül hagyta ott őket. A jegygyűrűt a tornácon  lévő kis  tálkába tette, s könnyeit nyelve csúszkált hazafelé a még foltokban havas utcákon. Nem a felbontott jegyesség miatt sírt. A szégyentől és az ütésektől pirosló arcán megkönnyebbülés látszódott.  A szülei azonban dühösek lettek. Az apja is pofonokat ígért, ha nem hozza helyre a dolgokat. Vasárnap reggel hangos dörömbölésre ébredtek. Artúr és szülei álltak a kapu előtt. Pénzt követeltek. Az eljegyzési mulatság költségeit kérték a felbontott jegyesség  miatt.   Nem volt ennyi tartalékuk. Amazok pedig perrel fenyegetőztek. Lindát a szülők válaszút elé állították. Vagy visszamegy Artúrhoz, vagy le is út, fel is út. Félve szedte össze a ruháit, vázlatait, és két bőrönddel indult útnak. Az egyikben a varrógépe volt. Az állomáson éjszakázott.  Senkitől nem jött segítség. A falubeliek kiközösítették, nem szerették a botrányokat. A hajnali vonattal a városba utazott. Egyik tanára fogadta be átmenetileg, azzal a kikötéssel, hogy keres magának albérletet. A városban nem volt számára albérlet, nem tudta megfizetni. Szerencséjére, a piacon összefutott Csámpás Marival. A vénlány a falujukban élt, épp a másik végén, mint ahol addig Linda lakott. Volt egy apró, dohos szoba, amit jutányos áron kiadott. Így került vissza a lány a szülőfalujába. Időközben sikeres vizsgát tett, s egy maszeknál helyezkedett el, aki a megyei kórházzal állt szerződésben. Monoton, unalmas munka volt, de legalább volt állása. Sokszor vállalt túlórát, bár nem szeretett sötétedés után az utolsó távolsági járattal hazatérni. Főként azért nem, mert csak egy helyen állt meg a faluban a busz, s így minden alkalommal el kellett haladnia Artúrék háza előtt.Nem akart találkozni a férfival, még véletlenül sem. A férfi még mindig utána bolondult, annak ellenére, hogy a szakítás után 2 hónappal megnősült. Egy filigrán, vékony, szőke hajú lányt vett el a szomszéd faluból.  Klári, az ara, jómódú családból származott, és gimnáziumot végzett nő volt. Jómódúságában elkényeztetté vált, fennhordta az orrát. Fülig szerelmes volt a férjébe., aki nem viszonozta az érzéseit. Vele jól bánt az anyósa és apósa. A pénze, társadalmi helyzete  kiváltságossá tette az új családjában is.Mégsem volt ez elég Artúrnak, aki nagy ívben kerülte, s ha otthon is volt, durván bánt vele. Linda lépteit megszaporázva igyekezett haza, az albérletbe. 

Fáradtan állt neki a házimunkának. Megfőzött másnapra, rendet tett a konyhában, és kézzel kimosott pár ruhadarabot. Ebben a lepukkant, minden elektronikai eszközt nélkülöző házban úgy élt, mint egy cseléd. Ez volt az ára a jutányos albérleti díjnak. Mégis ittmaradt, mert nagyon össze kellett húznia a nadrágszíjat. Szülei ugyanis követelték tőle azt a pénzt, amit anno Artúr szülei behajtottak rajtuk. S Linda fizetett. Havi részletekben, amit Csámpás Marival küldött el, minden hó elején. A követelésbe a szülők beleszámították a varrógép árát is, amit három éve ajándékba vettek a lányuknak. Linda pedig tűrt, dolgozott és fizetett, de a szülői házba többé nem tette be a lábát. Teltek a hónapok, közeledett a Karácsony. Linda ismét az utolsó busszal érkezett a faluba. Sietősen haladt el volt vőlegénye háza előtt, mikor is kivágódott az ajtó, és egy éles sikoltás után Klári gurult végig az udvaron. Mikor sikerült megkapaszkodnia, könnyes szemmel nézett fel. Egyenesen bele Linda meghökkent arcába. Nehezen tápászkodott fel, s két kézzel fogta hatalmas pocakját.  Mielőtt a lány megszólalhatott volna, Klári megfordult, s a ház felé sietett. Nem jutott be, az ajtó zárva volt. Úgy, ahogy volt, papucsban és köntösben kéredzkedett be a szomszédba. 

Linda nem bírta elfelejteni a jelenetet. Bejelentést tett a rendőrségen. Az eddigi amúgy is rossz viszony a két fél között elmérgesedett. Egyik este, mikor elhaladt Artúrék háza előtt, lövések dördültek el. Linda a vállánál sérült meg. A megyei kórházban tért magához. Egy fiatal orvos hajolt fölé, s meleg hangon ébresztgette. Jó reggelt kisasszony! Az éjjel megoperáltuk, ne aggódjon, minden jól ment! A söréteket eltávolítottuk.Pár napig a vendégünk lesz még, s utána otthon lábadozhat! Linda szeméből  lassan peregtek le a könnyek. Haza! Haza, abba a dohos egérlukba! A következő napokban rossz kedélye ellenére is gyors gyógyulásnak indult. Sokszor futott össze a folyosón Ákossal, a fiatal orvossal, aki mindig mondott neki pár bátorító szót. Egyik délután a doktor épp végzett a munkájával, mikor meglátta a társalgóban a sápadt lányt. Egy tagbaszakadt férfi állt szorosan mellette, durva arcáról csak úgy sütött a rosszindulat. -Úgysem tudod bebizonyítani, hogy én lőttem rád! Vagy az enyém leszel, vagy senkié! - sziszegte az alkoholtól félkábultan. Menj innen.-suttogta a lány. Részeg vagy! Az hát! Hiszen az újszülöttem egészségére csak innom kellett!-felelte vigyorogva a férfi. Éjjel született a kisfiú, itt, ebben a kórházban. Linda az ajtó felé indult, de Artúr visszarántotta. Ekkor lépett a helyiségbe Ákos. Szó nélkül fogta meg a lány kezét. Egy dühös, megvető pillantást vetett az illuminált férfira, majd maga után húzta Lindát. Mikor pár nap múlva átnyújtotta a lánynak a zárójelentést, egy javaslattal állt elő. Szeretném én hazavinni, ha megengedi. Linda nem tiltakozott. A ház elé érve azonban feszélyezetté vált. Tudta, hogy illene behívnia a dokit, de szégyellte a körülményeit, a szegényes, dohos szobát.  Ákos azonban nem várt invitálásra. Kivette a csomagtartóból a lány csomagját, és az ajtóhoz sietett. Bent elképedve nézett körül. Maga ITT lakik? Miért? A lány mostmár szükségét érezte a magyarázkodásnak. Hellyel kínálta a férfit, és mindent elmesélt eddigi életéről. A férfi nem szakította félbe egyszer sem, figyelmesen hallgatott. Csak a végén szólalt meg : ugye tudod, hogy fel kell jelentened Artúrt? Linda észre sem vette, hogy tegezi, annyira természetesenek tűnt ez számára. Lassan bólintott. Tudom. Innen pedig el kell költöznöd. Huzatos, dohos, penészes, egészségtelen ház ez. De nincs hova, szólt halkan a lány. Majd lesz.-mondta a doki. Még átgondolom, jó?-sóhajtotta Linda. Ezt követően amikor nem volt éjjeles, a fiatal doki mindig hazakísérte volt betegét. A lány szépen gyógyult, a kapcsolatuk pedig egyre mélyült. Egy este , mikor Ákos jóvoltából korábban ért haza, a szobájában találta a főbérlőt, aki a dolgai között kutatott. Nem volt többé maradása. Összepakolt, s még elcsípte  az éjszakai járatot a város felé. Egyenesen a kórházba sietett. Ákos pedig örömmel fogadta. A nővérszállón szerzett szobát neki, s hogy ne legyen indokolatlan a lány jelenléte, segédnővéri állást ajánlott fel neki. Nyugalmas,boldog hónapokat éltek át, leszámítva azt a pár napot, mikor a bíróságra jártak a lövöldözés miatt.  Egyik ilyen akalommal Linda kiborult. A tárgyalásra beidézték Klárit is, aki ismét várandós volt. A férje mellett tanúskodott, azt állítván, azon az éjjelen ő vajúdott, s férje mellette volt. Azt is letagadta, hogy a szülés előtt pár nappal Ártúr kidobta őt az udvarra. A pert elvesztették. Csalódott volt, de meg is nyugodott. Lezárult egy életszakasz, amihez már semmi köze. Előre tekintett immár, nem hátra. Karácsonykor megtartották az eljegyzést, és Linda Ákoshoz költözött. Fiatalok voltak és boldogok. Márciusban Linda összefutott a kórház folyosóján Klárival. Megszületett a második kisfia is. Mikor meglátta a lányt, elfordította a fejét.Ez a mozdulat láthatóvá tette a fél arcát, és a nyakát, amin véraláfutások látszódtak. Linda szótlanul haladt el a bántalmazott nő mellett.Már nem akart neki semmit mondani.

Májusban összeházasodtak Ákossal. Csendes esküvő volt. Linda nem hívta meg a szüleit sem. Nászútra az Alpokba mentek. A szálloda liftje halk kattanással állt meg. Linda elgondolkodva szállt be a liftbe. Későn vette észre, hogy nincs egyedül. Artúr állt ott a gyér világításban. Linda sikítani akart, de a férfi betapasztotta a száját. Ne tedd! Nem bántalak!- suttogta esdeklően. Nem tudtam, hogy itt lesztek. Üzleti úton vagyok. Mégis örülök, hogy így alakult.  Beszélni akartam veled, de mindig letagadtak a kórházban. Klári elhagyott. A gyerekeket sem vitte magával. Anyámék meg elviselhetetlenek. Hajszolnak, hogy szerezzek a kicsiknek anyát, mert ők már nem bírják cérnával. De nekem csak te kellesz! Gyere vissza hozzám!-mondta a férfi sírós hangon. Linda minden ízében remegett. Ez bolond, egészen biztosan az!-gondolta magában. Soha annyira szerencsésnek nem érezte magát, mint akkor, amikor hangos kattanással megállt a lift  s kinýilt az ajtó. Gyorsan kitépte magát a szorító karok közúl, és futva indult a szobájuk felé. Nőjj fel!-kiáltotta mégegyszer hátrafordulva, majd eltűnt Ákos szeme elöl. A szobába lépve  elhagyta minden ereje, és az àgyon fekvő férje mellé ájult. A kiérkező mentős nem látta indokoltnak a nászút megszakítását. Ákos fel-alá rohangált a szobában, s értetlenül nézett a kollégájára. De hiszen sokk  érte! Igen, biztosan.-felelte a mentős. De nem azért ájult el. Írok fel vitaminokat, s mindent, amire szüksége lehet az elkövetkezendő hét hónapban.Gratulálok! Mihez?-kérdezte tajtékozva a doki. A feleségem rejtélyes betegségéhez?-mondta, vagy inkább ordította volna, de a szó és a szusz belefagyott, mikor meglátta és hallotta Linda és a mentős kacagását...

Karácsony Szenteste  csendben álltak a fa mellett. Zene sem szólt, csak a gyertyák égtek, s táncoló fényük rávetült a fa alatt álló kiságyra, melyben egy göndör hajú lánycsecsemő aludta békés álmát.

Ködpárától nyirkos hajnalra ébredt a város. Az ősz koŕán, nagyon korán érkezett. Civakodás, harc nélkül vette át a stafétabotot a nyártól. Attól a nyártól, "aki" úgy megkínozta az embereket. A nyár rezignáltan, már -már unottan nézte az elismervényt, amit az ősztől kapott a stafétabotért. Alaposan megnézte, mert nem ez lett volna az első alkalom, mikor a vén kujon átverésen töri a fejét. Minden évben kötelezi arra, hogy jól megérdemelt pihenőjét megszakítva visszajöjjön 1-2 hétre. Vénasszonyok nyaraként szerepelteti ezt az időt a szerződésben, pedig pusztán csak lusta még dolgozni. Hát nem, idén nem veri őt át.  Széles mosollyal nyugtázta, hogy most ilyen nem szerepel a papíron. Egy megvető, szánakozó pillantást vetett felé, majd hirtelen elillant. A sietségben észre sem vette, hogy elhagyta a selyemkendőjét. Azt a kendőt, amin türkiz hullámok között egy ringatózó csónakban egy  magányos  nő ült. Ez a kendő volt az, ami elindított az őszben valamit. Egy érzést, egy vágyat  egy akarást. Mindig is irigyelte a nyártól, hogy képes levetkőztetni az embereket. A nőket. Feltett szándéka volt, hogy ezt ő is megteszi. Képes rá, ebben biztos volt. Dúvadként rontott rá az első  női járókelőre. Tépte, cibálta a a kabátját, a haját, beleordított a fülébe, záporral öntötte nyakon. Nem történt semmi, csupán annyi, hogy a lány sietősre fogta a lépteit, s szinte futva igyekezett haza. Otthon levetkőzött, forró fürdőt vett,  s egy csésze forró teával együtt, bebújt a jó meleg takaró alá. Az ősz, mint egy gyakorló kukkoló, az ablakon át mohón leste minden mozdulatát. Be akart bújni a lány mellé, de egy rést sem talált a házon. Így csak a hallgatózás maradt számára.  Bosszúsan hallotta, amint a nő azt csicsergi a telefonba: Borzasztó ez az időjárás! Csontig fagytam, bőrig áztam, és a kalapom is ronggyá ázott. Nincs ebben az őszben semmi szép, bárki bármit is mond!  Az ősz elsápadt, s sárga leveleket festett a fákra.

Másnap, mikor munkába indult, nem tudta nem észrevenni, hogy az esőcseppek mint kis átlátszó gyöngyök, ragyogva csillognak a faleveleken, és a füvön. A felhők mögül kikandikáló napsugarak szikrázó ékszereket varázsoltak a fákra, a szivárvány kettős íve alatt átsétálva pedig a fűben szétgurult vadgesztenyék meleg barnasága is a lelkébe ívódott.  A piac mellett elhaladva nem tudott ellenállni, és vett 2 hatalmas fürt szőlőt, és pozsgás őszi almát is. Az egyikbe jóízűen beleharapott. Tovább sétálva tekintete egy plakátra vetődött. Gesztenyeünnep. Kíváncsian lépett közelebb.  Október 15. Kicsit szomorúan konstatálta, hogy az még 3 hét. Pedig de szereti a frissen sült gesztenyét!  Egy másik standnál már újbort kínáltak kóstolásra. Kicsit odébb meleg, őszi színű poncsók várták a vevőket, s mindenféle női kiegészítő kellette magát.. A bortól kimelegedve először a kendőjét vetette le. Majd a kiskabátot is. A lesben álló ősz csak erre várt. Körbelengte, a nyakát, dekoltázsát csókolgatta, a fülébe suttogott. A nő megborzongott, s sietősen kapta magára a levetett ruhadarabokat. Az ősz  toporzékolva követte, s amerre elhaladtak, mindenhol vörössé váltak a levelek a fán. 

A hétvégére teljesen beborult az ég. A szürke, néhol fekete felhők éjszakai sötétséget borítottak a tájra. Az ősz meglepve látta, hogy a nő mégsem rosszkedvű. Dudorászva pakolt bele mindenfélét a kosarába, és pici autójával elindult,  fel  a hegyen lévő víkendházába. Az apró kert tartogatott némi meglepetést. Sütőtök lapult meg a nagy levelek alatt, s a diófa is bőségesen telepotyogtatta termésével az alatta lévő kerti asztalt. A nő mindent leszüretelt, amit lehetett, falevelet gereblyézett,  rendet tett az apró kertben. Mivel kimelegedett, egyre több ruhát vetett le magáról, amit a vén ősz mosollyal nyugtázott. Na, tudtam, hogy sikerülni fog! Nem tud elleállni a szépségemnek!-susogta öntelt magabiztossággal. A nyitott ajtón át követte a nőt a házba, aki biztos kezekkel gyújtott be az pici kályhába, amin vizet melegített magának.  Az apró fürdőszoba azonban jeges hideget árasztott magából. Vastag törölközőbe, és fürdőköppenybe burkolózva sietett be a hálószobába. A kujon ősz,  dühében  a zsalugátert csapkodta, és a padlás tartógerendáit nyikorgatta. 

Reggel szinte myoma sem volt a tegnapi gondosan elvégzett munkának. Újabb hatalmas  kupac  falevél várt , hogy összegereblyézzék, s újabb adag dió várt felszedésre. Az idő szokatlanul meleg volt, szinte tavaszias. A  nő apró dresszruhát vett fel, élénk pinket, ami sehogysem illett bele az őszi színekbe. Mégis sikerült vágyat lobbantania. Előhozta a garázs mélyéről a napozóágyat, és kéjes nyújtózkodással végigfeküdt rajta. Ezt, pont ezt remélte a szakállas ősz! Óvatosan közelített a még  nyári barnaságot őrző idomok felé, és lágy, langyos szellő formájában simogatni kezdte azokat. A diófáról pár kósza levél a napozó hajára hullt. Az ősz nem mozdult. Dehogy tette, hiszen tudta, egy nagyobb lélegzet, és a lány beburkolózik. Finoman simított végig a bokáján, a térdére napfénykoszorút font, a combjai belső oldalára apró katicákat helyezett, amik  leheletfinoman csiklandozták a bársonyos bőrt. A köldökébe a varjúháj vörösen izzó virágát helyezte el, s dobott felé néhány barnuló diólevelet, majd felfelé haladva a domborulatok közé szórt néhany haloványrózsaszínű japán szellőrózsát. Ajkát sommal színesítette, csipkével bekente, s a szétnyilt ajkak közé kökényt helyezett. Arcára vörös szőlő levével pírt varázsolt, s hajába tollborzfűt rejtett.  Elégedett volt a végeredménnyel. Boldogan csodálta, mikor is gúnyos kacajt hallott meg maga körül. A nyár kacarászott egy bokor mögött elbújva. Te meg mit keresel itt?-kérdezte az ősz felháborodva. Ó, te szenilis vén kujon! A te műved ez, te, te félkegyelmű! Becsaptál. Ismét. A szerződésed megint simlis volt.  Vagy nem te írtad bele, hogy köteles vagyok visszatérni? Csak most mint indián nyár. Mennyivel is szebb név a vénasszonyok nyaránál! De most megfizetsz a csalárd paktumért. Időkorlátot nem írtál. Így most az indián nyár egy délutánig tartott. Köszönj el a lánytól. Többé nem fog örülni neked. - sugározta kaján mosollyal , és egy utolsó fényes felragyogás után eltűnt. Az ősz magába roskadva nézett a lányra, aki az utolsó napsugár után sorra vette magára a melegebb ruhadarabokat. 

Reggel mindent a helyére pakolt, lezárt, bezárt, és kis piros autójával hazaindult. A városba érve lassan haladt el a piac mellett. Egy idős néni  mézet árult. Gyorsan leparkolt, és izgatottan kérdezte: tessék mondani erdei mézharmatmézet is tetszik árulni? Igen kedveském, még maradt egy kis üvegnyi adag.-felelte a kedves arcú néni. A lány, mint egy kincset, úgy szorította magához a barnás színű szerzeményt. Vett még őszi körtét, és barackot, meg narancsteát is.  A  lakásban jó meleg volt, mégis sarkig tárta az ablakokat. Míg a teavíz felforrt, a szemben lévő parkot csodálta. A vörösesen lenyugvó napot, amint mesebeli fóliát húz a már halott falevelekre, melyek lehullván meleg avartakaróval örvendeztették meg a bogárvilágot, s adtak menedéket több süncsaládnak. Az előbb szerzett mézzel megédesítette a teáját, dióskekszet rakott kis tálcára, és visszasietett az ablakhoz. Még időben ahhoz, hogy a lassan távolodó vén ősz halhassa a halkan suttogott mondatot: De szép is ez az ősz!

 A hirtelen jött vihar feketévé varázsolta az égboltot. Beth munkából igyekezett hazafelé, s még az égi áldás előtt sikerült bemenekülnie az általános iskolába.A sötét folyosón viszonylagos csend honolt. Néha megtörte egy-egy ajtócsapódás, vagy egy kiszűrődő nevetéshullám.  Tanítás lévén a folyosón  nem égtek a lámpák. Takarékoskodtak. A majdnem koromsötétben csak az tudott tájékozódni, aki ismerte a terepet. Korán érkezett. Még jó negyedóra volt hátra a kicsengetésig, mikor is véget ér majd a harmadikos csemetéje számára az utolsó óra. Lassan sétálgatott a folyosón, a régi tablóképeket nézegetve. Nem találta a saját osztályának a tablóját, s ez szomorúsággal töltötte el. Megpróbálta felidézni azokat az éveket. Majdnem húsz év telt el azóta, mióta ebből a suliból elballagott. Emlékeiből egy felcsattanó hang térítette vissza a valóságba. István bácsi, aki anno technikát tanított a fiúknak, állt a lépcsősor tetején, ami az első emeletre vezetett. Ez a lépcsősor sok mindent "látott, hallott" már, de ilyent tán még nem... Mit csinálsz te ott lent? Miért nem vagy az osztályban? Hozd ide az ellenőrződet!-dörrent rá Bethre, majd valami zajt hallván elsietett a másik irányba. Még mielőtt magához térhetett volna a meglepetésből, kicsengettek. Türelmetlenül toporgott a tanterem ajtaja előtt, csemetéjét várva, aki utolsóként lépett ki az ajtón. Siessünk, most csitult az eső, nem fogunk elázni hazáig! Már majdnem az iskolakapuig értek, mikor az ismerős hang feldörrent a hátuk mögött: Nem felejtettelek el!Nem adtad ide az ellenőrződet, hát küldd be apukádat! Beszédem van vele!-vetette feléjük a tanárbácsi, majd elsietett. Bethnek esélye sem volt tisztázni a helyzetet. Fia kérdő tekintetére csak annyit mondott:majd otthon. Nem jutottak el hazáig, a vihar újult erővel csapott le a városra. A nagyszülők házáig jutottak. Megszárítkoztak, teát ittak, s elhelyezkedtek a kényelmes fotelban. Ekkor Beth  elérkezettnek látta az időt, megszólalt. Jut eszembe apu! István bá kéri, hétfőn menj be hozzá a suliba, beszélni akar veled! Vidd az ellenőrzőmet is, megrovásban akar részesíteni. Valahol még biztosan megvan a szekrény mélyén. Az apa pillantása magáért beszélt... Meggárgyultál édes lányom? Mit hordasz itt össze?-  Komolyan mondom. A vaksötét folyosón vártam a fiam, a tanárbá, gondolom régi emlékei alapján beazonosított ,s mivel nem az osztályteremben tartózkodtam, meg akart róni. Írásban. Nem adtam át az ellenőrzőmet  hát bekéretett téged. Na ne szórakozz velem!-mondta az apa még mindig hitetlenkedve. Rendben. Megkeresem az ellenőrzőmet, vagy veszek újat, s majd meglátod az intőt. Most már direkt ragaszkodni fogok hozzá.Megúsztam 8 évet beírás nélkül, végre tudni akarom, milyen érzés...

Az ellenőrző előkerült, csak átadni nem volt mersze, így a mai napig intő nélkül maradt...

Pásku Erzsébet:

Néma sikolyok (WTC)

*

Azon a napfényes keddi napon,

sok élet múlt egy araszon,

ártatlan, csak élni vágyó lelkek,

hittek egy bűnös nemzetnek.

Életük csak részvény volt a tőzsdén,

s már Isten előtt állnak, pőrén,

de reánk maradtak a hangok,

velőtrázó, néma sikolyok.

2022.09.11

Perzsi. novella:

A pöfeteg

*

 Az iskola környéke hangos volt. A tanulók felszabadultan özönlöttek ki a kapun. Elvégre itt a várva várt őszi szünet! 

Az iskolatáskák tompa puffanással landoltak a játszótér bejáratánál.Ti mit fogtok csinálni a szünet alatt?- kérdezte élénken a nagyra nőtt kamaszfiú a nála öt évvel fiatalabb  ismerősét, Hencit. Nem tudom, majd megbeszélem anyuval. Most elindulok az ovihoz, anyu már biztos ott van, ilyenkor szokott az öcsémért menni. Lassan haladtak. Annyi érdekes dolog vonta el a figyelmüket az útról! Kavicsok, csigák, csúzlinak való fadarabok, madarak... Az ovihoz érve ismét feltették a kérdést. Mit fogunk csinálni a szünetben? Megbeszélem anyukáddal Wolf, úgy jó lesz?-kérdezte  Bess. Jó, de anyu még nincs itthon. -felelte a kamasz. Megvárjuk a játszón, felelte az anyuka. Mikor Gi megérkezett, csak kapkodta a fejét, akkora volt a hangzavar. A két nagyobb fiú számtalan ötlettel állt elő. Menjünk a fővárosba, az állatkertbe! Nem rossz ötlet, de az idő már hűvös hozzá. -felelték az anyák. Akkor menjünk ki a rallyra!- javasolta Wolf. Gondolkozz picit,  Henci ugyan már nem olyan pici, de A10-es még igen. Alig 5 éves. A nagyfiú mérges lett. Akkor menjünk nélkülük!-mondta, szinte toporzékolva. Egy szem gyermekként hozzá volt szokva, hogy teljesítik a kívánságait. Most azonban nem járt sikerrel. Gi elszomorodva szólalt meg. Próbálj meg néha alkalmazkodni. Ha nem sikerül, akkor itthon maradunk. Végül abban egyeztek meg, hogy másnap, nem túl korán, 9 órakor találkoznak a téren. Egy kisebb túrát terveztek a kék túra útvonalán. A kamaszfiú egy szót sem szólt senkihez, nem is köszönt senkinek. Minden erejével igyekezett elrontani a kirándulást. Azonban pár km megtétele után, az erdő szépsége, nyugalma, őt is magával ragadta. Önfeledten szaladgáltak a gyerekek, bogarakat, érdekes formájú pici kavicsokat, botokat gyűjtöttek. Egy szalonnasütést is tervbe vettek, már ha nem ered el az eső. Komótosan rótták az utakat, mikor is Gi felkiáltott. Nézzétek csak! Ott a dombos részen egy szép nagy pöfeteg gomba virít. Fogjátok meg a hátizsákom, érte megyek. Ez elég lesz kirántva, mind az ötünknek!- rikkantotta izgatottan, s neki is iramodott. Ebben a pillanatban,  egy autó motorzaja törte meg a csendet. A keskeny ösvényen, a hátuk mögött közvetlenül , megjelent az erdészet dzsipje. Négy megtermett ember ült benne. A sofőr lefékezett, feltépte az ajtót, s a köszönést is mellőzve a pöfeteg felé indult. Mikor ezt Gi észrevette, rákapcsolt. Ő jobbról futott a gombáért, az erdész pedig balról. A többiek pedig néma csendben, szájtátva figyelték az abszurd versenyt. Végül az erdész nyert, fél méterrel megelőzve Gi-t. Rá sem nézve,  az orra előtt csavarta ki a földből az ízletes csemegének valót, majd ruganyos léptekkel igyekezett vissza a  dzsiphez. Beült, s lassú tempóban elhajtott a kirándulócsapat mellett. Ahogyan elhaladt mellettük, látták a bent ülők széles mosolyát. Gi a gomba hűlt helye mellett a földre rogyott, s hosszú percekig csak nézett maga elé. Fia hangjára eszmélt fel. Anya, nem megyünk tovább?-kérdezte Wolf. Ekkor Gi feltápászkodott, s annyit mondott: ezt a pofátlanságot! És pont az erdészek! Az eszem megáll! Keserű szájízzel folytatták tovább az útjukat. A kijelölt szalonnasütőhöz érve úgy döntöttek, nem gyújtanak tüzet, nyersen eszik meg amit hoztak. Császárszalonnát, vöröshagymát, kenyeret. Döntésük helyes volt, hisz mint utólag kiderült, tűzgyújtási tilalom volt érvényben.

Így esett, hogy a gombaszüret elmaradt, de a történet fennmaradt.

2022.09.08