Perzsi.blogja(novella,vers ,elbeszélés)

Isten, te ott a magasságosban, 

mit vársz tőlem, a gyarlótól?

Fohászim küldtem, írásban, dalban,

s nincs válasz az alkotótól.

*

Mit mondasz? Figyeljem a jeleket?

Keressem fűben, felhőben?

Követem hát az esőcseppeket,

merre visz útjuk a rengetegben.

*

Bocsáss meg, kérlek,de hogy gondoltad?

Túl sokra tartottál engem,

az enigmát feltörhetetlenre kódoltad,

így nem sikerül csatát nyernem.

2022.09.06

Megjegyzés: elnézést kérek a szettördelt sorokért, de újabban katasztrófa a blogban verset szerkeszteni.

Az alábbi mese, történet egy kép ihlette fantázia világ. A teljesség igényével, mégis anélkül. Rengeteg forrás  található róla a neten, mégsem elegendő.  A forrásokat összegyúrva, fantáziámmal kitoldva született a lenti történet.

*

Magát felülmúlva háborgott a tenger. Ma különösen , hisz Bikafókának rossz előérzete volt. Fenséges szépsége, izmos teste minden fókalány tekintetét magára vonzotta. Ő azonban már választott magának párt, s el is jegyezte. Kopakonan nem csak  a szépségével tűnt ki a nőnemű fókák közül, hanem eszességével, jó megfigyelőképességével is. Bikafóka ezért is választotta őt jegyeséül. Most a pici Kalsay, Feröeri szigetek  északi részénél fekvő Mikladalur település felé irányította a fókanépet ( selkie-folk), ami egy csekély lakosságot számláló halászfalu volt. Nem volt bölcs dolog épp egy halászfalut választani, azonban a selkie-folk már türelmetlen volt. Minden 13. napon, azaz Vízkereszt előestéjén, szabadott volt levedleni a fókabőrt, s emberi alakban átmulatni egy napot a szárazföldön. Kopakonan éles szeme a partvonalat vizslatta. Egészen addig, mígnem egy barlangféle nyílására figyelt fel.  Az jó lesz búvóhelynek!-kiáltott fel, s már úszott is a nyíláshoz. Nem vette észre, hogy a parton  egy sziklarepedés fedezéke mögül egy szempár figyeli minden mozdulatát. Rob, a harmincas éveiben járó halász figyelte élénken, mi történik. Azt hitte , hogy váratlanul nagy fogás hullott az ölébe. Nem is tévedett, de a "fogás" nem várt meglepetést hozott. Kopakonan ugyanis óvatlanul, már a parton levetette fókabőrét, s így átváltozva emberré láthatóvá vált kívánatos  teste, szépsége. Rob a meglepetésből felocsúdva zakatoló szívvel várt tovább. Nem kellett sokáig várnia. A hasadék rejtekében a fókanép asszonyai sorban átváltoztak. A tengerben Bikafóka  fenntartással figyelte az eseményeket. A partra ugyanis csak a nőnemű fókák úszhattak ki, a hímek nem. Bikafóka szíve szerint betiltotta volna e szokást, de a nőstények hevesen tiltakoztak ellene. Rob szája tátva maradt, mikor meglátta a meztelen szépségeket, amint elindultak a falu felé. Szemei az először megpillantott szépséget keresték. Meg is látta, amint pont az ő portájáról ruhát csent magának. Nem szólt a falubelieknek. Attól tartott, ha erről tudomást szereznek, elhalásszák az orra elől a lányt. Persze mindenki tudott a legendáról, a fókanépről, minden évben ezidőtájt újra és újra felemlegették a legendát, de hinni már szinte senki nem hitt benne. A fókanők átmulatták az éjszakát. Rob még táncolt is a kiszemeltjével. Igen, kiszemelte, akarta magának, hiszen első pillantásra tüzet gyújtott benne. Nem tudta hogyan, de meg akarta szerezni magának. Mikor hajnalban a fókalányok a patra indultak, titokban követte őket. Kétségbe esett, mikor látta, hogy a barlangból sorban jönnek elő a fókák. Berohant a barlangba, s látta amint Kopakonan épp magára húzná a fókabőrt. Hirtelen eszébe jutott a legenda! Ha a fókabőrt a lány nem tudja felvenni, ember marad kerek hét esztendőig. Nosza! Kikapta a lány kezéből a fókabőrt, és elkezdte maga után húzni. A lány sírva könyörgött, de mindhiába. Azt sem engedte meg neki, hogy társaitól elbúcsúzzon. Bikafiú ezt látva haragra gerjedt. Tombolt, s vele együtt a tenger is. Olyan vihart még sosem éltek meg a szigetlakók, mint azon a napon. Rob a kis faházába vitte Kopakonant és feleségül vette. Fókabőrét egy ládába tette, és 7 lakattal lezárta. Attól tartott, ha az asszony hozzájut a bőrhöz azon nyomban magára ölti, és újra fókává vàlik .Ezután elmesélte a falu lakóinak, mit látott és mit tett. Megharagudtak rá, hiszen ha tudták volna, most nekik is lehetne szép feleségük. Teltek a napok, hetek, hónapok. Kopakonan minden nap kiment a tengerhez napfelkeltekor és naplementekor is. A régi családját várta, siratta. Egy idő után úgy tűnt, megadta magát a sorsának. Kezdte elfogadni a férjét, s ennek jeléül szült is gyors egymásutánban 4 gyermeket. 2 fiút és 2 kislànyt. A gyerekek különösek voltak. Szép arcukból hatalmas szemek világítottak ki, s ujjaik között hálószerű hártya nőtt. Bár anyjuk  rendszeresen  kivágta ezeket a hártyákat, a többiek mégis kerülték a családot másságuk miatt, s a bőrükből áradó halszag miatt is.  Évek teltek így el, mikor is egyik nap a férfiak halászni indultak.Halakra vadásztak csak, a fókavadászatot mellőzték mióta Kopakonan velük élt. Tartottak tőle, úgy gondolták van némi varázsereje még emberként is. Csendes idő volt, a nap jólesően simogatta a halászok cserzett bőrét. Alig indultak el, Rob felkiáltott: forduljunk vissza, otthon hagytam a kulcsaimat! A legrosszabbtól félt. Attól, hogy felesége kinyitotta a ládát. Visszaérve látta, az asszony  elhagyta, s nem akar visszajönni. A tűzhelyben nem lobogott a tűz, a kések eldugva, nehogy az ott hagyott gyerekek kárt tudjanak tenni magukban. Őrjöngve rohangált a ház körül, tehetetlen volt. Évekig búslakodott a felesége után, aki idöközben feleségül ment Bikafókához, aki régen a jegyese volt, és szült neki 2 kisfiút. Mikor Rob erről tudomást szerzett dühöngővé vált.  Ezentúl ismét lesz fókavadászat!-ordította magából kikelve. Leöljük az összeset! Készüljetek a vadászatra!  Az indulás előtti éjjelen  nyugtalanul forgolódott az ágyában,  lázálma volt. Mindutalan a nejét látta, aki könyörgött neki, ne bántsa a fókanépet.  Ne bántsa őt, a gyermekeit, s azok apját. Mégis, másnap hajnalban Rob már útra és vérengzésre készen állt. Hosszas, kitartó kutatás után rátaláltak a fókák lakóhelyére, és kegyetlen mészárlás vette kezdetét. Rob megölte Bikafókát, és két fiát is. Bikafókának a fejéből kimetszett egy jókora darabot, a többit a halaknak dobta. Hasonlóképpen járt a két kisfiú is. Háseknek az egyik kezét, míg  Fredriknek az egyik lábát vágta le. Rengeteg fókát öltek le, de Kopakonant nem találták. Hazaérve Rob a zsákmányt feltette egy fazékban a tűzre. Ekkor hangos csattanással kivágódott az ajtó, és megjelent Kopakonan. Beleszimatolt a levegőbe, megérezte csaladtagjai húsának szagát, és felsikoltott. Légy átkozott!Te, és a szigeten lévő emberek is! Mindaddig emberek fognak itt vízbe fulladni, és leesni a hegyek tetejéről, mígnem az elhunytak kezei körbe nem érik a szigetet!

Átka alighanem megfogant, ugyanis a mai napig fulladnak meg emberek , és zuhannak le a hegytetőről, a mindössze  27 főt számláló kis Mikladalurban. Kopakonan történetének emlékére a szigeten, nem messze a parttól , egy szépséges női alakot abrázoló szobor áll, kezében egy fókabőrrel. Az akár 13 méterre felcsapódó hullámok, és más természeti elemek ezidáig nem tudtak kárt tenni benne.

Belém harapott az idő,

mélyen, éles fogaival,

s arcára ült a diadal,

az a barázdákon csüngő.

*

Hess el tőlem te  víg galád!

Keress más arát magadnak,

hol az imák sem zavarnak,

ott nem raknak lovat alád!

Béklyója vagy az életnek,

láthatatlan , gyáva tolvaj,

keretek közt mécsesolaj,

holt balzsamja az embernek.

A múlt

Szép tavaszi nap volt. Olyan kirándulni való. Barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy a tavaszi szünet alatt, a lakásban"dühöngő" csemetéinket "kihajtjuk" a friss levegőre. Fel a hegyre. Növésben lévő gyerekek lévén tudtuk, élelem nélkül elindulni, hiba. Amúgy is, a Turul madárnál lévő kis faház-büfé már évek óta zárva volt, no meg az otthoni finomabb, s olcsóbb is. Gyorsan csináltam grízestésztát, rántottcsirkét, rengeteget, hiszen az egész napot fenn szándékoztuk tölteni. Barátnőm pedig kovászosuborkát és két nagy üdítőt, meg csokikat hozott. Visszatekintve tényleg tetemes mennyiség volt. Ahogyan sejtettük, az ifjúság nem volt lelkes. Mászni kell! Inkább tévézzünk! -kántálta kórusban a 2 fiú, és 2 lány. Emberükre akadtak. Tévé kikapcsolva, távirányító eldugva, csoki megvonva... Majd elmeséltük, a mi korunkban még lépcső sem vezetett fel a hegyre. Csak kitaposott "gerilla" ösvények, amik egy kiadós esőzés után igazi élménysporttá varázsolták a pályát. Úgy tízszer csúsztunk vissza, mire egyszer csak felértünk. S a legújabb divat szerint úgy néztünk ki, mint a varacskosdisznók. A kis beszámoló  felkeltette az érdeklődésüket, s végre elindulhattunk. Természetesen, ahogyan felértünk, megéheztek, pedig indulás előtt reggeliztek. A lépcsősortól nem messze voltak a padok, azaz erdei bútorok. ( ez a megnevezésük) Oda lecuccoltunk, s kezdődött a lakoma. Mint akik éheznek, úgy estek neki az ennivalónak. Ekkor, egy fiatalokból álló csapat haladt el mellettünk, s megvetően néztek ránk. Jó, jó, kissé hangosak voltak a gyerkőcök, de hamar elcsitultak. Tele volt a szájuk. Mikor befejezték, végigjártuk a környéket. Először a kilátóhoz mentünk,(Ranzinger Vince kilátó), majd onnan  be az erdőbe, ahol láttunk kidőlt fákat, amin csodás minták rajzolódtak ki. Olyan csipkeformák. Utólag derült ki, hogy azokat a szú formálta ilyen szépre. Majd partizán módjára átvágtunk a növényzeten, vakon betájolva, merre van az ösvény. A keskeny ösvény, mely a Szelim barlanghoz vezetett el bennünket. Ott sokáig időztünk. Még a csemetéinket is lenyűgözte a barlang szépsége, és titokzatossága. Jól esett a hűvös is, és remek mozgásfejlesztő is volt a szikladarabokon mászkálni. A barlang egy része párkányos jellegű, kiváló terep a gyerekeknek.  Pár óra elteltével visszatértünk a kiindulópontig. Nem volt egyszerű, ugyanis a barlangtól a madárszoborig nagyon kacskaringós, keskeny az ösvény. És meredek. Visszaérve ismét előkerült a hátizsákból az elemózsia. Ugyanahhoz az asztalhoz ültünk le. Ugyanaz a csapat fiatal ment el mellettünk, akik érkezésünkkor is. Megálltak, ránkcsodálkoztak, majd az egyik, aki tán azt hitte, süketek is vagyunk, felkiáltott: nézzétek, ezek a hülyék még mindig esznek! Összenéztünk a barátnőmmel, majd mélyről jővő nevetőroham kapott el minket. Percekig nem tudtuk abbahagyni a nevetést, már fuldokoltunk.  Hazaérve persze ismét éhesek voltak a lurkók, és kérték a madárlátta elemózsiát. De a hátizsák mélyén már csak morzsák voltak...

A jelen

1

A köd leple alatt szuszog,

elrejtve minden szépségét,

de ha felérsz, majd megtudod,

hogy a természet mennyit ér.

*

2 Köd a hegyet

Csendben bevonta ködmázával,

elrejtve vizsla szemek elől,

incselkedik tündék bájával,

érdeklődve hogylétük felöl.

*

Betakarja szeméremdombját,

és fehér leple alatt robbant,

majd ráolvasztja édes csókját,

mint süteményre a mézes fondant.

*

Suttogások halnak el ott,

ott, a hegy mély öle alatt,

 most vándorok lépte halkul,

ahol az idő megpihen...

2022.08.26

A verseket Keresztesi László fotója ihlette, amit 2022. 08.22-én készített a ködbe vesző lépcsősorról, ami a város büszkeségéhez, a Turul madárhoz vezet.

A facebookon megtekinthető.

Verőfényes nap volt. Olyan strandolnivaló, semmiképp nem munkában ücsörgős. Lia lassan, élvezettel nyújtózkodott. Nemrég ébredt csak, de már félálomban eldöntötte, ma nem megy be dolgozni. Majd csak kitalál valami jó kis indokot. Lassú tempóban zuhanyozott, majd ivott egy kávét. Küldött egy e-mailt a főnökének, aki egyben a két évtizede meglévő , gyermekkori baráti társaság tagja is volt, s hatuk kft-jének az ügyvezetője is. Megindokolta távollétét, gyengeségre hivatkozva. Arra azonban nem számított, hogy a plázában összefut vele...

Nicsak, nicsak! Hogy te milyen rosszul nézel ki!-élcelődött Kari. Hiszen gyomorrontásod van, ezt írtad nekem nem?-nézett a lányra gúnyosan. Lia égő arca , maga volt a válasz. Na, ha már így alakult, menjünk át a parkban lévő kávézóba. Lia nem így tervezte a kicsalt szabadnapot, de tudta, most nincs más választása. Lassan, csendben  itták a forró nedűt, gondolataikba merülve. A csendet Kari törte meg. Haldoklom. Hangja közönyös, beletörődő volt. Lia elsápadt. Megdermedve nézte a férfit, nem volt ereje megszólalni. Már majdnem mindent elrendeztem a cégnél.Téged javasoltalak utódomnak. A hátralévő 5-6 hónapot szeretném kiélvezni. Apropó, van egy utolsó kívánságom! Feküdj le velem!- mondta olyan természetességgel, mintha csak egy pohár vizet kérne a lánytól. Lia félrenyelte a kávé mellé felszolgált vizet. Tekintetének jéghideg kékje csak úgy szikrázott. Te perverz alak! Azt hiszed mindent megengedhetsz magadnak? Azt akarod, így emlékezzek rád húsz évnyi barátság után? Hosszú percekig csak mondta, mondta az ellenérveit, de mindhiába. Kari hajthatatlan volt. Szükségem van rá, rád. Mindig is izgattad a fantáziámat. Tudom, hogy nem undorodsz tőlem. A testedtől nem is!-replikázott a lány. Gondold át, jövő hétvégén megyek az üdülőnkbe, utazz utánam.-mondta Kari, majd otthagyta az elképedt lányt. Lia sokáig ült még ott. Emlékeiben kutatott válasz után. Mitől ilyen magabiztos a férfi? Miért van meggyőződve róla, hogy teljesül a vágya? Első osztályos koruk óta ismerik egymást, és a többieket. Egy osztálykirándulásbeli csínytevés kovácsolta össze a 6 fős társaságot. Azóta elválaszthatatlanok. Mikor kamaszodni kezdtek, megfogadták egymásnak, hogy őket nem válaszhatja szét holmi női, férfiúi szerepjáték. Ők "csak" barátok. Nem több, nem kevesebb. És Kari most ezt igyekszik felrúgni.

A gyorsvonat pontosan érkezett az állomásra. A másfél órányi út éveket öregített Lián. Miért is jöttem ide? Miért nem szálltam le? Nem is tudtam volna, a gyors most állt meg először. Kari nem jött elém. Ezt a flegmaságot! Legszívesebben visszafordult volna, de hirtelen másképp döntött. Győzött a kíváncsisága. A kétszintes, 70-es évekbeli stílusban épült üdülőnek csak egyetlen ablaka volt nyitva. A zsalugátert meg-megmozgatta a Balaton felől érkező vihar szele. Lassan, megrogyott vállakkal állt meg a bejárati ajtó előtt. A hosszas csengetésre senki nem válaszolt. Fellélegezve fordult sarkon, mikor az ismerős hang feldörrent :a nyárikonyha felől gyere be! Könnyeit nyelve engedelmeskedett az utasításnak. A benti, hűvős félhomályban nehezen tájékozódott. Áramütésszerűen érte, mikor a férfi hátulról elkapta, majd maga felé penderítve magához szorította. Egy pillanat múlva már egy vad csókcsata közepén találta magát. Nem ismert magára. Az egyik csóknál ellökte  magától a férfit, a másiknál szorította magához, majd harapta, csípte ahol érte. Nem tudott dönteni. Nem is kellett,döntött helyette Kari. Na, remélem, ennyi bünti elég is lesz!-szólt vigyorogva, majd Lia háta mögé nézett. A lány rosszat sejtve fordult meg, s akkor látta, hogy a baráti társaság minden tagja őket figyeli, nem kis érdeklődéssel. Hogy is szólt a megállapodásunk anno?Ki emlékszik közülünk? Semmi, de semmi nem állhat közénk. Sem testi vágy, sem hazugságok, sem átverés. -mondta elkomolyodva Kari. Remélem, ez jó lecke volt neked Lia. Elég lett volna szabadnapot kérned, de te hazudtál. Saját magadnak, és nekem, nekünk is.Na, lazíts már!-mondta könnyed hangon a férfi. Hozok neked egy konyakot! Öles léptekkel indult a bárszekrény felé, így nem láthatta, hogy a lány eszméletét vesztve csúszik a szőnyegre. Mikor magához tért, a felé hajoló Kari két zöld szemét látta, ami olyan különösen vad és titokzatos volt, mint a kint tomboló vihar...