Egy szobahuszár meséje

Egyszer volt, hol nem volt, még nagyapám idejében
volt egyszer egy szürke szemű szobahuszár.
Na, ez egy gyufaszállal képes lett volna
egy ólomkatonát a kanapén ülve eltalálni.
Hej, ha ennek lovat adott volna valaki,
szegény ló kiszaladt volna a világból bánatában.

Járt ő azért nagy peckesen le, s föl a tiszta szobában.
Egyszer zajt hallott az udvaron. Mindjárt fedezékbe húzódott
és szemét behunyva kikiáltott:
- Ki van odakint?
Egy erős, ellenmondást nem tűrő hang vissza is felelt neki:
- Én volnék az cseh vitéz, add meg magad!
- Megadom magam, ha szabad elvonulást kapok. - válaszolt a szobahuszár.
- Jól van, várjál bedobok egy madzagot, kösd be a szemed,
kötözd le magad, s akkor előjöhetsz, hajad szála sem fog meggörbülni!
Úgy is tett a peckes szobahuszár, békésen lekötözte magát,
szemét is kellőképpen eltakarta, aztán kivonult.
Akkor a szomszéd odaült a főhelyre és elkiáltotta magát:
- Gyere asszony, adj már ennem! Az mindjárt bejött,
elnevette magát és hálát adott az égnek, hogy az urát
sikerült elkergetni valahogyan. Nekiültek vacsorázni,
mialatt a szobahuszár ment, ment s közben elszámolt
vagy négyezerig.
- Na, itt már nem üldöznek, életem meghagyták, de muszáj
valamit tennem, hogy kioldozzon valaki.
- gondolta nagy bölcsen és elbődült:
- Segítség, megtámadtak!
Na mindjárt előjött egy vicceskedvű góbé.
- Mi van, hé, téged ki támadott meg? - kérdezte nevetve.
- Engem? Jaj, engem bizony a csehek is meg a románok is.
Mindkét oldalról egyszerre, így aztán
képtelen voltam védekezni.
- Ej, ha de nagy vitéz vagy! Két oldalról védted magad,
ejha! - rikkantott a góbé. - Jaj, hiszen téged
elő kellene léptetni, hallod, állj csak itt meg.
Nem kellett kétszer mondja, a szobahuszár mindjárt
vigyázzba vágta magát.
- Ez igen! Ez ám a katona, hátra arc előre in...dulj!
Meg is fordult előírás szerint és top, top,
top egyenesen belemasírozott a halastóba.
- Várjál, hé, ne csináld, te ! Mi van veled,

 mész neki a halastónak? - hüledezett a székely. Nem látod a vizet?
- De látom, csakhogy a parancs, az kérem parancs.
- vágta rá katonásan a szobahuszár.
- Ja, persze, látszik, hogy nem félsz semmitől.
Na éppen ilyen katona kellene nekem, de hát várjunk csak,
te huszár vagy, és nem közlegény. Ló kellene.
- Az hát! - röhögtette, s már kecmergett ki a vízből nyöszörögve:
- Lovat, vagy vér fog itt folyni!
- Csillapodj no, nem olyan könnyű ilyen békeidőben na,
figyelj csak. Amott látok egy hintalovat.
Felkészülni! Lóóó-ra!
A szobahuszár minden erejét összeszedte,
s felcsapja magát a hintalóra, s hopp, a hintaló
bukfencezett vele egyet.
- Mi ez a szabálytalan művelet, szobahuszár komám?
- förmedt rá a góbé. Hát így tanultad ezt a kadétiskolában?
- Nem éppen így, de jelentem, alacsony ez a katonaló.
- Alacsony? Mi van, tán egy békát nyergeltem
volna fel számodra? Szobahuszár vigyázz!
Lovat baloldalról megközelítve... Lóóóó-ra!
Ekkor már a szobahuszárnak sikerült felkecmeregni a nyeregbe.

- Pihenj, adta ki a parancsot a góbé és
elment szalonnát sütni. Érezte a szobahuszár a jó szalonnaillatot, 

de nem merte elhagyni álláshelyét,
éberen ült a nyeregben és várt kitartóan.
Amikor kész volt a góbé, megterített a térdére
és elkezdett szalonnázni, a szobahuszár meg
makacsul hallgatott. Nemsokára becsukódott a bicska,
ekkor megszólalt a szobahuszár:
- A szalonnabőrt ne dobja el vitéz uram,
elkérem, ha nem tiltja a szabályzat.
- Természetesen nem tiltja, átadom személyesen.
- mondta és ünnepélyesen átnyújtotta.
Hát így esett meg, hogy a szobahuszár is kaphatott ebédet,
de kellett is neki az a kis utánpótlás,
hisz nemsokára támadásba lendült az ellenség.
Egy csoport kamasz közeledett a hintaló felé,
mire a Góbé elkiáltotta magát:
- Kard, ki a hüvelyből!
Lett is nagy suhogás. A szobahuszár előkapta fűzfakardját


 és élesen vágta vele a levegőt.
Ijesztő látvány volt egy ilyen szobahuszár, nem füllentek,
de még a csehek is elmenekültek volna előle a csatatérről,
ám de a románokkal már nem vagyok ennyire tisztában,
mert azokról jó tudni, hogy mindenre fordítva reagálnak,
ha golyózáporba kerülnek, ahelyett, hogy esőernyőt
kapnának elő, elkezdenek golyóálló mellényekben
feszíteni. Ha azt látják, hogy a mi oldalunkról
szuronyroham van elindulóban, eldobják a bajonettot
és az ágyúk mögé menekülnek. Nem csoda, ha százával
dőltek el a bolgárok 1913-ban, amikor egy ilyen
rohamot indítottak a dobrudzsai dombokon.
Tessék, míg én a románok haditetteit ecsetelgetem,
azalatt a csehek ismét felszívódtak valamerre.
A szobahuszár máris visszaszerezte hintalovát,
s mivelhogy reggelig hadiállapot lett érvénybe léptetve,


 elkezdett rajta alukálni.
Akkor a góbé is megelégelte a buta katonásdi játékot,
elment békét kötni a világgal.

Reggel szép hajnalcsillag ébresztette a hőst.
Arra jött egy békebeli anyóka, kért is tőle
egy zsebkendőt. Kifújta az orrát, olyan erővel,
mintha Gábriel arkangyal fújná a trombitáját.
Az anyóka megállt és összecsapta a kezét.
- De jó katona maga hallja, úgy tudja fújni,
mintha lehel vitéz volna. - mondta és el akart menni.
- Várjon öreganyám, adjam vissza a zsebkendőjét,
várjon.
- Tartsa csak meg huszár uram, magának adtam,
s azzal elment. Útközben még annyit mondott:
- Szerencse, hogy öreganyjának szólított,
mert ha nem, úgy fellöktem volna, hogy a tóban
tisztálkodna egész nap , meghiszem azt!
Aztán kacagott egy akkorát, hogy a templom tornya
is szikrázott belé.
Tán azóta is kacag a ha meg nem halt.