Ó, mennyi

Ó, mennyi ócska költemény agyamba rekedt
félévszázada már, ódák és más csodák;
Mily nyüzsgő hangulattal noszogatnak érlelt
versképek, égetik bennem a múlt hamvát ,.

Mentől mélyebbre vájt, annál inkább belobban -,
unszol lépni tovább, s ha elfakul, se torz.
Ráérzek ám megint, és már szavalom onnan,
még-ha antik darab, se bánom, tűzbe hoz.

Azt hittem egyre megy, mit találok verscsodának,
de látom ez nem így van, fontosabb az elv.
S ellenállok lazán sok szív-csalóka dumának,
az ösztönöz,  csak az kell, ami nemesebb...