dobosigyorgy blogja

Telefonnak lelke lenne,
biztos fájna őneki,
csöröghet hát  egy végtében,
válasz úgysem érkezik.

Telefonnak szíve lenne,
vérezne most rendesen,
mert néma a másik vége,
nem felel már senki sem.

De ha néki lelke nincsen,
átveszem a szerepet,
nincsen hang a túlsó végen,
akkor majd én szenvedek.

Ő ezt talán észreveszi,
megszólal, vagy várhatok,
vagy talán a síron túl is
mindig arról álmodok.

Hiába sok barát,
ha egy távozik,
felé az érzésem
úgysem változik.

Mondhatja énnekem,
sok még ittmarad,
szívemben akkor is,
csak nagy seb marad.

Körülvesz akkor ám
oly mély fájdalom,
hangját nem hallhatom
s nem is láthatom.

A sok jó barát közt
sorrend nincs nekem,
mindegyik oly fontos,
én mind szeretem.

Nem kell,hogy eltávozz
szükség van Reád,
kell nekem mindig is,
minden jó barát.

Rémálmom volt,felébredtem;
-hát a piát hova tettem?
Nincsen sehol,otthon hagytam,
most mi lesz hát ebugattam.

Erre tényleg felébredtem,
a szobánkban voltunk ketten.
nincs semmi baj,csak rémálom,
ihaj- csuhaj, dínom- dánom.

Most már tényleg, figyelj oda,
nehogy ez legyen a csoda,
mert ha az most otthon marad,
akkor szégyelheted magad.

Startra én már készen vagyok,
otthon maradni nem fogok,
és azt kiváncsian várom,
mit keresek,megtalálom.

De most én már nem álmodom,
felhúznám a nagy kalapom,
mivel, hogy az nékem nincsen,
viszem velem én a kincsem.

Fülembe súgja most az égi dallam,
de csak annyira, hogy én meg is halljam,
mondhatnak bármit, így is lehet élni,
munkába menni, onnét hazatérni.

Így mennek a napok, múnak az évek,
most alig várom, hogy csak hazatérjek,
dolgozik a plazma, ezt teszem én is,
szólal a duda, lesz akkor ebéd is.

A jó ebéd után aludni kéne,
mire megtenném, szünidőnek vége,
folytatom a melót, ezt teszem négyig,
futni fürdeni, legyen estebéd is.

Ötre hazatértem,kincs szígetére
meg is érkeztem  bíz én estebédre,
vacsora után beszélünk egy kicsit,
ha van netán süti, eszem is tán picit.

Lassan feküdni, gyorsan elaludni,
a fránya vekker, nem lesz soká szundi, 
így telt el a napom,de van boldogságom,
bármeddig dolgozom, a nyugdíjat várom.

Látod,fent az égen
a két csillagot,
egyik Te vagy éppen ,
másik én vagyok.

Mindig együtt járunk,
el nem tévedünk,
nincs is másik párunk,
párban ébredünk.

Így lesz mindörökké.
meg még később is,
nem válunk mi köddé,
élünk később is.

Ha földön nem élünk,
mégis létezünk,
két csillag az égen,
azok mi leszünk.

Láttok Ti majd minket,
ott fent ragyogunk,
csillag lesz az élet,
abban szárnyalunk.