Békesség a szívben

Mint férj és feleség ,rendületlen voltunk együtt.Még akkor is amikor a piacokat,vagy boltokat jártuk,mindig egy párt alkottunk.
Csak az elválások voltak fájdalmasak.Gyakran beszéltünk telefonon,de mikor kifogytam mindenből,már nem mertem hívni, csak könnyezve
virrasztottam, mert utána való szenvedélyes vágyam még fokozódott.
Legkedvesebb élményeim azokból az évekből maradtak, amikor egy betegsége miatt megkért hogy vegyem fel a fizetését és vigyem el neki. . Ilyenkor gyöngédsége és szeretete túlömlött mindenféle önuralom és felvett közömbösség korlátján. És noha azokban az időkben érzéseim mohó gyönyörűségét nem fokozhatta még az ijesztő gondolat, hogy elveszíthetem őt ha nem vigyázok
Csupa lélek lettem.Nem volt elég tapasztalatom, mint Neki.
Megcsókoltam Elemért ,bár ragályos betegsége volt,de nem riadtam meg ,hogy elkaphatom. Ennek a csóknak leírhatatlan édességét újra többé soha sem találtam meg..Mintha búcsú csók lett volna.
Elemért leginkább gyenge akaratom ejtette kétségbe. Mindent hangulatom pillanatnyi sugallatára tettem. Életem, amíg így az érzés vagy az ötlet irányította, ha nem is volt teljesen jó, mégsem mondhatom, hogy rossz lett volna. A munka, nyugodtság és a józanság szép terveinek megvalósítását Elemér és én tulajdonképen azért sürgettük, mert mindketten éreztük, ő tudatos értelemmel, én kissé zavaros fővel, de annál nagyobb hévvel, hogy ez a valóra-váltás végeredményében annak az akaratnak bennem való tovább-élése és megtestesülése lesz, amely Elemérben fogant meg és ébredt öntudatra. Az akarat megszilárdulása bennem kettőnk lényének erkölcsi egymásba kapcsolódása s diadalmas eggyé-olvadása lett.

Nyugdíjba szinte egyszerre mentünk ,én ötvenéves koromban,Elemér pedig hatvan hét évesen.
Ekkor jöttek a szomorú napok,amikor napközben nem találkozhattunk.De mindig vannak kivételek.Kutyát sétáltattunk a Maros partján,vagy kimentünk a város széli nagy áruházba.
De a péntek délutánok a miénk volt .Már kora délben készülődtem és dobogó szívvel mentem a lakására ,ahol átadtam magam az összes gyöngéd szerelmi játékainak.Tudta ,hogy szeretem ,bármit kért szenvedéllyel teljesítettem.
Nem kellett halljam az otthoni szöveget"Már megint kire gondolsz " szeretkezés közben az ex. férjemtől,amitől elszállt minden kedvem.
Minden kellemetlen akadályok ellenére kitartottunk egymás mellett ,annyi éven át szerelemben.
Elemérrel gyakran kimentünk a városból, fel a Váczmány tetőre ,ami elég közel volt a városhoz, sétáltunk,majd megebédeltünk az ottani vendéglőben.
Sohasem voltam annyit hangversenyeken, mint ezekben az években és sohasem érintettek felületesebben a zene hullámai, mert egyéb vágyam sem volt, minthogy mellette ülve hallgassam én is a zene bűvöletét.
Hallgattam, de nem hallottam semmit sem. És ha néha mégis figyeltem, már képtelen voltam a zene titokzatos nyelvét mindenben megérteni.

Orvosságot kerestem s minthogy nem volt bátorságom akarni az igazit, amely oly közel s ó, mégis annyira messze – saját magamban – rejtőzött, épen megfordítva tettem s ismét a bűnös gyönyörökhöz menekültem, hogy bennem a társasági élettől kioltott tüzet felszítsák. Hasztalan volt minden. A tetszés vágya uralkodott rajtam s így napról-napra halasztottam a végső elhatározást, a valóban szabad tettet: a családban való elmerülést.
Mert bűnös voltam az biztos és önző.
De gyerekeim kezét soha el nem engedtem.
A két bűn egyikéről sem mondtam le, hanem kevertem a kettőt. Vagy hogy is mondjam? Mind a kettő a gondolat és az érzelem akadályai ellen tört, amelyek ártottak volna a másiknak s így nem egymás ellen éleződtek ki, hanem egymást segítették elő.
Én rövidesen új munkahelyet kerestem ,mert még túl fiatal voltam,hogy otthon üldögéljek a semmittevők világában
Elemér tanácsolta és az ő segítségével kerültem a SANTA Poliklinika laboratóriumba.

Sajnos Elemérrel ritkábban találkozhattam ,mert közben bővült a családom,megszülettek a nagy fiam lányai,sokat segítettem nekik,így a délelőtti találkák vásárlások mind ritkábbak lettek.
Azért a péntek délutánok megmaradtak továbbra is pont olyan nagy szerelemben ,mint régebb.
Nem hogy apadt volna a szenvedély ,hanem mind jobban vártuk a következő hét pénteket.
A szerelem nem múlik,csak ha akarja az egyik fél.Ebben a kapcsolatban mindketten vigyáztunk egymásra.

A szerelem el nem múlik soha, nagy pillanataiban van örökkévalósága. Belső természete nem az állandóság, de nagyralátás volna földi embernek azt követelni az egektől, hogy ami ily csodás, az változatlan maradjon. Egy másik életben bizonyára tökéletesebb lesz és én hiszem, hogy e földön csak az elejét éljük. Valahol másutt van a kifejlődése, a magyarázata, a titka. Itten: sok kínja és még több gyönyörűsége.
Es amikor ennyi mindenen keresztül és ennyi mindent feláldozol rád esik a bomba az égből.
A leg könyörtelenebb pillanat akkor jött be ,amikor Elemér felesége egy kora reggel telefonált nekem hogy Elemér hirtelen halállal elhunyt azon éjszakán.
Egy péntekre virradó hajnalban hagyott itt minket akiket szeretett.
Vége volt. Éles fájdalmat éreztem szívemben. Többet ragadott el tőlem, mint szerelmét. Elvitte a hitem az életben s ön magamban.
Bódultan, szédülő fejjel indultam el a munkahelyemre. . A fájdalmat és az önvádat roskadozva oda vittem, ahol szerelmem utolsó, nagy jelenetei játszódtak le. Egy kis kis cukrászda a munkahelyem közelében. Ott volt minden éppen úgy, mint azelőtt. Az asztalra helyezett sárga ernyős asztali lámpa halvány, meleg fénnyel öntötte el a helyiséget. Csend és némaság volt itt s valami titkos, szótlan szenvedés lappangott. A kis szoba olyan volt, mint hallgatag, szomorú emberi arc .. . sírva borultam az asztalra.

Es mennyi mondanivalóm volt és mekkora szerelem égette szívemet.Hiányzik életemből a tekintete a homlokráncolása ,a forró kéz simogatása ,a fülembe súgott szavak selymes pillanata.

Nem tudtam Róla ,hogy cukorbeteg,soha nem mondta. Szívstop volt a halál oka.

Elemér halála egy év múlva a nyugdíjazása után, ami hirtelen történt ,mély sebet hagyott a szívemben. Nem tudom és nem is akarom elfelejteni.Itt van a szívemben amíg élek.

Még a temetésre sem mertem elmenni,nem akartam megalázni Elemér emlékét jelenlétemmel.Biztos sokan kerestek szemmel a temetőben.Ma sem tudtam elfelejteni a napokat, órákat amiket együtt töltöttünk.Nagy fekete űr maradt utána,amit nehezen hevertem ki ,és mindezt egyedül ,mert senkinek nem meséltem el semmit azonkívül amit láttak.

Utólag köszönöm, hogy engedte, hogy szeressem. Ennyi már elég. Volt idő, amikor azt hittem, többet akarok. Akartam egészen. Akartam a testét, a lelkét, a múltját. És akartam a jövőjét.. Meg kellett öregednem, hogy értsem, mi a szeretet és mi a birtoklás. Ma már tudom, enyém az adomány így is. Csak terhes ne lett volna az én nagy szeretetem. Most mindent lakat alá temettem élem az életem a két fiam szeretetében alázatosan…

Van perc, oly könnyű, mint a név,
mit egy sírkövön olvasol,
míg mondod is, csak szádon él,
kit megnevez, már nincs sehol.

eltek,múltak a napok ,hetek hónapok és mi ketten voltunk- egy.Sokat beszéltünk telefonon is ,néha órákat.

Van, hogy nem is kellenek nagy szavak, nagy gesztusok. Van, hogy nem is kell nevén nevezni. Egy gondoskodó mondat vagy egy simogatás, több érzelmet takar, mint egy szerelmi vallomás. Sokszor az az egy mondat felér egy vallomással.Nem kell mindent túlbonyolítani.
Szeretni is olyan egyszerű viszont nagy dilémmában voltunk a találka helye miatt.

Egy szerelmes, vagy vággyal teli férfi mindig kitalál valamit..

Nehéz volt megoldani a találkozást,de hétvégeken találkoztunk Elemér lakásán ,amikor a felesége elutazott a barátjával szokás szerint minden pénteken pihenni mentek három napra, a várostól nem messzire egy kis üdülőházba..

A feleségével való viszonyom érdekes módon nagyon barátságos volt tudta, ki vagyok ,én pedig tudtam ,hogy ő a barátjával jár hétvégeken egy hétvégi házba a városon kívül ,amit fenntartottak közösen a baráttal.Gondolom örvendett,hogy a férje nincs egyedül így bátran mentem én is Elemérhez.

A mai napig is hihetetlennek tűnik,jó barátnők maradtunk ketten továbbra is Gyakran meglátogatom, de Elemér nevet nem ejtjük ki soha,mert mindkettőnknek fájdalmat okozna.

Ma is úgy emlékszem a házukra, mint ahol minden elefántcsontból, ébenfából és ezüstből van. A régi bútorok különös fényben csillogtak A kapualja ablakai finom zöld, sárgás és halvány-lila fényt szűrtek át s amint beléptem, mindjárt két kő-óriás feje meredt elébem haragosan, morcosan. Minden, ami sejtelmes és nagyszerű volt, az itt találtam nála.
Újra ifjúnak és szerelmesnek éreztem magam és boldognak ,a két fiam mint két őrzőangyal őrködtek felettem.Felpezsdült a vérem,többé nem voltam az a búskomor asszony ,aki várja a részeg férjét haza.

Rendesen késő este vetődtem haza azon a napon,. Az úton szaladtam, boldogan megvacsoráztam a fiaimmal együtt Aztán olvastam s gyakran három órakor is égett a lámpám. Álmomból sokszor felriadtam. Felszakítottam az ablaktáblákat. Az éj fülledt volt; az ég tinta,- fekete. Csak szögletében pislogott egy arany csillag, mint valami odatűzött drága ék. Körülötte halvány fényfoltok remegtek, mintha odalehelt aranyfüst nyomai lettek volna, önkénytelenül is a titokzatos ház felé fordítottam a fejemet. Az udvar mélyén a fehér orgonák virágoztak.
Elemér visszaadta teljes erőmet ,és az az asszony lettem ,aki voltam hajdanában.Voltak közös témáink is de a legszebbek voltak azok a pénteki napok,amikor együtt lehettünk.
Nem sokat mesélt gyerekkoráról mint ahogy én sem,viszont elmesélte hogy van egy lánya meg egy orvos fia ,akik Haifán élnek mindketten.
A nagy erős kezei mindig forrók voltak,amivel átkarolta a nyakam, forró arcát beletemette vöröses barna, hajamba és suttogta a fülembe -szeretlek kicsi.
Szeretett úgy sétálni ,hogy karját a vállamra tette,időnként belenézni az arcomba.
Bár ismertem életének történetét nem volt titok. Tapasztalt férfi volt a nő ügyekben tudta, hogy kell a fiatal nőcskékkel bánni, és mégis volt benne valami mint egy mágnes ami vonzott ,a teste illata
gyöngédsége,határozottsága a szavak finomsága amiket suttogott,a nézése ami nem csábító jellegű hanem inkább fürkésző pillantások voltak..
Mintha szerette volna megkérdezni ,hogy szeretem -e ,de soha nem tette.
Egy dolog ami mindig zavart ,már ismeretségünk elején amikor kijelentette ,-sosem válik el a feleségétől,vallása nem engedi meg.Különben is szereti a feleségét,mint élettársat.
Az igazság ,hogy én sem akartam felesége lenni két fiú gyermekkel.Nem is volt közöttünk ilyen téma.
Fiatal korában szép ember lehetett Elemér, barna erős és határozott.. Haja olyan, mint a selyem, selymes volt az arca, a szemének fénye, olyan a finom szalmaszínbe játszó bőre is.. A homloka, a nyaka és a nagy forró kezei igazi szerelmes férfikezek ,amit csak simogatásra kellene használni.

Amikor együtt voltunk nála ,az igazi férfi legszebb tulajdonságait véltem felfedezni benne.Szerette a nőket azt tudtam ,de nem gondoltam volna soha hogy szerelmünk kitart annyi éven keresztül.

Ezek az évek alatt megismertem Elemér nővérét: Dórikát és az öccsét Jánost akik nem nagyon csodálkoztak a ki tudja hányadik kapcsolatának. Valószínű Elemér gyakran váltogatta a nőket.
Amúgy kedves melegszívű emberek voltak.
De a mi kapcsolatunkkal megmutatta ,hogy kitarthat egy nő mellett is.
Összenőttünk ,főleg a klinikai időkben ahol gyakrabban voltunk együtt ,mint amennyit a férjemmel voltam egy végben.
Reggel műtétek előtt először meglátogatott engem a laboratóriumban .Már a kolléganőim is tudtak Róla es suttogták:
– -Jön a doktor úr.
Gyorsan érkezett a kék színű moltonköpeny mindig rajta volt ,még meleg időkben is,s a fehér klinikai papucsai kopogtak végig a folyosón,amíg hozzám eljutott..Mot is hallom a kimért lépteket.
Délelőttönként gyakran lejött hozzám,vagy a cukrászdában megittunk egy kávét,amikor szabad volt.
A műtőtermek a második emeleten voltak én pedig az első emeleten dolgoztam.
Délben kivártam én amíg befejezték a műtétek egy részét,mert lévén ,hogy számára közeledett a nyugdíjazás ,bizonyos számú műtétekre alkalmazták csak,de voltak elnyúló műtétek ilyenkor megvártam,hogy együtt menjünk haza.Ilyenkor persze bevásároltunk ki-ki magának.
Nem egyszer történt meg ,hogy üzletekben ismerősökkel is találkoztunk.Már én sem de Ő sem törődött. Gondolom a fél város tudott rólunk,csak a férjem nem.
Édesek voltak az együtt eltöltött délutánok éjszaka pedig mindig vele álmodtam.
Máskülönben most is gyakran álmodom vele, simogatom álmomban is szerelmesen.
Csodás kilenc és fél évet éltem Elemérrel.
Csak egyetlen egyszer volt ,hogy szinte megjártam.
En pont úgy viselkedtem otthon mint mint azelőtt pont úgy foglalkoztam a gyerekeimmel,akár most is.
Életem legszebb évei voltak.Nem tudom visszaadni,hogy abban a férfiban mekkora gyöngédség rejlett ,annak ellenére ,hogy mondhatnám eléggé nagy darab volt.Érdekes ideái voltak mindenféléről. Szokatlanul egyéniség volt. Nagyon művelt is. Társalgás közben nem kellett kerülnie a külföldi vonatkozású témákat, világtörténelmi vagy irodalmi hivatkozásokat, melyekért némelyek megorroltak és azt hitték róla, hogy hivalkodni akar az ismereteivel. Elemér meglepően tájékozott volt ezekben. Kitűnően beszélt nyelveket. Roppant szeretett olvasni, nem csak orvosi irodalmat,bármit
Végre alkalmam volt színházba menni ,meg koncertekre..
Egy évben a Fekete tengerre mentem a fiaimmal tíz napra,őrülten hiányzott a meleg kéz simogatása és a meleg bársonyos hangja. Imádta a zenét akár csak én így az autó tele volt kazettákkal.
A kilenc es félév alatt Elemér egyszer utazott el két hétre ,hogy meglátogassa a gyerekeit.Számomra egy örökkévalóságnak tűnt.Egyetlen megnyugtató az volt ,hogy mielőtt elment ennyit mondott:
–Remélem nem keresel új társat magadnak, kicsi- míg hazajövök,súgta félig viccesen félig komolyan.
Ritkán láttam rajta ,hogy féltékeny lenne.Bár en beszámoltam az otthoni helyzetről, hogy már előtte sem volt intim kapcsolatom a férjemmel-és tudta hogy nem hazudok.
De ha megálltam a klinika folyosóján valaki férfiemberrel diskurálni ,türelemmel várt -majd megkérdezte -mit akart tőled az az ember?
Egy alkalommal szinte ,hogy botrányos helyzetbe kerültem.

Ültünk egy szombat délelőtt a mi kis cukrászdánkban, kávét kortyolgatva ,csendben beszélgetve,amikor is Elemér megszólalt kissé szórakozott módon:
– Valakit látok – mondta Elemér.
Szembe ült a bejárati ajtóval.
–Kit?
–Ne ijedj meg.
– Ki akar megijeszteni?
– Nem tréfálok. Legjobb lenne innen eltakarodni
– Mi történik ?
– Most lépett be az ajtón Dr B. I a sebész barátom,de nem egyedül.
– Kicsoda?
– A férjeddel.
– Ne tréfálj.
– Nem tréfálok.
– Rossz vicc.
– Rossz vicc, de igaz.
– Ha megfordulsz, megláthatod őket.
A két férfi egy megüresedett asztalnál foglalt helyet. Italt rendeltek ,a férjem háttal ült asztalunknak.
Elemér felállt. Lassu léptekkel az orvos kollégája felé lépett.
-Szia Imre,-hallottam
Majd közel hajolva valamit csendben beszélgettek,majd hirtelenséggel bemutatta a férjemet aki akkor az Országos Turisztikai Hivatal aligazgatója volt.Azután évek múlva leváltották az ital miatt.
Majd pont olyan lassú léptekkel visszajött ,vállamra tette kezét es annyit mondott:
– Ajánlatos lesz, ha tudomásul se vesszük őket.
Akkor én mint egy kis nyuszika ijedten fogtam meg a karját..
– Menjünk mondtam.
Gondolom a távoli bolygókon az istenek is megdöbbenhettek bátorságomon…
Eközben új vendégek jöttek; zörrentek, a tálcák,poharak és a teremben félhomály lett mi szépen eltávoztunk. Rajtakaphatott volna akkor a férjem ,de a Fortuna ott keringett felettem.

Egyszer egy versemben megírtam ezt egyszerűbben mondom, arról van szó: a férjem tudta, hogy megcsalom.. De én is tudtam annyit hogy Elemér a lét és én vagyok az élete. Én vagyok a sikoly és Ő a megmentőm.
Szeretlek,szeretlek suttogta Elemér,akkor már kint voltunk.Egyszer elmesélte ,milyen vágyak kergetik őt otthonában .Félt ,hogy talán elveszít.

Szép vallomásnak találtam.

Meg kell tanulni ,hogy boldogok legyünk. Későn jöttem rá,hogy mi magunk alkotjuk meg boldogságunkat,mert a test és a lélek egészségét, a boldogságot akkor kezdjük szeretettel ápolni, mikor már veszendőben van. Míg birtokában vagyunk, nem tudunk róla. És ezek a boldogság-gyakorlatok csak egy szempontból veszélyesek: az ember igen sokat foglalkozik ezzel a veszendő földi kinccsel. Hanem van egy nagy előnyük is: ritmusukkal lekötik a figyelmünket, úgyhogy nem vesszük észre szenvedéseinket,csak amikor már késő van .
Életem legszebb epizódjáról szeretnék írni ,amit régebb akartam de mivel nem
tudom kiverni az eszemből ,gondoltam csak megírom,ha másnak nem is de magamnak.
Ezért írtam a bevezető mondatokat,hogy tanuljunk belőle mindannyian.

Úgy éreztem hogy én, ő-benne élek, s ő csak érettem él. Mosolygása végtelen boldogsággal telített; ha hallottam édes és mégis erőteljesen öblös hangjának határozottságát, reszketni kezdtem az örömtől s a szerelemtől.Mégis van boldogság a világon, ha nekem nincs is jó házasságom.
A tökéletesség hordozója volt ő nekem s minden rajongásomnak s minden szeszélyemnek megfelelt, – szép volt számomra ha a magas homolakát ritkán összeráncolta,jelezve ha nem tetszett valami.
Az nap a kék színű póló -nadrág-ban ,igazi hódító jelenség volt.A póló kidomborította széles mellét ezzel jelezve hogy sportos ember,erős tartású termete kiéleződött az átlag emberekétől.
Régóta ismertem Elemért,még diák korom óta,de soha nem néztem rá úgy mint akit meg kéne hódítani..
Hanem tehetséges altatóorvost láttam benne.Nap mint nap láttam nemcsak a klinikán ,hanem mint szomszédot is.Tudtam hogy sokkal idősebb mint én.
Megszokott figurája ismerős volt számomra, de a- jó napot kívánok-mondaton kívül, – más nem hangzott el közöttünk. Mondhatom ,hogy kollégák voltunk úgy mint annyi más idegen-ismerőssel
akik a klinika alkalmazottai voltak.

Ha vissza emlékszem a szép időkre a majdnem tíz éves kapcsolatunkra,újra kigyúl az arcom és hevesebben dobog a szívem,-és ugyanakkor egy nagy üresség a szívem körül.
A meleg kéz erős szorítása vállamon,annyira belém idegződött,hogy szinte érzem most is ha valaki a vállamra teszi a kezét-,hogy ott van mellettem.
Aznap,amikor történt az egész,egy pénteki nap volt és a déli órákban gyors léptekkel indultam az öltözőbe ami a földszinten volt az összes alkalmazottaknak.
Nőknek külön és külön a férfiak öltözője ,egy hosszú folyosó végében.
Az öltözővel szemben egy kis cukrászda szolgált fel naponta kávét ,süteményt,különböző üdítőt , cigarettát és más kisebb apróságokért jártunk oda, szinte minden nap mindannyian.
Ahogy elhaladtam a cukrászda előtt már számtalan gondok halmozódtak az agyamban:vajon elég lesz a benzinem hazáig,vajon haza érkeztek -e fiúk az iskolából,remélem megtalálják a hűtőszekrényben tárolt ételeket amit mindig ,csak meg kellet melegíteni.

Amúgy a jégszekrényre ragasztott kis cetli jelezte mit kell ebédelni :ja és hogy be kellene térjek a piacra is,-amikor hangosan a nagy tömegben-mert ilyenkor a déli órában a műszakváltás idején
jöttek ,mentek az alkalmazottak ki haza ki akkor jött be.
Hirtelen erős, öblös hang harsant fel a kis cukrászda előtt.
-Kezeit csókolom!-Hogy maga milyen jól néz ki!
Jött tovább a szöveg [amit soha el nem felejtek!] Felnéztem ,hogy kihez szólnak .A neves altatóorvos éppen a cukrászdából lépett ki ,hozzám intézve ezeket a mondatokat.
Megköszöntem,de egy kicsit zavartan ,mert sok ember felfigyelt Elemérre!
Haza megy Baba?-kérdezte Dr.K.Elemér?
-Igen -köszönöm szépen -néztem Rá zavartan- de Ő csak bólintott és banánt bontogatott közben.
-Ő még dolgozik,ő még marad, mert különben haza vitt volna.
-Furcsán szinte kutatólag, fürkészve nézett rám.
Elcsodálkoztam magamban-mi a csoda ezt az embert évek óta ismerem ,még amikor gyakorlatokra jártam ,ott volt mint előadó gyakornok,igaz akkor még fiatalabb volt.
Kezdtem elhessegetni a gondolataimat erről az eseményről.Sok mindent tudtam Róla.
Különös, de annyi év alatt még egyszer sem gondoltam múltjának kifürkészésére; féltem elhomályosítani a varázs tükröt, mely elém bűvölte képét, mégis meg nem állhattam, hogy egy s más, inkább férfi mivoltjára, mint tehetségére vonatkozó mende-mondára fel ne füleljek. Annyit tudtam róla hogy házas és két gyermek apja ,akik már nagyobbak és külföldön élnek,azt is tudtam,,hogy nagy nőcsábász hírében áll és hogy Elemér és felesége nyílt házasságban élnek, és büszkék rá. Felesége is ismert ember a városban.Tanárnő-angolt
nyelvet tanít a középiskolában.
Mindezek nem érdekeltek,mert soha nem vetettem rá szemet inkább Ő vetett szemet rám.
Távozásomkor az újságárus mellett haladtam át s gépiesen belenéztem egy hírlapba. Azt hiszem, valami börze-lap lehetett. …
Megremegtem még gondolatára is és büszkeségem is berzenkedni kezdett ,hogy kiszemelt volna engem mióta elvált a volt barátnőjétől,szinte egyedül láttam mindig a sötétkék kis Ladájával közlekedett.
Jól ismertem ,mint orvost már csak azért is mert egy negyedben laktunk.
Utólag megtudtam,hogy Ő is ismerte a hátteremet ,az egyik:- hogy Édesapám a Városi Főorvos és előadó tanár az Orvosi Egyetemen.
Pechemre azt is tudta ,milyen házasságban élek.Ezt gondolom a szomszédságnak köszönhetem
Egy kicsit töprengtem s tekintetem a még mindig kezemben tartott újságon volt s hirtelen ezen a két soron akadt meg:

Vidéki bokrétaünnep- "Sanitas " az Egészségügyi Szakszervezet rendezi az utolsó bokréta átadást ,a Régenieknek adják vissza csokrukat a Bucsin-tető közelében levő Putna-tetőn S ezek a végtelen egyszerű szavak különbnél-különb benyomásoknak új sorát indították meg bennem: a rég elfelejtett idők voltak, messzi visszhangja az édes gyermekkori ünnepeknek.Ismertem ezt az ünnepet.
– Kürtök és dobok szóltak a távoli hegyhát s erdő felől: a lányok virágot fontak füzérbe, daloltak, s szalagos bokrétákkal díszítették Régebb leányvásárnak is neveztük. .Gyakran mentem én is a fiaimmal ,minden hónapban. Az újságot magamnál tartottam,de az eszemben ott vibrált a Dr.K.Elemér hangja ,széles válla és nap barnította arca hatásos volt az őszes hajához egyben.

Útközben elintéztem a piaci ügyeimet ,majd haza érve ,a fiaimmal csevegtünk a napi eseményekről.
Megegyeztünk ,hogy újra elmegyünk a bokrétaavatásra.
Este amikor lefeküdtem, nem találtam nyugodalmat. Egész fiatalságom elvonult emlékezetemben. Ez az állapot, melyben élek nem tarthat sokáig ,a részeges férjem mellett.Többször akartam válni ,de mindig a gyerekeimre gondoltam,nem akartam idegen apát hozni nekik.Nekem csak a gyerekeim voltak fontosak számomra.
Csak bámultam rá, ahogy feküdt otthon, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szerettem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba – ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint egy idegent aki csak fekszik és a túlvilágról nézi a zajló életünket.
Teltek a napok Dr.K. Elemért nem láttam Közeledett a hétvége és készültünk a fiaimmal a Bucsinra az ünnepségre.Minden bokoravatáson voltam, régebb a férjemmel, de mióta Bacchus barátja lett nem mentem vele sehova. Ő a kocsmába, én és a fiaim,mindenfele,amerre csak akartak ők is
Sokat napoztunk, fürödtünk a hozzánk közel levő Weekend Telepen.
Amellett itt a Maros mellettünk, nem kellett messzire menjünk fürödni.
Közben ,hogy mindenki megértsen,a férjem nem hiányzott soha tudva ,hogy milyen öntudatosan teszi tönkre az életünket.

Csodalatos szép őszi nap volt a Bucsinon. A lassan sárguló levelek szomorúan lógatták fejüket, időnként megélénkülve amikor a nap ragyogott.
A Tarisznyás Márton Néprajzi Múzeum csodálatos épülete előtt megálltunk és elcsodálkozva néztük a szépséget.
Fiaim boldogan kerülgették a nagy területet közben ismerős fiúkra találtak,hiszen nagy részünk Marosvásárhelyről voltunk.Körbejártunk mindent amíg megkezdődött a körtánc.

Sokk-sok cserepes, hegyes tetőcskéje van, a múzeum házának, vöröslő homlokzatát sárga szegletkövek csipkézték, előtte hársakkal s szilfákkal kerített zöldellő térség s a fák lombjait áttűzdelték a lenyugvó nap lángszerű sugarai. A pázsiton kislányok táncoltak körbe-körbe s közben anyáiktól tanult régi dalokat énekeltek, méghozzá olyan természetes szépségű székelységgel, hogy az ember hálát adott a sorsnak, amiért itt élhet az ősi Székely -földön, ahol már több, mint nyolc évszázad óta dobog Erdély szíve.
Szinte én voltam egyetlen asszony ,alig voltam akkor negyven éves .A legtöbben fiatal lányok voltak jelen és persze férfiak minden kórosztálya jelen volt.

A körben, ahol jártuk a táncot, hirtelen észre vettem a sok ember között Elemért is, sportosan felöltözve könnyű nyári nadrágban, sötétkék selyemingben.
Amikor hirtelen, a tánc fordulatait követve, máris a kör közepében találtam vele magam.A derekáig értem talán egy kicsivel fentebb. Azt mondták, hogy csókoljuk meg egymást, s rá a körtánc s a karének gyorsabb lett, mint valaha. Amikor megcsókoltam, nem állhattam meg, hogy meg ne szorítsam a kezét. Őszes hajtincsei meglegyintették arcomat. S ettől a pillanattól fogva valami ismeretlen zavar hatalmasodott el rajtam.
– Hogy visszaléphessen a táncoló körbe, a férfinak énekelni kellett valamit. Alighogy leültek körülötte, mély bariton, olyan enyhén-fátyolos hangon, mint amilyen ezekké a ködös vidékeken élő férfiaké szokott lenni ,bár Ő nem erről a vidékről származott, elénekelt egyet a mélabúval és szerelemmel teli régi románcot. Meglepődve hallgattam,nem is gondoltam ,hogy ez a nagy ember énekelni is tud.Én biztos nem tudtam volna előhalászni emlékeimből egy éneket sem.Látszott hogy nem először jött ö sem erre a tájra..

Éneke közben a nagy fákról árnyék ereszkedett reánk s a feljövő újhold világa éppen rá esett ámuló körünk közepében. Elhallgatott és senki sem merte megtörni a csendet. A pázsit sűrű páradarabkákkal volt tele, melyek fehér pehelyként a füvek hegyén lebegtették tova.
Nagy csend lett az ének után,mintha mindenkit megvarázsolt volna a dal.
-Végre felkeltem s a múzeumi épület előterére futottam, ahol nagy, domborműves fajansz-csebrekben babér ágak voltak. Két ágat hoztam, melyek egy szalag segítségével hamarosan koszorúvá váltak. S akkor Elemér fejére illesztettem ezt az ékességet; áttetsző levelei meg-megcsillantak az őszes haján a sápadt holdsugárban. Olyan volt mint egy Dante férfi figurája..

Csodás hétvége volt számomra .Elemér lassan felém tartott es mosolyogva mondta:-tudtam, hogy itt lesz,láttam a kezében a lapot olvasni akkor ott az öltözőfolyosón.
Egyedül jött ?-kérdezte határozottan.

-Nem dehogy a fiaimmal, siettem a válasszal,nehogy valami eszébe jusson.

-Gondoltam haza viszem magukat.,miközben kérdően nézett szemembe.Most sem tudom ,hogy
miért -mintha meggyőzni akart volna valamire.

Mi is autóval vagyunk – köszönöm szépen.
A hazautazás előtt, tábor tűzet rittyentettek a fiatalok,mi pedig körbeülve meredtünk a felcsapó lángokba,mélán .Mindenki valamit álmodott amíg égett a tűz,elképzelve a lehetetlent!

Késő este értünk haza holtfáradtan,de ugyanakkor boldogoknak és szabadoknak éreztük magunkat mind a hárman.Otthon ugyanolyan hangulat uralkodott,mint máskor,de senkit nem érdekelt
Igen boldogok voltunk és fáradtak ,hogy még vitatkozzunk is.

Izgalmas vadászat zajlott hónapokon át, végre sok kínzó vágy és csillogó remény után diadalmas teljesülés! Ez éppen akkor, minden idegemet, minden szerelmi vágyamat, minden érzékemet lekötötte. a megtalálás lehetősége. Soha ennyi titkot még nem éreztem és nem ismertem
Nem tudtam elképzelni ,hogy vannak férfiak ,akik figyelembe veszik a női érzelmeket és aszerint
viselkednek
Számomra minden mozdulata új és kellemes volt,minden mozdulatában benne volt a
férfi vágya társa iránt,a finomságra és érdeklődésre kialakult férfi ösztön mintaképe volt.
A férfiak ma is szeretik a legjobb arcukat és legvonzóbb férfitulajdonságaikat kidomborítva meghódítani a nőt, majd időt és lelkesedést nem kímélve addig ,amíg a nő is behódol nekik.
Egy férfi, aki a szerelem művészetében jártas beszédes és hízelkedő: gyorsan megtalálja az asszonyok szívét, még ha nem is valami hires, nevezetes is! Azonban ama férfi, aki ebben az ügyeskedésben kitűnik, semmiféle különösebb nevet nem kap.
Vigyázva, tapogatódzva, ha lehetséges, gyengéden törtessünk előre a Titkok Titkának birodalomba
Vidáman kérdezte egy nap tőlem-akkor már tegeződtünk.

-Péntek délutánonként megfelel neked ,hogy találkozzunk nálam otthon ? -kérdezte Elemér.
– Ott leszek,-suttogtam,de magamban vívódtam hogyan hajtom végre az ígéretem.
Ekkortól kezdtem gondolkozni ,hogy mit veszek fel és a legapróbb hibákat is észrevettem testemen.
Az idők is múltak és testem is változott két szülés után.
Titokban olvasni kezdtem a francia írókat is és elképedve láttam hogy a női test egészsége és a kifejlett asszonyi formák buja virágzása lantosra talált és polgárjogot nyert a szerelem világában.
Titkos találkozásaink a gyönyörűségek és rettegések állandó transzában folytak le. Mindent másképp láttunk, ítéltünk meg ilyenkor. Elemér mintegy nagy szakértő hozta magával a titokzatosságnak sleppjét.
Elemérben nagy, szinte természetfölötti erőt láttam. Percekig álltunk s néztük egymást. A boldogságnak és az örömnek olyan kiteljesülését éreztem magunk körül, hogy az akadályokat már meg sem láttam. Mintha rettenetes magasságban repültünk volna, ahonnan szelíd emelkedésnek látszanak az óriás hegyek.
Folytatom

Ma szeretnék nagyon jó lenni

hozzád,árnyék lenni holdesésben

nesztelen lendülnék amerre járnál

s ha megunnál eltűnnék testetlen.

Ma szeretnék drága, szent lenni

ritmus mely lázas ereidben ég,

perc lelkedben,szerenád, óra 

mi viszatérít mit elért az ég.

Ma szeretnék varázsként nyílni

kedvedben, hol kis méh vagy szállsz

illatozni tárult kehellyel

zsibbasztóan míg megkívánsz.

Ma szeretnék vágyad lenni

szobrok bronza, havasok kékje

babonás csend ,megoldott rejtély

szívedben béke,végtelen béke.

Egymásra lelünk mégis te meg én

szép végű lesz e szerelem regény

felhők bánatok és sötét napok

borúján a Nap ismét kiragyog.

Egymásra lelünk bár egész világ

irigyen kígyót -békát is kiált

százszemű furfang semmiségbe vész

ha én szeretlek és ha te is szeretsz. 

Egymásra lelünk a felhők felett 

él még az Úr látja a szíveket

tudja milyen tisztán szeretlek

segítő karját kinyújtja én felém.

Nem is volt boldog ki nem könnyezett

nem is szeretett ki nem könnyezett

a napfény sem örök,sem ború

a dal is úgy szép ,ha szomorú.