a hutlenség[1]

Meg kell tanulni ,hogy boldogok legyünk. Későn jöttem rá,hogy mi magunk alkotjuk meg boldogságunkat,mert a test és a lélek egészségét, a boldogságot akkor kezdjük szeretettel ápolni, mikor már veszendőben van. Míg birtokában vagyunk, nem tudunk róla. És ezek a boldogság-gyakorlatok csak egy szempontból veszélyesek: az ember igen sokat foglalkozik ezzel a veszendő földi kinccsel. Hanem van egy nagy előnyük is: ritmusukkal lekötik a figyelmünket, úgyhogy nem vesszük észre szenvedéseinket,csak amikor már késő van .
Életem legszebb epizódjáról szeretnék írni ,amit régebb akartam de mivel nem
tudom kiverni az eszemből ,gondoltam csak megírom,ha másnak nem is de magamnak.
Ezért írtam a bevezető mondatokat,hogy tanuljunk belőle mindannyian.

Úgy éreztem hogy én, ő-benne élek, s ő csak érettem él. Mosolygása végtelen boldogsággal telített; ha hallottam édes és mégis erőteljesen öblös hangjának határozottságát, reszketni kezdtem az örömtől s a szerelemtől.Mégis van boldogság a világon, ha nekem nincs is jó házasságom.
A tökéletesség hordozója volt ő nekem s minden rajongásomnak s minden szeszélyemnek megfelelt, – szép volt számomra ha a magas homolakát ritkán összeráncolta,jelezve ha nem tetszett valami.
Az nap a kék színű póló -nadrág-ban ,igazi hódító jelenség volt.A póló kidomborította széles mellét ezzel jelezve hogy sportos ember,erős tartású termete kiéleződött az átlag emberekétől.
Régóta ismertem Elemért,még diák korom óta,de soha nem néztem rá úgy mint akit meg kéne hódítani..
Hanem tehetséges altatóorvost láttam benne.Nap mint nap láttam nemcsak a klinikán ,hanem mint szomszédot is.Tudtam hogy sokkal idősebb mint én.
Megszokott figurája ismerős volt számomra, de a- jó napot kívánok-mondaton kívül, – más nem hangzott el közöttünk. Mondhatom ,hogy kollégák voltunk úgy mint annyi más idegen-ismerőssel
akik a klinika alkalmazottai voltak.

Ha vissza emlékszem a szép időkre a majdnem tíz éves kapcsolatunkra,újra kigyúl az arcom és hevesebben dobog a szívem,-és ugyanakkor egy nagy üresség a szívem körül.
A meleg kéz erős szorítása vállamon,annyira belém idegződött,hogy szinte érzem most is ha valaki a vállamra teszi a kezét-,hogy ott van mellettem.
Aznap,amikor történt az egész,egy pénteki nap volt és a déli órákban gyors léptekkel indultam az öltözőbe ami a földszinten volt az összes alkalmazottaknak.
Nőknek külön és külön a férfiak öltözője ,egy hosszú folyosó végében.
Az öltözővel szemben egy kis cukrászda szolgált fel naponta kávét ,süteményt,különböző üdítőt , cigarettát és más kisebb apróságokért jártunk oda, szinte minden nap mindannyian.
Ahogy elhaladtam a cukrászda előtt már számtalan gondok halmozódtak az agyamban:vajon elég lesz a benzinem hazáig,vajon haza érkeztek -e fiúk az iskolából,remélem megtalálják a hűtőszekrényben tárolt ételeket amit mindig ,csak meg kellet melegíteni.

Amúgy a jégszekrényre ragasztott kis cetli jelezte mit kell ebédelni :ja és hogy be kellene térjek a piacra is,-amikor hangosan a nagy tömegben-mert ilyenkor a déli órában a műszakváltás idején
jöttek ,mentek az alkalmazottak ki haza ki akkor jött be.
Hirtelen erős, öblös hang harsant fel a kis cukrászda előtt.
-Kezeit csókolom!-Hogy maga milyen jól néz ki!
Jött tovább a szöveg [amit soha el nem felejtek!] Felnéztem ,hogy kihez szólnak .A neves altatóorvos éppen a cukrászdából lépett ki ,hozzám intézve ezeket a mondatokat.
Megköszöntem,de egy kicsit zavartan ,mert sok ember felfigyelt Elemérre!
Haza megy Baba?-kérdezte Dr.K.Elemér?
-Igen -köszönöm szépen -néztem Rá zavartan- de Ő csak bólintott és banánt bontogatott közben.
-Ő még dolgozik,ő még marad, mert különben haza vitt volna.
-Furcsán szinte kutatólag, fürkészve nézett rám.
Elcsodálkoztam magamban-mi a csoda ezt az embert évek óta ismerem ,még amikor gyakorlatokra jártam ,ott volt mint előadó gyakornok,igaz akkor még fiatalabb volt.
Kezdtem elhessegetni a gondolataimat erről az eseményről.Sok mindent tudtam Róla.
Különös, de annyi év alatt még egyszer sem gondoltam múltjának kifürkészésére; féltem elhomályosítani a varázs tükröt, mely elém bűvölte képét, mégis meg nem állhattam, hogy egy s más, inkább férfi mivoltjára, mint tehetségére vonatkozó mende-mondára fel ne füleljek. Annyit tudtam róla hogy házas és két gyermek apja ,akik már nagyobbak és külföldön élnek,azt is tudtam,,hogy nagy nőcsábász hírében áll és hogy Elemér és felesége nyílt házasságban élnek, és büszkék rá. Felesége is ismert ember a városban.Tanárnő-angolt
nyelvet tanít a középiskolában.
Mindezek nem érdekeltek,mert soha nem vetettem rá szemet inkább Ő vetett szemet rám.
Távozásomkor az újságárus mellett haladtam át s gépiesen belenéztem egy hírlapba. Azt hiszem, valami börze-lap lehetett. …
Megremegtem még gondolatára is és büszkeségem is berzenkedni kezdett ,hogy kiszemelt volna engem mióta elvált a volt barátnőjétől,szinte egyedül láttam mindig a sötétkék kis Ladájával közlekedett.
Jól ismertem ,mint orvost már csak azért is mert egy negyedben laktunk.
Utólag megtudtam,hogy Ő is ismerte a hátteremet ,az egyik:- hogy Édesapám a Városi Főorvos és előadó tanár az Orvosi Egyetemen.
Pechemre azt is tudta ,milyen házasságban élek.Ezt gondolom a szomszédságnak köszönhetem
Egy kicsit töprengtem s tekintetem a még mindig kezemben tartott újságon volt s hirtelen ezen a két soron akadt meg:

Vidéki bokrétaünnep- "Sanitas " az Egészségügyi Szakszervezet rendezi az utolsó bokréta átadást ,a Régenieknek adják vissza csokrukat a Bucsin-tető közelében levő Putna-tetőn S ezek a végtelen egyszerű szavak különbnél-különb benyomásoknak új sorát indították meg bennem: a rég elfelejtett idők voltak, messzi visszhangja az édes gyermekkori ünnepeknek.Ismertem ezt az ünnepet.
– Kürtök és dobok szóltak a távoli hegyhát s erdő felől: a lányok virágot fontak füzérbe, daloltak, s szalagos bokrétákkal díszítették Régebb leányvásárnak is neveztük. .Gyakran mentem én is a fiaimmal ,minden hónapban. Az újságot magamnál tartottam,de az eszemben ott vibrált a Dr.K.Elemér hangja ,széles válla és nap barnította arca hatásos volt az őszes hajához egyben.

Útközben elintéztem a piaci ügyeimet ,majd haza érve ,a fiaimmal csevegtünk a napi eseményekről.
Megegyeztünk ,hogy újra elmegyünk a bokrétaavatásra.
Este amikor lefeküdtem, nem találtam nyugodalmat. Egész fiatalságom elvonult emlékezetemben. Ez az állapot, melyben élek nem tarthat sokáig ,a részeges férjem mellett.Többször akartam válni ,de mindig a gyerekeimre gondoltam,nem akartam idegen apát hozni nekik.Nekem csak a gyerekeim voltak fontosak számomra.
Csak bámultam rá, ahogy feküdt otthon, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szerettem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba – ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint egy idegent aki csak fekszik és a túlvilágról nézi a zajló életünket.
Teltek a napok Dr.K. Elemért nem láttam Közeledett a hétvége és készültünk a fiaimmal a Bucsinra az ünnepségre.Minden bokoravatáson voltam, régebb a férjemmel, de mióta Bacchus barátja lett nem mentem vele sehova. Ő a kocsmába, én és a fiaim,mindenfele,amerre csak akartak ők is
Sokat napoztunk, fürödtünk a hozzánk közel levő Weekend Telepen.
Amellett itt a Maros mellettünk, nem kellett messzire menjünk fürödni.
Közben ,hogy mindenki megértsen,a férjem nem hiányzott soha tudva ,hogy milyen öntudatosan teszi tönkre az életünket.

Csodalatos szép őszi nap volt a Bucsinon. A lassan sárguló levelek szomorúan lógatták fejüket, időnként megélénkülve amikor a nap ragyogott.
A Tarisznyás Márton Néprajzi Múzeum csodálatos épülete előtt megálltunk és elcsodálkozva néztük a szépséget.
Fiaim boldogan kerülgették a nagy területet közben ismerős fiúkra találtak,hiszen nagy részünk Marosvásárhelyről voltunk.Körbejártunk mindent amíg megkezdődött a körtánc.

Sokk-sok cserepes, hegyes tetőcskéje van, a múzeum házának, vöröslő homlokzatát sárga szegletkövek csipkézték, előtte hársakkal s szilfákkal kerített zöldellő térség s a fák lombjait áttűzdelték a lenyugvó nap lángszerű sugarai. A pázsiton kislányok táncoltak körbe-körbe s közben anyáiktól tanult régi dalokat énekeltek, méghozzá olyan természetes szépségű székelységgel, hogy az ember hálát adott a sorsnak, amiért itt élhet az ősi Székely -földön, ahol már több, mint nyolc évszázad óta dobog Erdély szíve.
Szinte én voltam egyetlen asszony ,alig voltam akkor negyven éves .A legtöbben fiatal lányok voltak jelen és persze férfiak minden kórosztálya jelen volt.

A körben, ahol jártuk a táncot, hirtelen észre vettem a sok ember között Elemért is, sportosan felöltözve könnyű nyári nadrágban, sötétkék selyemingben.
Amikor hirtelen, a tánc fordulatait követve, máris a kör közepében találtam vele magam.A derekáig értem talán egy kicsivel fentebb. Azt mondták, hogy csókoljuk meg egymást, s rá a körtánc s a karének gyorsabb lett, mint valaha. Amikor megcsókoltam, nem állhattam meg, hogy meg ne szorítsam a kezét. Őszes hajtincsei meglegyintették arcomat. S ettől a pillanattól fogva valami ismeretlen zavar hatalmasodott el rajtam.
– Hogy visszaléphessen a táncoló körbe, a férfinak énekelni kellett valamit. Alighogy leültek körülötte, mély bariton, olyan enyhén-fátyolos hangon, mint amilyen ezekké a ködös vidékeken élő férfiaké szokott lenni ,bár Ő nem erről a vidékről származott, elénekelt egyet a mélabúval és szerelemmel teli régi románcot. Meglepődve hallgattam,nem is gondoltam ,hogy ez a nagy ember énekelni is tud.Én biztos nem tudtam volna előhalászni emlékeimből egy éneket sem.Látszott hogy nem először jött ö sem erre a tájra..

Éneke közben a nagy fákról árnyék ereszkedett reánk s a feljövő újhold világa éppen rá esett ámuló körünk közepében. Elhallgatott és senki sem merte megtörni a csendet. A pázsit sűrű páradarabkákkal volt tele, melyek fehér pehelyként a füvek hegyén lebegtették tova.
Nagy csend lett az ének után,mintha mindenkit megvarázsolt volna a dal.
-Végre felkeltem s a múzeumi épület előterére futottam, ahol nagy, domborműves fajansz-csebrekben babér ágak voltak. Két ágat hoztam, melyek egy szalag segítségével hamarosan koszorúvá váltak. S akkor Elemér fejére illesztettem ezt az ékességet; áttetsző levelei meg-megcsillantak az őszes haján a sápadt holdsugárban. Olyan volt mint egy Dante férfi figurája..

Csodás hétvége volt számomra .Elemér lassan felém tartott es mosolyogva mondta:-tudtam, hogy itt lesz,láttam a kezében a lapot olvasni akkor ott az öltözőfolyosón.
Egyedül jött ?-kérdezte határozottan.

-Nem dehogy a fiaimmal, siettem a válasszal,nehogy valami eszébe jusson.

-Gondoltam haza viszem magukat.,miközben kérdően nézett szemembe.Most sem tudom ,hogy
miért -mintha meggyőzni akart volna valamire.

Mi is autóval vagyunk – köszönöm szépen.
A hazautazás előtt, tábor tűzet rittyentettek a fiatalok,mi pedig körbeülve meredtünk a felcsapó lángokba,mélán .Mindenki valamit álmodott amíg égett a tűz,elképzelve a lehetetlent!

Késő este értünk haza holtfáradtan,de ugyanakkor boldogoknak és szabadoknak éreztük magunkat mind a hárman.Otthon ugyanolyan hangulat uralkodott,mint máskor,de senkit nem érdekelt
Igen boldogok voltunk és fáradtak ,hogy még vitatkozzunk is.

Izgalmas vadászat zajlott hónapokon át, végre sok kínzó vágy és csillogó remény után diadalmas teljesülés! Ez éppen akkor, minden idegemet, minden szerelmi vágyamat, minden érzékemet lekötötte. a megtalálás lehetősége. Soha ennyi titkot még nem éreztem és nem ismertem
Nem tudtam elképzelni ,hogy vannak férfiak ,akik figyelembe veszik a női érzelmeket és aszerint
viselkednek
Számomra minden mozdulata új és kellemes volt,minden mozdulatában benne volt a
férfi vágya társa iránt,a finomságra és érdeklődésre kialakult férfi ösztön mintaképe volt.
A férfiak ma is szeretik a legjobb arcukat és legvonzóbb férfitulajdonságaikat kidomborítva meghódítani a nőt, majd időt és lelkesedést nem kímélve addig ,amíg a nő is behódol nekik.
Egy férfi, aki a szerelem művészetében jártas beszédes és hízelkedő: gyorsan megtalálja az asszonyok szívét, még ha nem is valami hires, nevezetes is! Azonban ama férfi, aki ebben az ügyeskedésben kitűnik, semmiféle különösebb nevet nem kap.
Vigyázva, tapogatódzva, ha lehetséges, gyengéden törtessünk előre a Titkok Titkának birodalomba
Vidáman kérdezte egy nap tőlem-akkor már tegeződtünk.

-Péntek délutánonként megfelel neked ,hogy találkozzunk nálam otthon ? -kérdezte Elemér.
– Ott leszek,-suttogtam,de magamban vívódtam hogyan hajtom végre az ígéretem.
Ekkortól kezdtem gondolkozni ,hogy mit veszek fel és a legapróbb hibákat is észrevettem testemen.
Az idők is múltak és testem is változott két szülés után.
Titokban olvasni kezdtem a francia írókat is és elképedve láttam hogy a női test egészsége és a kifejlett asszonyi formák buja virágzása lantosra talált és polgárjogot nyert a szerelem világában.
Titkos találkozásaink a gyönyörűségek és rettegések állandó transzában folytak le. Mindent másképp láttunk, ítéltünk meg ilyenkor. Elemér mintegy nagy szakértő hozta magával a titokzatosságnak sleppjét.
Elemérben nagy, szinte természetfölötti erőt láttam. Percekig álltunk s néztük egymást. A boldogságnak és az örömnek olyan kiteljesülését éreztem magunk körül, hogy az akadályokat már meg sem láttam. Mintha rettenetes magasságban repültünk volna, ahonnan szelíd emelkedésnek látszanak az óriás hegyek.
Folytatom