Békesség a szívben
A messzeség felé
Csak meg ne álljak soha-soha én
Nem verhet akkor gúzsba száz varázs.
Legyen az életem büszke szárnyalás,
tiprott hadak közt, éjben csodafény.
Ha talpam alá durva tüske nőtt
sarut kötök fel, azzal gázolok.
Csábítsanak csak titkos távolok
s ne adjon utam puha pihenőt.
Emelhetnek már szörnyű gátakat,
Mert intenek a győztes ormokon,
én ifjú vágyam tűzzel átragad.
Sok földi jó számomra veszve rég:
a Múzsa csókja érte homlokom :
már eljegyzett az áldott messzeség.
Siró furulya
Nem búgok,mint sok sipú orgona
királyi hangszer sem leszek soha
Mesterheged ű ,is alig leszek
Ne várjatok ilyennek emberek.
kürt sem leszek,messzire harsanó
Fáradt ajkamról lágyan kel a szó
De ha jlárok alkonyos mezőkre
Es elmerengek holdas dombtetőre
a boldog múltak,hogy visszatérjen
tünt kedvetek utan epedek méyen
hallotok olykor síró furulyat
mely egykedvüen kesergi dalat.
Borong az őszi napsugár. . .
Borong az őszi napsugár.
. .
Borong az őszi napsugár,
Oly szép, oly álmodó a fény
,Remegve, ábrándozva jár
A gond s a vágyak tengerén.
A bimbót, mely fakadni kezdett
Homály a sirba kergette,
S a bokron, melyen rózsa lengett
Madár a fészkét szétszedte.
A hervadó ősz bús ölében
Fájós, magasztos érzetében,
Mereng szivem s a múltba téved
Ábrándvilágom Isten véled!
Teli dermedes
A télvert parkba néha kimegyek.
A lomb lehullott, üresek a fészkek,
A levéltelen ágak közt benéztek
Kíváncsian a hósapkás hegyek.
A lomb lehullott, üresek a fészkek
Lakóik elszállottak szerteszéjjel.
Bús, ólmos szárnyán korán jőn az éjjel
A nyári álmodások elenyésztek.
Téldermedés a termőkedvű nyárra
Csak szél sivit, de csendesek a kertek
A zengőlelkű szép idők leteltek.
Nagy hó feküdt a hallgató határra.
A zengőlelkű szép idők leteltek,
De nem haltak meg, alszanak a kertek.
Nagy hó feküdt a hallgató határra,
S a hó alatt a rög a tavaszt várja.
Borong az őszi napsugár
Borong az őszi napsugár
Borong az őszi napsugár,
Oly szép, oly álmodó a fény
Remegve, ábrándozva jár
A gond s a vágyak tengerén.
A bimbót, mely fakadni kezdett
Homály a sirba kergetett
S a bokron, melyen rózsa lengett
Madár a fészkét szétszedte.
A hervadó ősz bús ölében
Fájós, magasztos érzetében,
Mereng szivem a múltba téved
Ábrándvilágom Isten véled!