A messzeség felé

Csak meg ne álljak soha-soha én 

Nem verhet akkor gúzsba száz varázs.

Legyen az életem büszke szárnyalás, 

tiprott hadak közt, éjben csodafény.

Ha talpam alá durva tüske nőtt

sarut kötök fel, azzal gázolok.

Csábítsanak csak titkos távolok 

s ne adjon utam puha pihenőt.

Emelhetnek már szörnyű gátakat,

Mert intenek a győztes ormokon, 

én ifjú vágyam tűzzel átragad.

Sok földi jó számomra veszve rég: 

a Múzsa csókja érte homlokom : 

már eljegyzett az áldott messzeség.