Május.

Május.

Ott ténfergek a teremtett világ végén,

E szörnyeteg május elvakit.

A bodza bokor hozza a nyíló csillagait

Faggatom az illatait hátha éreznek irántam  valamit.

A lombok között még valahol ott bóbiskol az éjszaka, ki aludni nem bír,

De már sorsom mint az alkonyat 

Batyút kötve jön felém.

Kalapja alatt gyepet pödörve sötét hideg sír,

Hol a rögökre ágyat vet a remény.

Karon fogva ballagunk, 

Mosolyod előtt mint két jó cimbora.

De mire kiteljesedik rajta is a kikelet,

Mögöttem bezárja tán kapuit ez iskola.

Csak a szavak hagynak nyomot utánam,

A betűk melyek mint gyűrött bárányfelhők 

Csordába legelésznek az égben.

Tán jó pásztorom lesz tekintheted,

Mely nedvesség nélkül terelget e légben.