Kézen fogva.

 

Ma kézen fogva sétáltam a májussal,

Esélyt adva utoljára idebent az életnek.

Legyen mit meggyónni,

Ha a dögszagú csuhások egyszer ide tévednek.

 

Mert idén minden más lett,

Szívedben az ismeretlen vadon, mégis mézelő liget.

S lassan nem is vágyok haza innét,

Pedig ott megbocsátották már a bűneim, azokat, amiket…

 

Szemem előtt virágzik a vadgesztenye magától,

S ím, orgonát is szagoltatsz velem?

Megterített oltár lett e vacak világ, s ereimben misebor a vegyszer,

Most félek igazán a haláltól, ha csak, nem sütkéreznék inkább tekintetedben,

Minthogy elrejtsen egyszer a hűs verem.

 

Gic, 2021/ május/ 15.