Függő vagyok.

 

Játéka voltam a perceknek,

Martaléka a maradék időmnek.

Még én jó magam gyermek maradtam,

A vágyaim lassan felnőttek.

 

Elkésni látszottam minden honnét,

De mikor az első virág nékem kibújt.

Tiszán és szűzen lett áldozat, az egyik felem,

S magával vitt a kárhozat, még a világ másfelé indult velem.

 

Nem segítenek a szavak!

Csak öldösöm magam velük, nincs is itt helyük!

Erem vágásérett lett, mint az öreg erdő,

Jó lenne más már ide, aki eljő, aki szebben bánik velük.

 

Én csak élni akartam igazán!

De e világban, értetlen az ember.

Partra vetődtem egy kis faluban, s innét,

Ha elhinnéd, magával sodor majd egyszer a csillagtenger.

 

Itt heverésztem egy darabig,

Melyben drog volt az oxigén, s néhány elem.

S mire felocsúdtam,

Elvonási tünet lett a szerelem.

 

Micsoda csoda lett minden perce,

S többet ígért néha, mint a csillagok.

S ha függővé lett az isten e teremtésben,

Hát tudja, meg hogy én is az vagyok.

 

2018/ 04/ 12/ 19:00