Elfogyott a remény.

 

Plébános úr, ha látja az istent,

Kérem, szóljon neki, hogy idelent elfogyott a remény.

Pedig én győzködtem, hogy maradjon, akár egy idegent,

Ha másé nem is, csak az enyém.

 

Fehérbárd lelkem deres, s már erre jő,

Kujtorog, keres a halál, megtalál, mint galambot a vércse.

Plébános úr, ha maga se bízik már,

Legalább mondja az ördögnek, hogy a lelkünk ne kísértse.

 

Bomlásra várva,

Így ülök életem romjain s nézem…

Guberálok a törmelékből,

S ami akad azt addig újra élem.

 

Volt egy énem! Ami igazán sosem volt boldog,

A tenyerembe helyezett árkok, ezt az ábrát temetik.

Éppen szárnyat bontó soraim végén fed lap lesz a pont,

És be nem fejezett graffitik.

 

2021/11/14.