Egyszer arról álmodtam.

 

Hogy hozzád érek te világ,

Úgy ahogy az isten teremtett.

Mint amikor anyámnak szedtem a virágot,

A selymes réten, de rengeteget.

 

Ahogy a nap sugarai, elveszni szerelmesen,

Kik, ha elérik a földet.

Én úgy imádkozok keservesen,

Ha már nem leszek, ébrezd fel másba is e csöndet.

 

 

Mert a pórból vétettem, s te csodákat is tettél végettem akkor,

Még a szó is tőled származik, mit hozzád sikong e gége!

Igyekszem kimondani mindent,

Mit nem hall meg a kor mégse.

 

Nehéz a sors, ha hisz az ember, azért faggatja folyton a lelkiismeret,

Még az a kevés boldogság is bűn  benne, s odáig káros.

De az hogy mégis léteztem,

Csak a csodával határos.

 

Gic/ 2022/05/10