Bár letehetném.

 

Csendesen úszott a tekintetem,

Odafent az ég vizében.

Mint eltévedt bárányfelhő,

Ki távol mindentől, s oly hiszékeny.

 

A délután függönye lassan ereszkedik,

Lesve éberségünk mennyire álmos.

Mögötte nesztelen vágtat az ismeretlen,

Deres paripáján a kozmikus táltos.

 

Bár csak letehetném a terhemet közbe,

Mint a kútról vederrel vánszorgó anyóka.

De messze vagy, hogy kívánjak, s mire pislantok,

Patád szikrája a csillagok fényébe vesztek már az óta.

 

Maradnak az álmok hát,

Melyek a valótlan holnapba kergetnek.

Melyek ujjbab sebeket ejtenek, és nem gyógyulva,

Csak tépik őket s hegednek.

 

2020/ 02/ 28/ 19:18.