Apámhoz.

TURIKARI68•  2021. április 14. 19:00  •  olvasva: 53


 

Egy- egy hang még megül a csend között,

De már ő is nyomorék.

Rád néz néha a külvilág egy ablakon,

Kinek stáció volt a mankó és a kerekesszék.

 

Éppen május volt odakint, s az idő kezében a távirányító

Lőttek rád a határba.

 

lőszer  volt a tárba! s nem ürült a heveder rakasz.

A reklámok alatt jött a fájdalom, meg a morfium tapasz.

 

Saját lelkére száradva,

Testén néhány branül, mint a stigmák.

Már nem segítenek rajta az orvosok se,

S az éles kések inkább csak bicskák.

 

Még nincs hely a patológián

Pedig lenne kedved elcsábulni.

S irigykedve lested a fákat májusban,

Hogy bezzeg a leveleknek lesz idejük elsárgulni.

 

Már rutinból zokogott a nővér,

A papot látni sem bírtad.

De nem mehetsz, még én azt nem mondom!

Mert még néha egy ponton, elém ugrik arcod

S ahogy visítottam mikor a hajamat nyírtad.

2019/10/24/ 09:10

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vihar2021. április 14. 20:16

Csak ennyi: huhh!😮

Perzsi.2021. április 14. 19:49

Te jó ég, de mellbevágó vers! Különösen az utolsó 2 sor.

Mikijozsa2021. április 14. 19:10

bezzeg a levelek -azoknak minden lehet - fogad részvétem

Mikijozsa2021. április 14. 19:09

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom