Anyám és a kutyája.

TURIKARI68•  2022. január 9. 19:26  •  olvasva: 83


 

Egy napra úgy emlékszem vissza,

Mintha tegnap lett volna.

Tinta csurgott a pennán, lazán még,

Ahogy az idő diktált, mondotta a magáét, tollba.

 

Ahogy anyám és Rozi várták az estét,

Keresték az alkony puha álmos testét,

S rajta a holdat, hogy aludjon.

És aztán másnap a fényt,

Hogy kifolyjon belőle minden ugyan azon a lyukon.

 

Lelkem a nagy detektív kitudja tán,

Hátha haza bóklászik még az árva.

Mert a remény ajtaja még, nyitva…

Ahogy Rozi onnét a költőt, anyám a fiát várja.

 

De hiába ha már csak,

A sorok között lakok.

Akár égen a csillag, ha világossá válnak a szövegek,

Majd kinyílok akkor, mint a fényes ablakok.

 

Tán idehív egyszer még a madárdal,

Versenyt futni megint élettel és halállal, az igeszóra.

Hogy elinduljak feléd anyám a pirkadatból,

Harmatos leveleken én is, a kis bicebóca.

Oroszi/ 2022/01/09.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!