A ténfergő időhöz.

TURIKARI68•  2021. február 27. 16:20  •  olvasva: 54


 

Kapkodva írok már,

Mert agyamba a szövetek bomlanak.

Én sietnék e börtönből,

De a falak lassan omlanak.

 

S közben e ténfergő időnek,

Fogalma sincs, hogy kibe botlott.

Csak ült rajtam az univerzum, mint a fias tyúk,

Ki odafönt, csillagokat kotlott.

 

Te ráérsz, tudom,

S én csak pillanat leszek benned.

De tán, mint a szivárvány a manóknak,

Mint egy kincset, azon méltán haza enged.

 

Azzal mit idebent gyűjtögettem,

De szép szemedből előbb még csalfa könnyeket szedek.

Már csak addig lesnélek még muszáj lesz,

S indulok is, mielőtt szerelmes nem leszek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom