A színdarab.

 

Árnyékok futnak a porba,

Megcsonkított napsugár melegíti deres szakállam.

Óriási léptekkel kuncsorog a bánat felém,

Gyere csak! Jó helyed lesz itt nálam.

 

Elférsz itt belül,

Nem kell boldognak lenned szüntelen.

Becsapva önmagad,

Itt teheted azt, ami vagy bűntelen.

 

Az egész bolygó egy nagy színpad,

S kezdődik is az első felvonás!

Úgy hittem én rendező leszek, de ereimben megdermedt a tinta,

S most úgy teszek mintha, költő volnék,

Pedig nem vagyok csak tollvonás.

 

Az emberi természet sötét démonai,

Már ott ülnek a páholyba.

S felrándul a ködfüggöny, hol kakaskodó fácán künn a réten!

Sörétes gondolatok várják is őt, forró ölelésben.

 

Alkatilag lehetnének,

Ők is vadak.

De fantáziájuk gyorsabba golyónál,

S előbújnak akkor az agarak.

 

 

Mekkora pazarlás ez!

A szomszédban még csak baktériumok sem hemzsegnek.

Nem biztos, hogy jól tette a dramaturg,

Hogy tejhatalmat adott az embernek.

 

2018/ 09/ 30/ 07:15