A kereszt.

 

Ha kilehelné lelkét,

E szegény pára teste.

Tán, mint felhő jönnék ismét a temetőket járva

Virágokat ötözni az este.

 

Mint egy messziről jött vándor,

Ki könnyekből alakot ölt, akár egy langyos zápor.

Leülök melléd a zuzmós kövekre, mind ahányszor, s némán hallgatok!

Ott várlak, hogy aszott szemeidnek előcsaljam a harmatot.

 

Utánad tévedt tekintetem,

Egyre gyakrabban nem talál! Mert mint egy megszállott

Kukkoltuk a mennyországot az élettel, ő meg én.

Ki felett önfeledt őrködik a halál,

De hittem, hogy a hold is csak egy lyuk lehet odafent az éjszaka közepén.

 

Oroszi temető. 2021/ 06/ 01/