A garabonciás.

TURIKARI68•  2021. március 24. 16:58  •  olvasva: 41


 

Szólongattam a tavasztündért,

Egész testem oly fáradt.

Oly lassan virágzott ki a barka is,

Szívem ritmusában alig dobbant egypárat.

 

Elmúlni csak úgy?

Egyszer csak abba marad a ketyegés.

Mint az órán, melyen nem húz többé senki,

Biológiailag is megszűnik

A fájdalom, s a remegés.

 

Voltam iskolába álmodozó,

Kit a füzetben kordába tartott a szamárvezető.

Felnőttnek paraszt, túrtam a földet,

Csábítottak s csábítottam, cselédet, s úri hölgyet,

S hű fia a lírának, de leginkább jó szerető.

 

Már nincs visszaút,

Elkezdtem írni és kész!

Voltam depressziós,

Melyben messze vittek a gyógyszerek,

De nem segítettek sem ők, sem az éles kés.

 

 

 

Megjártam a poklot hetven hétszer,

S mire betűim kikelnek a nyomdában,

Mint langyos földben a zöldségmag.

Nem mondhatok mesét már,

Se fimnak, se lányomnak.

 

Sétapálcát kaptam az időtől,

Mint egy garabonciás diák.

Haza utazok a böjti szelekkel,

Mint az imák.

 

2019/ 04/ 12. 18:36.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom