Különös barátság (Novella)

Aaron görcsösen rándult össze. Új volt neki ez az érzés. Maga az érzés, mint olyan, félelemmel töltötte el. Félelem? Már a szó is hátborzongató. Épp elégszer látta odafentről. Lassan feltápászkodott. Testét kisebb nagyobb sebek borították. Némelyik vérzett is. Milyen különös dolog ez is! Pirosas,és kissé édeskés, fémes ízű. Igen, megkóstolta. Itt minden olyan új. Pedig évezredeken át figyelte őket. Az embereket. Hogyan élnek, mit miért tesznek. A mai napig nem tudta kiismerni őket. Mindig felfedezett valami újat bennük.Óvatosan lépkedett a kertes házak utcáján. Itt nehezebb eltűnni, ha valakinek szemet szúrna

Csecsemősírásra lett figyelmes.  Tétovázott, de a kínzó tudásvágy, az ismeretek gyarapítása miatt érzett kíváncsiság győzött. Pontosabban mérlegelt. A kockázati tényezőket számlálgatta. Miután nem számított végzetes veszélyre, belesett a kerítésen.Egy apró mózeskosárban göndör, barna hajú kislányt pillantott meg, az udvaron Szelídgesztenye színű kis szemecskéiben fájdalom ült. Aaron látta ezt a kifejezést elégszer, sőt, többet is a kelleténél. Tudta, a pici  jó ideje lehet már egyedül, s elhagyatottnak érzi magát. Bizonyára már éhes és szomjas is.De hol lehetnek a szülők? A leglogikusabb dolgot cselekedte. Becsengetett.Sokszor csengetett. Nem jött ki senki. Ekkor becsengetett a következő házba. A szomszédnak nem kellett semmit mondani, futva sietett segíteni. Későn.Az idős hölgy, a nagymama már nem élt.  Az események felgyorsultak. Megérkezett az anyuka, szinte egy időben a mentővel és a rendőrökkel. Míg Aaront kihallgatták, végignézte az emberek reakcióit. Ez az, ami annyira elbűvölte.  Ott, fent, kedvenc szórakozása volt, hogy tippeket, fogadásokat kötött magával. Néha nyert, de sokszor nem. Hiába olyan "egyformák", mégis, ahányan vannak, mind-mind más.Szokatlan  volt csak az újonnan jött érzéseire hagyatkozni. Meztelennek érezte magát, hiszen itt lent nem hallotta a gondolatokat.Észrevétlenül akart távozni, de az anya, Ancsika megállította. Kérem, ne menjen el! Szeretném megköszönni a segítségét! Ha ön nem jár erre... Tudja, csak késő este értem volna haza a munkából. Hárman élünk itt. Éltünk.- sírta el magát a nő. Nem tudom, hogyan tovább. Dolgoznom kell, de hova teszem addig Pancsikát? Beletelt még jó 3 órába, mire elcsendesedett a ház. Aaron megetette a picit, ellátta és lefektette. Nem a művelet volt új neki, azt a memóriája tökéletesen rögzítette és tárolta. Az érintés, a szagok, a valós, tudatos szemkontaktus, ez mind-mind elementáris erővel hatott rá. Mennyi, de mennyi ember nézett már szembe vele! Csakhogy senki sem tudta, kit, mit néz, s azt sem tudták, hogy ő nézi és látja őket.Most a kicsi Panna viszont tényleg őt nézi, és látja is...

Már több mint  hét  éve élt velük, hátul a nyári kislakban. Ancsival úgy beszélték meg, hogy szállás és ellátás fejében Aaron lesz a kislány bébiszittere. Napi 13 órán át voltak együtt, csak kettesben. A férfinak ez kapóra jött. Megfigyelhette, hogyan fejlődik egy ember lelke. Gyakran látta, hogy már a zigótába beleinplantált lélek  növekszik, de hogy miként, azr még sosem látta a maga teljes valójában. Így,ebben a formában nem. Eddig csak láthatatlanként adhatott hozzá a lélekhez, ott ahol igényelték, most azonban  teste is volt hozzá. Teste, és fizikai valósága, kézzelfogható tettei szépen gyarapították a két nő lelkét. Öröm volt magát, a gondolatait felfedezni a pici lányban. A szavaiban, tetteiben. Okos, talpraesett leányka lett, aki örömmel készülődött az új tanévre..De még előtte izgatottan várta a szülinapi buliját. Aaron különös meglepetéssel készült. Egy üres , vastag naplót vett Pannának, mellé pedig matricákat, és egy játék a betűkkel társasjátékot. A nagy nap estéjén , bármilyen izgatott is volt a kislány, Aaron mégis csak akkor adta át az ajándékot, mikor mindenki elment már. Panni kérdőn nézett a férfira. Ezekkel mit kell csinálnom?  Szeretném, ha magad jönnél rá.- felelte a férfi. Mikor eljön az ideje, tudni fogod.  Ezen az estén Ancsika egyedül fektette le a lányát. Mire a kertbe ért, Aaron már mindent elpakolt. A nő hálás tekintettel köszönte meg, és finoman megérintette a karját. Ne, kérem ne. Sosem kérdezte ki vagyok, honnan jöttem.Nem kellett.-mondta a nő. Az első pillanattól kezdve tudtam, különleges élőlénnyel van dolgom. Különben nem kértem volna, hogy legyen az életünk része. De még most sem tudja, ki is vagyok. Sok mindent bevállaltam ezalatt a 88 hónap alatt, de ez meghaladja az erőmet.Aaron a  gyerekszobába ment, és lassan magába szívta a szoba és a kislány illatát. Tengernyi, kincset érő élménnyel,de nehéz lábakkal indult kifelé.Visszament Ancsihoz..El kell búcsúznom, nem maradhatok tovább.Nem akartam Pannit elszomorítani, főleg a mai napon nem.Kérem köszönjön el tőle a nevemben.A nő szeme megtelt könnyel. Szó nélkül ölelte át a férfit, majd hirtelen kiszakította magát a karjaiból, és a házba rohant.

Másnap reggel a kicsi lány hiába kereste a barátját.Anya,Aaron hol van? El kellett mennie. Kérte, mondjam meg neked, hogy szeret, és ne haragudj rá. Mindig veled, benned lesz. Tudom anya.-szólt a kislány. Már tegnap tudtam, hogy el fog menni. Láttam a szemeiben.- Fent, a végtelenben, halkan zümmögött a számítógép. Aaron a monitoron át látta a fogadott családját. Látta a nőt, azt a nőt, aki egy felbecsülhetetlen mondattal köszönte meg létezését, mikor  élőlénynek, különleges élőlénynek titulálta őt. Látta ahogyan Panni minden este beragaszt a naplóba egy matricát, és szépen , gyöngybetűkkel levelet ír.:Kedves Aaron!...