VIHARSZEM

VIHARSZEM

Lilás felhőktől opálos az ég, nagy vihar dúl,
magenta színű villámoknak a hada tódul.
Recsegve, dörögve végigszakítja, az eget,
sziluettfáknak a törzsén csavar, váj menetet,
tajtékos ég alatt csak neon-Mária alak
dereng s sercen kékeseken s a városi falak
visszhangzanak sötéten, s neon-Mária felé
a türkiz szél, egy bordós levelet sodor elé!
Arrébb lámpafény narancsos bűvkörében egy fa,
ágai xilofon játékot játszanak itt ma.
Mögöttük templom s rózsaablak szemével figyel,
ahogy egyre közelebb érek minden lépéssel.

Hatalmas mennydörgéseket vaku villám kísér,
és míg a villámlás tart valami szentség elér!
Fluoreszkáló rózsaszínes derengés; talán
a szentlélek volt az, s lángot hagyott ó kanócán
a szívemnek, s a szél se tudta eloltani már!
Sivító vihar suttogott és szava fülbe száll:
"Gyümölcséről ismerszik meg a fa!" és éreztem
milyen ha, öröklétben rügyezik ki a lelkem!
Abban a pillanatban a viharszem fölém ért
soha nem láttam még olyan szent és tiszta békét!
Napfényszerű világosság töltött el ott mindent,
ragyogott a fű, s a virágok a fákon, Istent
kiáltottam, a vándorló édennek közepén,
de mire eszméltem már el is múlt e tünemény!

és a boldogság s a vidámság a viharszemmel,
ellobogott fekete és türkiz-kontúr széllel.
De a mécses lobogott bennem rendíthetetlen
e vad ítélet éjjelen ez tartott életben!
Szilluet-város mögött a fényreklámok fölött
Vérhold ült meg kráterekkel a vad-felhők között!
Sötét éj volt egy sötét városban, hol utcákon,
a zörejes szél tombolt a színlelt barátságon!
Barátság mely nem volt soha ember s ember között,
mert idő után az érdek mindig kiütközött!
Lépést tettem lépés után kicsiny mécsesemmel,
s arra gondoltam hova búj ki nem bír semmivel?
Egy hontalan didergett, ott, az egyik sarokban,
egy cukormázas kirakat mellett, kapualjban.

Ráadtam a kabátomat s akkor láttam, én is
benne is kigyulladt a kis mécses, ég hát más is!
S ha egyszer lángra kap valami az nagy fénnyel ég
ha nem ma de napról napra terjed ez széjjel még!
A hontalan arcán egy kristályos könnycsepp gördült
benne a mi világunk fejjel lefelé görbült...
Aztán lefolyt ó maszatos és felpüffedt arcán!
Most már két kis mécses égett, de már úton voltam.

Mert sok emberben nem ég még a láng, űr van belül

csillagképek és spirálos galaxisok nélkül...

2020. november. 21.