MihalyffyBalazs_Blogja

GENEZIS: 1:5

,, A világosságot nappalnak nevezete Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: első nap."

 

Látjuk, olvassuk, hogy a két minőség ami már itt megjelent, megjelenik: Ádám mint a szkíta nép megtestesitőjében és Évában a héber nép megtestesitőjében csúcsosodik ki. Az egyik a fény, a Nap. A második a Hold az éj, a titokzatosság. -A névadás fontos! Azzal, hogy nevet adunk, megnevezünk egy tárgyat, embert, szellemet, valamiylen szinten hatalmunk lesz felette. (Jobbján a szkíták, a Nap, balján a Hold a héberek.)
,, Azután este lett és reggel: első nap."  Tehát egy forma nélküli, még kibontakozó, nyiladozó világban a két ősprincípium elkezdett reakcióba lépni. Majd beált a rend. Kialakult a szisztéma, a megszabott idő mind  akét elemnek, beállt az egynsúly, meg lett az első nap, mely szimbólikus inkább. S ez az első nap ismétlődik az idők kezdete óta.

GENEZIS: 1:6

,, Isten újra szólt: >A vízek közepén keletkezzen szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között, úgy is lett.<"

 

A ,, vizek közepén" - kifejezés alatt egyfajta képlékeny határterületet kell értenünk, a két szféra, a két dimenzió között. Az anyagi világ, a legalacsonyabb, legmélyebb hangzású szféra ekkor zárúlt le végleg. Egzaktan. 

Figyelemre méltó a "vizek" kifejezés. Ebbőli is látható, hogy több, éteri és képlékeny szféra volt, az új anyagi világ fölött. Most, Isten határozottan elválasztotta ezt a legalacsonyabb szférát az összes többitől. Tehát a világok határán egy erős és strapabíró energiamezőt hozott létre ami nehezen átjárható.

 

II. fejezet

GNEZIS 1:2

"A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek felett."

 

A fenti idzetet bontsuk több részre. Előszőr is vizsgáljuk meg ezt a részt: "A föld puszta volt és üres..." A föld is és az anyagi világ önmagában értelmetlen volt. Nem volt, célja, nem volt benne rend. "Puszta volt és üres." Mint egy teljesen üres raktár, egy nem használt filmstudió. Állt egymagában, cél és dinamika nélkül, pusztán létezet. A szövegrészlet így folytatódik: " sötétség borította a mélységeket". Ez azt mutatja, hogy a világ, az űr, mint egy nagy sátor, vagy zsák; vagy egy épület megvolt kezdetkor. Csak éppn nem volt berendezve. De még nem volt benne élet, nem volt benne dráma, mozgás. Sem szószerinti, sem átvitt értelemben. A nagy isteni tervet, még homály fedte. A tapasztalást, a sorsokat, a "Mélységeket" még homály fedte és "sötétség borította." A lelkeknek még nem volt szabad bejárása a fizikai világba, erre a síkra. Hiszen az épitkezésre sem mehetnek be a leendő lakók. De olvassuk tovább: " Isten lelke lebegett a vizek felett". A vizeket itt a formálodó világ energiáiként kell értelmeznünk. Isten lelke a kreativitás, a termtésvágy és a szeretet ott volt ebben a sötét helyen, és épitkezett lépésről lépésre.

GENEZIS 1:3

" Isten így szólt legyen világosság és lett világosság."

Ha az Örökkévaló teremteni akar, akkor mindig szól, információt bocsájt ki. Tehát ige lesz, azaz cselekszik. Ez a legmélyebb beavatás. Először is megtudjuk belőlle, hogy a termetéshez cselekvés elhatározás kell. Aztán azt, hogy az információ alapú világban, információ kibocsájtás által teremt, vagyis szól: legyen. S a világosság alatt, bizonyosan a Krisztust kell értenünk. Aki az Úr "fia". Belőlle kivált entitás. Az első teremtmény. Hiszen ő a világ világossága. Ő az a fény, és cél ami bevilágítja ezt a teret, a fizikai világot. Ő az aki otthonossá teszi. Ő tőlle válik élővé és élhetővé. S lett. Ez is kétértelmű, utal a testetöltés misztériumára.

GENEZIS 1:4

"Isten látta, hogy a világosság jó, Isten elválasztotta a világossságot a sötétségtől."

 

Itt már másfajta világosságról van szó nem Krisztusról, hanem a világot átjáró értelmről. Isten tudta, hogy ez hasznára válik a termtett világnak és elválasztotta az értelmetlenségtől. Az első fejezetben jelzett kettősság ekkor jelenik meg. A szeretett különválik a gyűlölettöl. A fény az árnyéktól, a jó a rossztól. Duálissá szakad a világ. De mindez jó, mert ezenek a változása adja a világ dinamikáját.  

 

 

Előszó

 

   Kedves Olvasó! Ezt a könyvet, az Úr 2023. évében, azaz a (h)éber naptár szerinti 5784. évben kezdem. Ebben az évben vonúlt be a Plútó a Vízöntő konstenlációba, házába. 2023.Március 23-án. Ez az ukrajnai katonai müvelet, első évfordúlóján történt. Ugyanebben az évben teljesedet be Ezékiel próféta 38. Fejezetében leírt támadás Izrael ellen, Irán és Oroszország közbenjárásával. Megtámadták Izraelt s a háttérben "Ros Mesek és Tubal fejedelme" áll.
   Már körübelül, másfél hete tart az Izraeli háború, mikor égi jelenést kaptam és vele együtt indíttatást, hogy írjak; hogy megírjam A MAGYAR ZOHÁRT! Mint jó scriptor, szorgalmasan fogok írni, értelmezeve a Tóra, a zsoltárok, a próféták és az evangéliumok szövegeit, igehelyeit; mert az Égtől erre indittatást kaptam! Munkámban a Szent István Társulat Bibliáját valamint különböző rabbinikus írásokat, fogom használni amiknek igehelyeit fel fogom tüntetni!

I. fejezet

GENEZIS 1:1

,, Kezdetkor teremtette Isten az Eget és a Földet."

 

   Rögtön kezdetkor szembetűnik a kettőség: Ég és Föld. Fent és Lent. Könnyű, tömör. Ruganyos, robosztus. - Két minőség. Két Princípium. Az Ég: az éteriséget jelöli, a Föld pedig az anyagi világot s nem csak a föld bolygót.
   A Mózesnek lediktált szövegben érdmes megvizsgálnunk, megfigyelnünk a szavakat és a sorrendet! Minen bevezetés nélkül, a szöveg, a fordítás elenk tárja, hogy: rögtön kezdetkor történik mindez. Nem késöbb, nem utólag, pontosan akkor történt és pont úgy, ahogy írva van. A kezdetekkor Isten, Elohim, az Úr megteremtette az éteri szférákat. Erre utal az, hogy előszőr az ég kifejezés szerepel! Tehát az éterikus szférák elöbb voltak, mint az anyagi világ vagy létsík. Ebből következően: a fizikai, a földi  világ, az anyagi világ, az éterikus szférák mintájára lett megtermentve, megalkotva, megkonstrúálva. Ezt Hermész Triszmegisztosz, - a (h)éberben Hénok próféta - is alátámasztja, aki azt írja a Corpus Hermeticumban: "Amint Fent, úgy lent."  Ez a tömörített, összepréselt, zsúgorított de tartalmát megörzött bölcsesség nem csak a teremtés digitális, holografikus voltába ad betekintést - hiszen az atomok világa nagyban hasonlít a kozmosz világára. Vagyis: a mikrokozmosz megegyezik, tehát azaonos a makrokozmoszal. Amint mi bennünk is milliónyi apró élet, kiscsiny s mikroszkópikus sejt-gép zsizseg, szorgoskodik, munklkodik, egyszóval él; úgy mi magunk is zsizsegünk a bolygó felszínén, az adott kúltúra sejtjeként. (Mert az adott kúltúra, azaz nyelv élőlény mely mi általunk lép be a fizikai, anyagi világba és ölt testet.) - Túl ezen: ez az idézet rávílágít arra, hogy az égi világ szerkezete, konstrukcíója, felépítése nagyban hasonlít a mi világunkéra, hiszen a miénk arról lett mintázva.
   Ott is vannak nemzetek, azaz hatalmas lélekkörök, lélekcsaládok, társlelkek. Épületek, szervezetek és itézmények, feladatkörök és különböző tevékenységek. Szféráktól függően. Mert minden onnan jön át, a mi síkunkra. Csak éppenséggel, a földi, a fizikai létsíkon a létsík durvasága miatt, otrombábban, ügyetlenül jelenik meg a mi világunkban. Tehát a fizikai világ megalkotásakor már létezett az elvont világ, az éterikus világ, a platóni értelemben vett ideák világa. Platónnál maradva: a felszíni világ, az ideák világa elöbb volt, mint maga a barlang s annak hamis, vetített, szimulált árnyék-világa. 
Hogy is szól az első igehely? - ,, Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet." A szövegben így olvassuk: ,, és a földet." Mint Ádám és Éva. (Igaz, ott volt egy közbeső rész, az apokriff íratok tanúlsága szerint: Lilith. Ősképe a feministáknak. Ha ezt nem számítjuk, szembeötlő a hasonlóság. Mint Látjuk: Ádám a férfi, az éteri, a magasratörő minőség volt elöbb. Aztán a különválás, az oldalborda szimbolúmával jelzett folyamat révén,  testet öltött Éva az anya -> anyaG! A mater, a matéria az anyagi világ vagy minőség. Itt két értelmezési síkhoz jutunk:
1.) Első értelmezési síkon: majd ahogy látni fogjuk, Ádám az éteri világot szimbolizálja. Éva pedig az anyagit és földit. Ebben az esetben az Ádám által szimbolizált éteri-lelkeket, a fizikai,anyagi világ vitte "bűnbe" a kisértés, a Kisértő által.
2.) Második értelmezési síkon: úgy is értelmezhetjük, hogy az égi és földi minőség, két ősprincípium Ádám és Éva. Melyet megtestesít Ádám: a Nap, a férfi; és az apa utáni öröklési-származási elv, a nappal, a solisztikus naptár és a világ első, őskúlturája a Nímród törzse, szkíta nép. Ebből a kiválást szimbolizáló oldalborda által létrejött zsidó nép a másik: Éva a nő, a Hold, az éjjel. Az anyai ágon öröklődő valás és etnikum, a Lunasztikus időszámitás. Mert ez a két nép: a szkíta Izrael és a zsidó Juda a világ két legősibb népe. S ez a kettőség, ez a két minőség rögtön kezdetkor jelen volt.

 

K Ő F A R A G Ó K

I. ATLANTISZ ELVESZETT HABJAI  

 

                A tojás alakú légisikló csendesen bukkant elő, az idilli rózsaszín felhőpamacsok közül. A nap ragyogott, s milliónyi fényküllője meg is csillant a járművön. A szerkezet ereszkedésbe kezdett, az alatta körkörös szigeteken elhelyeszkedő Atlantisz városára.

                A sziget mesterséges volt, s ha a fő reaktort maximumra kapcsolták az energiahálózat meg tudta hajtani a hatalmas rotorokat, amik a szigetet, ha nem is az űrbe, de a légkőrbe fel tudták emelni egy esetleges szökőár elől. Sőt mi több haladni is tudtak vele, ha ez nagyon muszáj volt. De olyan csendes időben, mint amilyen az a nap is volt csak csendben lebegett a türkiz hullámok között a sziget.

                A tojás alakú légjáró a sziget legbelsejénél landolt, a sziget központban, ami szintén egy nagy kör alakú mesterséges sziget volt. A leszállópálya fémből volt, ezen halkan koccant a tojás három kitámasztója mikor az földet ért az égbe törő, acél és üveg felhőkarcolók között. Az égi járműből két fehérruhás alak és egy fekete tógás alak szállt ki, akinek a köpenye egy ezűt félholddal volt összefogva. Pontosabban ez egy egész, sematikus hold volt, csak a félhold ezüstből volt és különleges írás díszitette míg az árnyakba borúló részét, egy csiszolt fekete drágakő alkotta. A Félholdon és az árnyékos részen is volt egy-egy szem ezüstből, de az árnyékos részen ez a szem nem lehunyva, hanem kinyitva volt. Ez a kicsi és sejtelmes, sötét bross tartotta össze a fekete tógát.

                A három alak a tojás alakú gépből átsétált a legközelebbi toronyházig, ahol szintén egy fekete tógás alak várta a megérkező Mestert. Az ajtóban várakozó férfi, Aura volt, fekete hajú, sötét szemű atlantiszi fiatal férfiú, tanonc ragban. Amint meglátta a Mestert közeledni kéttagú kíséretével azonnal elmondta az Atlantiszi köszöntést.  

-          A nappal a mi éjjelünk…

-          És az éjjel a mi nappalunk! – fejezte be a köszöntést a Mester.

Majd a tanonc ismét szólt:

-          Uram! A csillagok állása is kedvező, a szerencse velünk.

-          Jól van! Válaszólt a sötét tógás, ősz hajú, szakállas Mester. Minden készen áll?

-          Igen Mesterem! – Hajlott meg enyhén Aura, majd hozzátette – már nagyon vártuk ezt a napot!

Bementek a futurisztikus épületbe. Ahogy haladtak egyre beljebb és beljebb az ajtók, ezek a robosztus díszes, ezüst domborművel díszitett szárnyas ajtók maguktól nyíltak ki. Végül elértek a legbelső térbe, a laboratóriumhoz.  

                Bent kékes fény remegett és a különböző műszerek fényei ebben vegyültek el. Mindenféle műszer volt itt, ami egy laboratóriumban elképzelhető. Holografikus vetítőkön mindenféle ábrák villództak. Mikor a fekete tógás Mester belépett ebbe a hatalmas csarnokba a holografikus vetítők éppen a központi idegrendszerről vetítettek képeket, sárgás-zöldes fénnyel.

-          Nos? – kérdezte a mester végig tekintve a termen.

Tekintete megakadt a kékeszöld lombikokban növekedő embriókon.  

Ekkor egy közepes fokozatban lévő kutató professzor lépett oda a Mesterhez, az Atlantiszi főpaphoz, aki egy személyben birtokolta a spirituális és földi hatalmat. (Bár az előbbi, akkoriban mást jelentett.) A professzor elkezdett magyarázni.

-          Az ön gondolat menetén elkezdünk fejleszteni az emberi génállományon. Mind a központi idegrendszert módosítottuk a következő generáció számára, mind a vér összetételét.

Ekkor az embrióktól átlépett a holografikus vetítőhöz, ami a központi idegrendszert ismételve vetítette.

-          A központi idegrendszerben kialakítottunk egy olyan biológiai szervet, pontosabban eszközt a reptilia agy fölött, az agy belsőjében, ami képes az ultraibolya tartományt és az azon túli esetleges frekvenciákat érzékelni. Ezt úgy terveztük, hogy csak nagy kémiai reakciók esetén nyíljon ki.

-          Nagyszerű, a vízióm megvalósul! – Helyeselt a Mester.  

-          És ez még nem minden!  Az ön elgondolása mentén, kialakítottunk a vérbe bejutattható mikroszkopikus robotokat. Ezek egyfajta mágneses, elektronyos mezőt hoznak létre a testben, és közben eltárolják az emlékeket. Ez a mező miután a biológiai hardver megsemmisült, túléli azt. Sőt annyi energiát felhalmoz a biológiai hardverből, hogy szinte örök életűnek mondhatjuk ezt az éter testet.

-          Bravó! Tényleg nagyot haladtak előre!

-          Köszönöm Mester de ez még nem minden! Még van egy dolog!

-          Mondja, bátran!

-          A szerv, amiről meséltem…

-          igen?   

-          Nos az. képes észlelni ezeket az étertesteket. Uram, azt hiszem kijelenthetem, hogy legyőztük a halált.

A Mester meg akart szólalni, mikor fülbemaró sziréna kezdett el visítani s mindenhol vörös fény villódzott. Atlantisz egész területén egy holografikus alak jelent meg s a következőket mondta:

-          Figyelem! Figyelem! Az egyik másik kísérleti telepen egy hiba miatt, felrobbant egy hatalmas töltet. Iszonyatos szökőár tart a sziget felé kérem kezdjék meg az evakuációt mert a sziget egy meghibásodás miatt képtelen a helyváltoztatásra. – Ezután az üzenet ismétlődött elölről.

A fekete tógás kutatócsapat és a fehérruhás segítők azonnal elkezdték összeszedni, a lombikba zárt embriókat és a kutatási eredményeket kimentették kristálylemezekre. A legtöbb dolgot már éppen ki menekítették, mikor egy műszer a nagy kapkodásban meghibásodott. Az eszköz magasfrekvencián, mindenkit besugárzott egyfajta programozással. Egy végeláthatatlan programkódot töltött minden ember agyába, ott Atlantiszon és a műhold rendszeren keresztül, szerte a földgolyón.

-          Ó ne! – Kiáltott a professzor.  

Miközben mindenki idegesítő és magas frekvencián sípoló hangot halott. Mintha valami süvítene a levegőben csak egyfajtában.  

-          Mi történik kérdezte a Mester!

A professzor válaszolt:

-          Emlékszik még a szabad akarat és predesztináció kísérletre?

-          Igen? – Ordította a mester a sípoló hang közben.  

-          Nos azzal is sikerrel jártunk. Működik.

-          Micsoda!?

-          Igen Jól hallotta, Uram, működik!

-          A kísérlet konklúziója az, hogy szabad akarattal csak a káosz van, predesztinációval pedig rend!

-          És mi történik most?

-          A szerkezet – mutatott a sípoló hang felé – Most egy végtelen programkódot táplál magasfrekvencián a DNS állományunkba. És ha nem hajtjuk végre a programot akkor az kiakad. Ha kiakad az átmeneti őrületet jelent a központi idegrendszernek. De ez egy helyreállitó program: az őrület után ugrik egyet a végtelen kódolásban és minden megy tovább. Igy tápláltunk művészekbe verseket, képeket, filozófusokba gondolatotokat, tudósokba képletet. Igy ők magukról azt hitték igazi zsenik, közben csak a program dolgozott bennük. De azok ideiglenes programok voltak. Uram, a hangból ítélve mi most mélyprogramozást kapunk!

-          Vagyis?

-          Genetikailag örökíteni fogjuk ezt a végtelen és előre kódolt programot. És az útódaink ugyan úgy megöröklik mint mi.

-          És az az éterikus test, amiről beszélt? Mely túléli a halált?

-          Attól tartok uram két esélyes a dolog, ilyen kísérletben nem volt részünk. Lehet abban az állapotban már nem hat, lehet akkor is nem tudjuk.

A sípolás már elviselhetetlen volt, a füleikből már folyt a vér. Közben a sziréna ismétlődött de a sípolás elnyomta.

-          Uram! Bármi legyen a program azt teljesítenünk kell, mert az adatbázisból mindenkinek sorsot tápláltunk az agyába.  És ah nem teljesiti a program iszonyú károkat okoz majd a civilizációnkban és az emberekben. Szerepeket találtunk ki, történeteket arra az esetre ha a mi fejlett civilizációnk megsemmisülne. Hogy az a fejlődési fok, ez a magas szint ne vesszen el. Csak a szerepeket be kel tölteni, ez a sorsnak a megtalálása. Igy a fejlett mechanizmus révén a civilizáció sose tud annyira berogyni, hogy abból sose nőjön vissza. Ez volt az eredeti cél, előttünk nem volt célja az életnek, csak voltúnk. Uram mi adtunk értelmet az életnek! A növekedést! Ez a program fő tétele. Minél több az utód, annál több szerepet oszt ki a program. Mert a sejtébe beletáplált program észleli és kommunikál minden más sejttel. De beépítettünk egy funkciót, ha végrehajtja a tömérdek mesterséges intelligencia által generált parancs-sort, akkor elnyeri a szabad akaratot. Olyan ez mint egy nagy társadalmi társasjáték. És akik végig játszották azokból lesznek eme kísérlet mesterei, ezek lettünk volna mi fekete tógások.  

Ezután a tudós a földre rogyott, nem bírta tovább a sípoló hangot, elájult.  A Mester az utolsók között kecmergett ki a laboratóriumból, de kint ugyan úgy lehetett hallani…

                Majd nem összeestek a sikló elött, mikor abba maradt a sípolás. A katonák besegítették a Mestert a tojás alakú gépe, aztán maguk is beszálltak és a robotpilóta segítségével elmentek a szigetről, többi más társukk után.

                A Mester vérző füllel hátranézett. A repülő tojásalakú szerkezet nagy ablakán keresztül még látta amint a hatalmas szökőár elnyeli Atlantiszt. Szinte látta maga elött a sok termet ahova betör a víz… A mesterséges sziget elsejédet. S Atlantisz elveszett habjai örökre elpezsegtek az óceánon.

                A Gép leszállt a legközelebbi szárazföldön. Az utasok éppen ekkor kezdtek volna magukhoz térni, de a program éppen kezdett aktiválódni. Először töredékek villantak az emberek fejébe. majd a teljes hálózat felépült. Sokan nem is voltak tudtában, mi történik velük. A program a mindennapi életükbe ivódott s ők azt hitték elmúlt. De nem. A sorsuk a program volt. A program döntött élet és halál felett. A Mester halála elött, utódjának tovább mondta ezt a történetet. Aura figyelmesen figyelt, s követte a bevillanó látomás szerű víziókat a fejében. Öregkorára A program végetért a fejében, lefutott a program-kódsor és a dejavu élmények sora; szabad akarhatott kapott. A program utolsó parancsa az volt, hogy szervezzen egy titkos rendet, mely renden belül a program ugyan úgy fojttatja tevékenységét, de ők egyfajta árnyéktársadalomban élve igazgatják segítik a szereplők programjának lefutását.  Igy Utolsó éveiben egy rend megallapításán dolgozott, mert látta a régi fejlett civilizáció menthetetlenül bezuhan. A rend neve a Kőfaragók lett. Mesterük mindig egy öreg, bölcs volt akinek fejéből végleg távozott a program…. Ő, a mindenkori Mester titokban és árnyékban élt, nehogy belezavarjon a még játszó, a társadalom szóbahozására tervezett programba. Ő még a régi generációhoz tartozott, az utána következők, szabad akaratuk elnyerése után elhagyhatták fizikai testüket s éter testükben folytatták tovább ennek a gigantikus krízisnek a kezelését.  Időközben rájöttek, a mesterséges intelligenciának valami terve volt az emberekkel s ez egészen Ehnaton eszméléséig nem öltött testet… de ez már egy másik történtet.  

CSÚSZKÁLÓ IDŐ

III.

 

            Kovács Márton úgy szedte a lábát ahogy bírta. Az izzadság már pattogzott róla, ami aztán összekeveredett a zuhogó esővel. Mikor megbotlott egy kiálló gyökérben akkor egy lelőtt császári katonán is átzúgott az enyhén fás-pusztaszerű területen. Kovács Márton is saras lett és a császári, labanc katona is még jobban összesározódott.

            Az ég vészjóslóan dörgött és villámlott, mikor Kovács Márton feltápászkodott a saras talajról a már-már kékes-szürkének ható esőben. Felált de egy szekeret hallott közeledni az esőben. El akart futni de ekkor a szekérről leadtak egy lövést. A kékes szürkületben, a fátyolszerű esőben az elöltöltő puskából narancssárgán-pirosan robbant ki, a lövés. A golyó elrepült a vakvilágba, Márton Meg volt róla győződve hogy mellette hasított el a lövedék és belefúródott a fába. És akkor villant be neki, hogy ő ezt a fát ismeri. Ez a fa ott áll Káposztásmegyer határában a Farkaserdő közelében. Termetes tölgy fa, közel az ipari parkhoz.

„Te jó ég! Azóta benne van ez a töltény!” – Gondolta de nem sok ideje volt ezen filozofálni, mert a gondolatmenetből visszazökkentette a közeledő szekér és az ízes magyaros beszéd.

-          Ihol ni! Te ottan! Magyarosan pereg e a nyelved! Vagy labanc vagy?

Márton a piros átázott tornacipőjében, farmer csőnadrágjában, kékes szintén átázott pulcsijában és piros pufi mellényében – ami egyébként víz lépegető volt – lassan feltartott kézzel megfordul és már borostás arccal válaszolt:

-          Igen az.. – remegte, majd félénk elcsukló hangon hozzátette – Hallom… te is az vagy… Jóúram!

-          Idehallgass, fiatalnak hallom a hangod! Gyere ni közelebb, hadd szemléljelek meg! De vigyáz: csak semmi hirtelen mozdulat! – Szólította fel az ízes tájszólású hang.

Márton közelebb lépett a szekérhez feltartott kézzel. A ponyvázott szekéren, az ülésként szolgáló padocska elött, állt az alak. Fején tollas kalap, testén mellény fehér ing, fekete szövött nadrág és hosszúszárú csizma. Kezében a puska. Mellényén kokárda bújt meg.

„Egy nemzetőr…” – Gondolta Marton – „Jól kell felelnem különben lelő!”

-          No lehet szólni! – hadonászott a puskával a nemzetőr.

-          Márton vagyok…

-          Mildenberger fia…

Márton nyelt egyet, hogy legyen ideje gondolkodni a zuhogó esőben.

-          Nem, Kovács.

-          Tehát kovács az apád? Mert elkéne egy, segíteni lőszert gyártmányozni a labanc ellenibe!

-          Nem,…ööö – ekkor bevillant Márton fejébe a Joli-Joker válasz: - Apám kereskedő, Bécsből jöttünk a szabadságharc hírére. Csak előre küldött. Újpestre.

-          Mármint Új-Pestre? A községbe?

-          Igen.

-          Elég furmányos tájszólással beszélsz hallod é!

Márton rájött mire céloz a kocsis: túl tiszta beszéde az övékéhez képest. Ő is megpróbálta felvenni az 1848-as életritmust és életérzést:

-          Hát tudja kenduram… - mélyítette el még jobban kicsit a hangját, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy fél - …az rosszlelkű… labancok között… a furmányos német nyelv kalodájában… így marad meg mí szép magyar nyelvünk…

-          Hát eléggé felvidékinek tűnsz te ifjó nékem! Észjárásod is olyasmi, hasonlatos azokhoz! Én székely vagyok, elmémben a Hargitával! Itt a fokosom is hátul e! Ha hazudól beléd vágom! – nevetett fel a viharban, de úgy hogy Márton összerezzent.

-          Oszt mi ez a gúnya rajtad e!

Márton nem gondolkodott sokat, csak válaszolt ami eszébe jutott:

-          Bécsben már ez a viselet, kenduram!

-          Há elég szokattlan magyar szemnek ez a furmányos labanc viselet, no nem baj majd lecseréljük ezt a hacukát rendes magyar mentére néked! Oszt mit állasz ottan még! gyere szökellj fel ide a bakra, Lőwy Izsák bőrgyárába megyek, alapanyagot viszek néki. Rendes Magyar-zsidó gyárosok. Lábbelit gyártanak az újoncoknak.

Márton kicsit meglepődött mikor a kocsis hatra dobta a puskát és intett neki, hogy szálljon fel. Márton nem volt rest, felszállt azonnal. A kocsis a lovak közé csapott. S míg menydörgött az sötét ég a kékes-szürkés esőben, addig lent a kocsi áthajtott a labanc tüzér hullája felett. A kocsis nagyon hajtotta a lovakat. Menet közben érezte Márton, hogy a lemerülő telefon halkan rezeg. Vérnyomása és szívverése most még gyorsabb lett, mint amikor futott. De hamar beértek az alig hatszáz fős Új-Pest kicsiny községbe, elhagyva a Megyeri csárdát. Állt már a városka első Lőwy féle bőrgyára. De eme újonnan kinőt ipari településen tiszteletét tette maga Károlyi gróf is  csak úgy mint Széchényi és Vörösmarty.

-          Köszönöm innentől gyalogszerrel mennék, jóuram! – Bátorkodott Kovács Márton szólni, hirtelen felindulásból.

A kocsis megrökönyödött. Csodálkozva nézett Mártonra.

-          De hisz innen messze még a gyár.

-          Köszönöm de innen magam szeretnék menni jóuram! Nem szeretnék terhére lenni munkavégzése közben.

-          Kérem alássan, ahogy kívánja az úr…

A ponyvázott telepes-szekér megált. Márton leugrott róla és szerencsésen megérkezett a talajra. A kocsis enyhén megemelte kalapját, majd a lovak közé csapott. A szekér elviharzott a majdani Újpest-városkapú területéről hátrahagyva Mártont az esőben a háta mögött a  Megyeri csárdával. A kékes esőben sárgásan világított a Megyeri csárda ablaka, mind a kettő. A semmi közepén álló fogadó szinte hívogatta Mártont. A házak viszonylag arrébb voltak, s a táj is ismerősnek tűnt fel elötte mégis idegen volt. Szeme a zsúfolt kerületi tájhoz szokott, nem ehhez az alföldre és silány bor termő vidékre emlékeztető tájhoz….

            Márton tétlenséget érzett a kéken zuhogó esőben, a Megyeri-csárda elött. Kétségek gyötörték, azon morfondírozott talán jobb lett volna a szekéren maradni. „Vagy jobb egyedül? – gondolkodott – igen talán így nem zavar más.” Márton a Megyeri-csárdához közelebb ballagott a zuhogó esőben Mikor meghallotta egy szlovák akcentussal, magyarul beszélő nő hangját, át a kicsit kinyitott ablakon.

-          Na gyere apjuk mennyünk, hozd azt a zsebórát is amit nyertél, még az kell hogy a nemzetőrök besorozzanak vagy a labancok jönnek érted!

-          Jaj anyjuk ne károgj már! Jólvan megyek!

Márton ekkor kapcsolt és berohant a kocsmába. „Igy vagy úgy de egy zsebóra ma gazdát cserél!” – Mondta magában míg belépett a Megyeri-csárda otthonos melegébe a kinti kékes-esőből. S mikor belépett hírtelen minden szem rászegeződött, s a pillantások olyanok voltak mint a hegyes dárda hegyek. Kovács Márton zavarában csak így szólt, a sok szempár kereszttüzében, melyek annyira figyeltek az új jövevényt, hogy a leső kés is megált volna a levegőben. Márton  már bánta hogy bejött. Zavarában csak ennyit szólt:

-          Esetleg egy kólájuk van?

De már közben látta a megcsillanó zsebórát és vele a reményt, a hazaútra. Az óra ott fénylett a lámpások glóriájában, a szlovák akcentusú telepes-szépapja kezében.