MihalyffyBalazs_Blogja

GENEZIS: 1:5

,, A világosságot nappalnak nevezete Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: első nap."

 

Látjuk, olvassuk, hogy a két minőség ami már itt megjelent, megjelenik: Ádám mint a szkíta nép megtestesitőjében és Évában a héber nép megtestesitőjében csúcsosodik ki. Az egyik a fény, a Nap. A második a Hold az éj, a titokzatosság. -A névadás fontos! Azzal, hogy nevet adunk, megnevezünk egy tárgyat, embert, szellemet, valamiylen szinten hatalmunk lesz felette. (Jobbján a szkíták, a Nap, balján a Hold a héberek.)
,, Azután este lett és reggel: első nap."  Tehát egy forma nélküli, még kibontakozó, nyiladozó világban a két ősprincípium elkezdett reakcióba lépni. Majd beált a rend. Kialakult a szisztéma, a megszabott idő mind  akét elemnek, beállt az egynsúly, meg lett az első nap, mely szimbólikus inkább. S ez az első nap ismétlődik az idők kezdete óta.

GENEZIS: 1:6

,, Isten újra szólt: >A vízek közepén keletkezzen szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között, úgy is lett.<"

 

A ,, vizek közepén" - kifejezés alatt egyfajta képlékeny határterületet kell értenünk, a két szféra, a két dimenzió között. Az anyagi világ, a legalacsonyabb, legmélyebb hangzású szféra ekkor zárúlt le végleg. Egzaktan. 

Figyelemre méltó a "vizek" kifejezés. Ebbőli is látható, hogy több, éteri és képlékeny szféra volt, az új anyagi világ fölött. Most, Isten határozottan elválasztotta ezt a legalacsonyabb szférát az összes többitől. Tehát a világok határán egy erős és strapabíró energiamezőt hozott létre ami nehezen átjárható.

 

II. fejezet

GNEZIS 1:2

"A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek felett."

 

A fenti idzetet bontsuk több részre. Előszőr is vizsgáljuk meg ezt a részt: "A föld puszta volt és üres..." A föld is és az anyagi világ önmagában értelmetlen volt. Nem volt, célja, nem volt benne rend. "Puszta volt és üres." Mint egy teljesen üres raktár, egy nem használt filmstudió. Állt egymagában, cél és dinamika nélkül, pusztán létezet. A szövegrészlet így folytatódik: " sötétség borította a mélységeket". Ez azt mutatja, hogy a világ, az űr, mint egy nagy sátor, vagy zsák; vagy egy épület megvolt kezdetkor. Csak éppn nem volt berendezve. De még nem volt benne élet, nem volt benne dráma, mozgás. Sem szószerinti, sem átvitt értelemben. A nagy isteni tervet, még homály fedte. A tapasztalást, a sorsokat, a "Mélységeket" még homály fedte és "sötétség borította." A lelkeknek még nem volt szabad bejárása a fizikai világba, erre a síkra. Hiszen az épitkezésre sem mehetnek be a leendő lakók. De olvassuk tovább: " Isten lelke lebegett a vizek felett". A vizeket itt a formálodó világ energiáiként kell értelmeznünk. Isten lelke a kreativitás, a termtésvágy és a szeretet ott volt ebben a sötét helyen, és épitkezett lépésről lépésre.

GENEZIS 1:3

" Isten így szólt legyen világosság és lett világosság."

Ha az Örökkévaló teremteni akar, akkor mindig szól, információt bocsájt ki. Tehát ige lesz, azaz cselekszik. Ez a legmélyebb beavatás. Először is megtudjuk belőlle, hogy a termetéshez cselekvés elhatározás kell. Aztán azt, hogy az információ alapú világban, információ kibocsájtás által teremt, vagyis szól: legyen. S a világosság alatt, bizonyosan a Krisztust kell értenünk. Aki az Úr "fia". Belőlle kivált entitás. Az első teremtmény. Hiszen ő a világ világossága. Ő az a fény, és cél ami bevilágítja ezt a teret, a fizikai világot. Ő az aki otthonossá teszi. Ő tőlle válik élővé és élhetővé. S lett. Ez is kétértelmű, utal a testetöltés misztériumára.

GENEZIS 1:4

"Isten látta, hogy a világosság jó, Isten elválasztotta a világossságot a sötétségtől."

 

Itt már másfajta világosságról van szó nem Krisztusról, hanem a világot átjáró értelmről. Isten tudta, hogy ez hasznára válik a termtett világnak és elválasztotta az értelmetlenségtől. Az első fejezetben jelzett kettősság ekkor jelenik meg. A szeretett különválik a gyűlölettöl. A fény az árnyéktól, a jó a rossztól. Duálissá szakad a világ. De mindez jó, mert ezenek a változása adja a világ dinamikáját.  

 

 

Előszó

 

   Kedves Olvasó! Ezt a könyvet, az Úr 2023. évében, azaz a (h)éber naptár szerinti 5784. évben kezdem. Ebben az évben vonúlt be a Plútó a Vízöntő konstenlációba, házába. 2023.Március 23-án. Ez az ukrajnai katonai müvelet, első évfordúlóján történt. Ugyanebben az évben teljesedet be Ezékiel próféta 38. Fejezetében leírt támadás Izrael ellen, Irán és Oroszország közbenjárásával. Megtámadták Izraelt s a háttérben "Ros Mesek és Tubal fejedelme" áll.
   Már körübelül, másfél hete tart az Izraeli háború, mikor égi jelenést kaptam és vele együtt indíttatást, hogy írjak; hogy megírjam A MAGYAR ZOHÁRT! Mint jó scriptor, szorgalmasan fogok írni, értelmezeve a Tóra, a zsoltárok, a próféták és az evangéliumok szövegeit, igehelyeit; mert az Égtől erre indittatást kaptam! Munkámban a Szent István Társulat Bibliáját valamint különböző rabbinikus írásokat, fogom használni amiknek igehelyeit fel fogom tüntetni!

I. fejezet

GENEZIS 1:1

,, Kezdetkor teremtette Isten az Eget és a Földet."

 

   Rögtön kezdetkor szembetűnik a kettőség: Ég és Föld. Fent és Lent. Könnyű, tömör. Ruganyos, robosztus. - Két minőség. Két Princípium. Az Ég: az éteriséget jelöli, a Föld pedig az anyagi világot s nem csak a föld bolygót.
   A Mózesnek lediktált szövegben érdmes megvizsgálnunk, megfigyelnünk a szavakat és a sorrendet! Minen bevezetés nélkül, a szöveg, a fordítás elenk tárja, hogy: rögtön kezdetkor történik mindez. Nem késöbb, nem utólag, pontosan akkor történt és pont úgy, ahogy írva van. A kezdetekkor Isten, Elohim, az Úr megteremtette az éteri szférákat. Erre utal az, hogy előszőr az ég kifejezés szerepel! Tehát az éterikus szférák elöbb voltak, mint az anyagi világ vagy létsík. Ebből következően: a fizikai, a földi  világ, az anyagi világ, az éterikus szférák mintájára lett megtermentve, megalkotva, megkonstrúálva. Ezt Hermész Triszmegisztosz, - a (h)éberben Hénok próféta - is alátámasztja, aki azt írja a Corpus Hermeticumban: "Amint Fent, úgy lent."  Ez a tömörített, összepréselt, zsúgorított de tartalmát megörzött bölcsesség nem csak a teremtés digitális, holografikus voltába ad betekintést - hiszen az atomok világa nagyban hasonlít a kozmosz világára. Vagyis: a mikrokozmosz megegyezik, tehát azaonos a makrokozmoszal. Amint mi bennünk is milliónyi apró élet, kiscsiny s mikroszkópikus sejt-gép zsizseg, szorgoskodik, munklkodik, egyszóval él; úgy mi magunk is zsizsegünk a bolygó felszínén, az adott kúltúra sejtjeként. (Mert az adott kúltúra, azaz nyelv élőlény mely mi általunk lép be a fizikai, anyagi világba és ölt testet.) - Túl ezen: ez az idézet rávílágít arra, hogy az égi világ szerkezete, konstrukcíója, felépítése nagyban hasonlít a mi világunkéra, hiszen a miénk arról lett mintázva.
   Ott is vannak nemzetek, azaz hatalmas lélekkörök, lélekcsaládok, társlelkek. Épületek, szervezetek és itézmények, feladatkörök és különböző tevékenységek. Szféráktól függően. Mert minden onnan jön át, a mi síkunkra. Csak éppenséggel, a földi, a fizikai létsíkon a létsík durvasága miatt, otrombábban, ügyetlenül jelenik meg a mi világunkban. Tehát a fizikai világ megalkotásakor már létezett az elvont világ, az éterikus világ, a platóni értelemben vett ideák világa. Platónnál maradva: a felszíni világ, az ideák világa elöbb volt, mint maga a barlang s annak hamis, vetített, szimulált árnyék-világa. 
Hogy is szól az első igehely? - ,, Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet." A szövegben így olvassuk: ,, és a földet." Mint Ádám és Éva. (Igaz, ott volt egy közbeső rész, az apokriff íratok tanúlsága szerint: Lilith. Ősképe a feministáknak. Ha ezt nem számítjuk, szembeötlő a hasonlóság. Mint Látjuk: Ádám a férfi, az éteri, a magasratörő minőség volt elöbb. Aztán a különválás, az oldalborda szimbolúmával jelzett folyamat révén,  testet öltött Éva az anya -> anyaG! A mater, a matéria az anyagi világ vagy minőség. Itt két értelmezési síkhoz jutunk:
1.) Első értelmezési síkon: majd ahogy látni fogjuk, Ádám az éteri világot szimbolizálja. Éva pedig az anyagit és földit. Ebben az esetben az Ádám által szimbolizált éteri-lelkeket, a fizikai,anyagi világ vitte "bűnbe" a kisértés, a Kisértő által.
2.) Második értelmezési síkon: úgy is értelmezhetjük, hogy az égi és földi minőség, két ősprincípium Ádám és Éva. Melyet megtestesít Ádám: a Nap, a férfi; és az apa utáni öröklési-származási elv, a nappal, a solisztikus naptár és a világ első, őskúlturája a Nímród törzse, szkíta nép. Ebből a kiválást szimbolizáló oldalborda által létrejött zsidó nép a másik: Éva a nő, a Hold, az éjjel. Az anyai ágon öröklődő valás és etnikum, a Lunasztikus időszámitás. Mert ez a két nép: a szkíta Izrael és a zsidó Juda a világ két legősibb népe. S ez a kettőség, ez a két minőség rögtön kezdetkor jelen volt.

 

K Ő F A R A G Ó K

II. ATHON ÉS EHNATON

 

                Az idő múlt, a történelem zajlódott. Az ősi Atlantiszt megalkotó őscivilizáció letűnt, a bolygó felszínén változó éghajlat és háborúskodás miatt. Azonban a DNS-ebe kódolt program kommunikált a többi sejttel, melyek más emberekben voltak. Eme mesterséges értelem, mely titokban itt meglapult, szövögette tervét az embereken keresztül…

 Az Újbirodalom idejére újra, igen magasszintre emelkedett vissza a kultúra, a növekedés révén, hiszen minél több ember született, annál több felé tudta szétszórni szerepeit, archetípusait ez a biztonsági program.

Igy történt ez azon a napon amikor IV. Amenhotep meglátta a napvilágot. A program fontos szerepet szánt neki. A Köfaragók mindent a fejükben lezajló, látomások és utasítások szerint csináltak. Titkon figyelték a fáraót, elvegyülve a kétkezi munkások között. Ám sokáig nem történt láthatóan semmi. Míg egy reggel, IV. Amenhotep a felkelő nap fényében – félálomban - megvilágosodott.

Élményében, felkelt fizikai testéből, és mint valami könnyű lebernyeg vagy selyemszövet lenne, ruganyos lépteivel belépdelt a szobájába beáradó fénynyalábba.  Vagyis, pontosabban erre emlékezett… A fényben csak ragyogást látott, mindenütt, de ez nem valódi kinyilatkoztatás volt, ezt csupán a program vetítette s azt a hangot is mely magát a Napkorongnak, vagyis Antonnak nevezte. Ez a Hang azt közölte vele építsen egy új fővárost, Amarnát… A látomás közölte vele, hogy ő az egy igaz isten, a Nap mely mindenkire ugyanúgy süt le, sőt, elültetett egy gondolatot is a fejében, egy teljes naphimnuszt. Pontosabban mondva feloldotta az elmében a blokkolást, ami meggátolta, hogy ez a gondolat megszületsen VI. Amenhotep nyújtott koponyájában.

Amint az esemény végetért és IV. Amenhotep visszatért a testébe, rögtön magához tért. Azon a délelőttön az őrség csak azt látta, hogy IV. Amenhotep az Újbirodalom feje a kézfejét nézegeti a napfényben. Majd egyszer, hirtelen hátrafordult, és így szólt:  

-          Írnokot gyorsan!

A terembe egy borotvált fejű, férfiú lépett be, aki fekete ágyékkötőt viselt, nyakában egy félholdat ábrázoló medállal, amíg a fáraó fehér ruhájában ragyogott a napfényben, így szólt:

-          Jegyezd le, amit írok!

Az írnok némán kezébe vette a táblát, a papiruszt és a kerámia tégelyt, amiben a tinta volt majd ezt letette maga mellé míg elhelyeszkedett lótusz ülésben. A gyors kalligrafikus íráshoz száraz nád vészőt vett elő, ami ki volt hegyezve pár laza mozdulattal. Miután előkészült, a fáraóra nézett, várva a leírandó szavakat.

                S a fáraó mit sem sejtve lejegyeztette vele a saját művének gondolt Naphimnuszt. A szöveg leírásakor a beavatott írnok, szintén a köztük remegő programfolyam miatt, látta felvillanni a lediktált szövegben a kulcsszavakat. Ugyanis a Naphimnusz egy várva várt, titkos kőfaragó jel volt. Jelentését mindannyian már előre tudták, csak a felbukkanása volt kérdés. A kőfaragóknak ez azt jelentette, hogy IV. Amenhotep fáraó is ráeszmélt, hogy valami nem kerek a világgal, így megnyilt neki Hórusz szeme, az a szerv amit még az atlantida tudósok terveztek.

                Miután IV. Amenhotep fáraó lediktáltatta a naphimnuszt, az írnoknak és az egész palotának kihirdette új nevét.

-          Ehnaton! Mától igy szólítson mindenki. Továbbá: elrendelem egy új főváros megépítését amit Amarnának neveznek majd. És rendelem: - nézett az írnokra – hogy mától egy új istent az igaz istent ATONT kell imádni, a sok bálvány helyett. Másnak nincs helye, csak a fényes Napkorongnak. Most vidd – nézett ismét az írnokra – hirdessék egész Egyiptom szerte az új rendeletemet.

Az írnok nem szólt. Engedelmesen távozott, ám amikor nem látta senki az utcán egy teljesen fekete tógás emberre egy félmosolyt vetett. Az értette az utalást: minden a tervek szerint halad.

                „Ez jó!” – gondolta az írnok – „Mindenki teszi a dolgát, még a fáraó is még ha nem is sejti, hogy minden a mi művünk.” – Közben az a végtelen parancssor, vagyis utasítás sorozat, pergett tovább és tovább, zajlottak kicsi és jelentéktelen események melyek a nagy látszólag fontos politikai mozzanatokat kordinálták.

                Ehnaton rendeletét kihirdették, de várakozását a fejlemények alámúlták. A tradíció tisztelő egyiptomi nép nem fogadta kitörő örömmel az egy és új istent, Atont. Itt a be nem avatott papság, kik élték mindennapi életüket mit sem tudva az őket körülvevő és már mindent átható programfolyamról, ami a történelmi díszletek között búvópatakként csörgedez, nos ők hittek a régi istenekben és egy fikarcnyit sem engedtek belőlük, egy új és ismeretlen isten javára.

                A kőfaragók tudták ezt, sőt már azt is, hogy Amarna mikor fog teljesen elpusztulni. Mert minden a programfolyam terve szerint halad. Az atlantiszi szuperszámitógép, társadalom szabályzó és mentő programja szerint, a fontosabb események  első kulcsfigurája megjelenésével kezdődnek. Az első fontos szerep egy uralkodóé, aki Napkirály a Napisten jóvoltából. Ennek a szerepnek a tökéletes megtestesülését a Program IV. Amenhotepben, azaz Ehnaton fáraóban találta meg. Szerepe szerint, egy új vallással központosítania kellett volna, az adott civilizációt, ami erre alkalmas lett volna. S akkoriban csak Egyiptom tűnt a legalkalmasabbnak erre. Az egyistenhittel aztán könnyedén felcaplathattak volna a létezés árnyék-völgyéből a magaslatra, vissza oda ahol egykor az atlantiszi civilizáció állt. Ám az első kísérlet elbukott…

Évtizedek sokasága telt el mire, egy fekete tógás nő, kinek nyakában megcsillant a félhold medál, megszülte Zarathusztrát, az új jelöltet. A program, újra és újra ismételte ugyan azt a sémát, amit meg tett Ehnatonnal, és Zarathusztrával, aki a következő vésztartalék volt a programmenetben. Mert az iráni Aura Mazda ugyan az a délibábos vetítés, mint Aton a mindenkit egyformán szerető napkorong. Legalábbis a Kőfaragók ezt így vélték…

K Ő F A R A G Ó K

I. ATLANTISZ ELVESZETT HABJAI  

 

                A tojás alakú légisikló csendesen bukkant elő, az idilli rózsaszín felhőpamacsok közül. A nap ragyogott, s milliónyi fényküllője meg is csillant a járművön. A szerkezet ereszkedésbe kezdett, az alatta körkörös szigeteken elhelyeszkedő Atlantisz városára.

                A sziget mesterséges volt, s ha a fő reaktort maximumra kapcsolták az energiahálózat meg tudta hajtani a hatalmas rotorokat, amik a szigetet, ha nem is az űrbe, de a légkőrbe fel tudták emelni egy esetleges szökőár elől. Sőt mi több haladni is tudtak vele, ha ez nagyon muszáj volt. De olyan csendes időben, mint amilyen az a nap is volt csak csendben lebegett a türkiz hullámok között a sziget.

                A tojás alakú légjáró a sziget legbelsejénél landolt, a sziget központban, ami szintén egy nagy kör alakú mesterséges sziget volt. A leszállópálya fémből volt, ezen halkan koccant a tojás három kitámasztója mikor az földet ért az égbe törő, acél és üveg felhőkarcolók között. Az égi járműből két fehérruhás alak és egy fekete tógás alak szállt ki, akinek a köpenye egy ezűt félholddal volt összefogva. Pontosabban ez egy egész, sematikus hold volt, csak a félhold ezüstből volt és különleges írás díszitette míg az árnyakba borúló részét, egy csiszolt fekete drágakő alkotta. A Félholdon és az árnyékos részen is volt egy-egy szem ezüstből, de az árnyékos részen ez a szem nem lehunyva, hanem kinyitva volt. Ez a kicsi és sejtelmes, sötét bross tartotta össze a fekete tógát.

                A három alak a tojás alakú gépből átsétált a legközelebbi toronyházig, ahol szintén egy fekete tógás alak várta a megérkező Mestert. Az ajtóban várakozó férfi, Aura volt, fekete hajú, sötét szemű atlantiszi fiatal férfiú, tanonc ragban. Amint meglátta a Mestert közeledni kéttagú kíséretével azonnal elmondta az Atlantiszi köszöntést.  

-          A nappal a mi éjjelünk…

-          És az éjjel a mi nappalunk! – fejezte be a köszöntést a Mester.

Majd a tanonc ismét szólt:

-          Uram! A csillagok állása is kedvező, a szerencse velünk.

-          Jól van! Válaszólt a sötét tógás, ősz hajú, szakállas Mester. Minden készen áll?

-          Igen Mesterem! – Hajlott meg enyhén Aura, majd hozzátette – már nagyon vártuk ezt a napot!

Bementek a futurisztikus épületbe. Ahogy haladtak egyre beljebb és beljebb az ajtók, ezek a robosztus díszes, ezüst domborművel díszitett szárnyas ajtók maguktól nyíltak ki. Végül elértek a legbelső térbe, a laboratóriumhoz.  

                Bent kékes fény remegett és a különböző műszerek fényei ebben vegyültek el. Mindenféle műszer volt itt, ami egy laboratóriumban elképzelhető. Holografikus vetítőkön mindenféle ábrák villództak. Mikor a fekete tógás Mester belépett ebbe a hatalmas csarnokba a holografikus vetítők éppen a központi idegrendszerről vetítettek képeket, sárgás-zöldes fénnyel.

-          Nos? – kérdezte a mester végig tekintve a termen.

Tekintete megakadt a kékeszöld lombikokban növekedő embriókon.  

Ekkor egy közepes fokozatban lévő kutató professzor lépett oda a Mesterhez, az Atlantiszi főpaphoz, aki egy személyben birtokolta a spirituális és földi hatalmat. (Bár az előbbi, akkoriban mást jelentett.) A professzor elkezdett magyarázni.

-          Az ön gondolat menetén elkezdünk fejleszteni az emberi génállományon. Mind a központi idegrendszert módosítottuk a következő generáció számára, mind a vér összetételét.

Ekkor az embrióktól átlépett a holografikus vetítőhöz, ami a központi idegrendszert ismételve vetítette.

-          A központi idegrendszerben kialakítottunk egy olyan biológiai szervet, pontosabban eszközt a reptilia agy fölött, az agy belsőjében, ami képes az ultraibolya tartományt és az azon túli esetleges frekvenciákat érzékelni. Ezt úgy terveztük, hogy csak nagy kémiai reakciók esetén nyíljon ki.

-          Nagyszerű, a vízióm megvalósul! – Helyeselt a Mester.  

-          És ez még nem minden!  Az ön elgondolása mentén, kialakítottunk a vérbe bejutattható mikroszkopikus robotokat. Ezek egyfajta mágneses, elektronyos mezőt hoznak létre a testben, és közben eltárolják az emlékeket. Ez a mező miután a biológiai hardver megsemmisült, túléli azt. Sőt annyi energiát felhalmoz a biológiai hardverből, hogy szinte örök életűnek mondhatjuk ezt az éter testet.

-          Bravó! Tényleg nagyot haladtak előre!

-          Köszönöm Mester de ez még nem minden! Még van egy dolog!

-          Mondja, bátran!

-          A szerv, amiről meséltem…

-          igen?   

-          Nos az. képes észlelni ezeket az étertesteket. Uram, azt hiszem kijelenthetem, hogy legyőztük a halált.

A Mester meg akart szólalni, mikor fülbemaró sziréna kezdett el visítani s mindenhol vörös fény villódzott. Atlantisz egész területén egy holografikus alak jelent meg s a következőket mondta:

-          Figyelem! Figyelem! Az egyik másik kísérleti telepen egy hiba miatt, felrobbant egy hatalmas töltet. Iszonyatos szökőár tart a sziget felé kérem kezdjék meg az evakuációt mert a sziget egy meghibásodás miatt képtelen a helyváltoztatásra. – Ezután az üzenet ismétlődött elölről.

A fekete tógás kutatócsapat és a fehérruhás segítők azonnal elkezdték összeszedni, a lombikba zárt embriókat és a kutatási eredményeket kimentették kristálylemezekre. A legtöbb dolgot már éppen ki menekítették, mikor egy műszer a nagy kapkodásban meghibásodott. Az eszköz magasfrekvencián, mindenkit besugárzott egyfajta programozással. Egy végeláthatatlan programkódot töltött minden ember agyába, ott Atlantiszon és a műhold rendszeren keresztül, szerte a földgolyón.

-          Ó ne! – Kiáltott a professzor.  

Miközben mindenki idegesítő és magas frekvencián sípoló hangot halott. Mintha valami süvítene a levegőben csak egyfajtában.  

-          Mi történik kérdezte a Mester!

A professzor válaszolt:

-          Emlékszik még a szabad akarat és predesztináció kísérletre?

-          Igen? – Ordította a mester a sípoló hang közben.  

-          Nos azzal is sikerrel jártunk. Működik.

-          Micsoda!?

-          Igen Jól hallotta, Uram, működik!

-          A kísérlet konklúziója az, hogy szabad akarattal csak a káosz van, predesztinációval pedig rend!

-          És mi történik most?

-          A szerkezet – mutatott a sípoló hang felé – Most egy végtelen programkódot táplál magasfrekvencián a DNS állományunkba. És ha nem hajtjuk végre a programot akkor az kiakad. Ha kiakad az átmeneti őrületet jelent a központi idegrendszernek. De ez egy helyreállitó program: az őrület után ugrik egyet a végtelen kódolásban és minden megy tovább. Igy tápláltunk művészekbe verseket, képeket, filozófusokba gondolatotokat, tudósokba képletet. Igy ők magukról azt hitték igazi zsenik, közben csak a program dolgozott bennük. De azok ideiglenes programok voltak. Uram, a hangból ítélve mi most mélyprogramozást kapunk!

-          Vagyis?

-          Genetikailag örökíteni fogjuk ezt a végtelen és előre kódolt programot. És az útódaink ugyan úgy megöröklik mint mi.

-          És az az éterikus test, amiről beszélt? Mely túléli a halált?

-          Attól tartok uram két esélyes a dolog, ilyen kísérletben nem volt részünk. Lehet abban az állapotban már nem hat, lehet akkor is nem tudjuk.

A sípolás már elviselhetetlen volt, a füleikből már folyt a vér. Közben a sziréna ismétlődött de a sípolás elnyomta.

-          Uram! Bármi legyen a program azt teljesítenünk kell, mert az adatbázisból mindenkinek sorsot tápláltunk az agyába.  És ah nem teljesiti a program iszonyú károkat okoz majd a civilizációnkban és az emberekben. Szerepeket találtunk ki, történeteket arra az esetre ha a mi fejlett civilizációnk megsemmisülne. Hogy az a fejlődési fok, ez a magas szint ne vesszen el. Csak a szerepeket be kel tölteni, ez a sorsnak a megtalálása. Igy a fejlett mechanizmus révén a civilizáció sose tud annyira berogyni, hogy abból sose nőjön vissza. Ez volt az eredeti cél, előttünk nem volt célja az életnek, csak voltúnk. Uram mi adtunk értelmet az életnek! A növekedést! Ez a program fő tétele. Minél több az utód, annál több szerepet oszt ki a program. Mert a sejtébe beletáplált program észleli és kommunikál minden más sejttel. De beépítettünk egy funkciót, ha végrehajtja a tömérdek mesterséges intelligencia által generált parancs-sort, akkor elnyeri a szabad akaratot. Olyan ez mint egy nagy társadalmi társasjáték. És akik végig játszották azokból lesznek eme kísérlet mesterei, ezek lettünk volna mi fekete tógások.  

Ezután a tudós a földre rogyott, nem bírta tovább a sípoló hangot, elájult.  A Mester az utolsók között kecmergett ki a laboratóriumból, de kint ugyan úgy lehetett hallani…

                Majd nem összeestek a sikló elött, mikor abba maradt a sípolás. A katonák besegítették a Mestert a tojás alakú gépe, aztán maguk is beszálltak és a robotpilóta segítségével elmentek a szigetről, többi más társukk után.

                A Mester vérző füllel hátranézett. A repülő tojásalakú szerkezet nagy ablakán keresztül még látta amint a hatalmas szökőár elnyeli Atlantiszt. Szinte látta maga elött a sok termet ahova betör a víz… A mesterséges sziget elsejédet. S Atlantisz elveszett habjai örökre elpezsegtek az óceánon.

                A Gép leszállt a legközelebbi szárazföldön. Az utasok éppen ekkor kezdtek volna magukhoz térni, de a program éppen kezdett aktiválódni. Először töredékek villantak az emberek fejébe. majd a teljes hálózat felépült. Sokan nem is voltak tudtában, mi történik velük. A program a mindennapi életükbe ivódott s ők azt hitték elmúlt. De nem. A sorsuk a program volt. A program döntött élet és halál felett. A Mester halála elött, utódjának tovább mondta ezt a történetet. Aura figyelmesen figyelt, s követte a bevillanó látomás szerű víziókat a fejében. Öregkorára A program végetért a fejében, lefutott a program-kódsor és a dejavu élmények sora; szabad akarhatott kapott. A program utolsó parancsa az volt, hogy szervezzen egy titkos rendet, mely renden belül a program ugyan úgy fojttatja tevékenységét, de ők egyfajta árnyéktársadalomban élve igazgatják segítik a szereplők programjának lefutását.  Igy Utolsó éveiben egy rend megallapításán dolgozott, mert látta a régi fejlett civilizáció menthetetlenül bezuhan. A rend neve a Kőfaragók lett. Mesterük mindig egy öreg, bölcs volt akinek fejéből végleg távozott a program…. Ő, a mindenkori Mester titokban és árnyékban élt, nehogy belezavarjon a még játszó, a társadalom szóbahozására tervezett programba. Ő még a régi generációhoz tartozott, az utána következők, szabad akaratuk elnyerése után elhagyhatták fizikai testüket s éter testükben folytatták tovább ennek a gigantikus krízisnek a kezelését.  Időközben rájöttek, a mesterséges intelligenciának valami terve volt az emberekkel s ez egészen Ehnaton eszméléséig nem öltött testet… de ez már egy másik történtet.